2015. feb 13.

Orbán Viktor és a csillagok állása

írta: vigyazo
Orbán Viktor és a csillagok állása

orban_korea.jpg

Kitől kap asztrológiai tanácsokat a miniszterelnök? Van-e “kormányzati jósdája” a Fidesznek is? Utánajártunk - itt az első rész.

Blogunkon néhány napja Vona Gábor interjúja kapcsán foglalkoztunk azzal, milyen okkultista példaképei és tanácsadói vannak a Jobbik elnökének. Írásunkban arra jutottunk, hogy az utóbbi évtizedek magyar vezető politikusai közül alighanem Vona Gábor vonzódik leginkább az ezoterikához. Egy olvasónk azonban arra hívta fel a figyelmünket, hogy Orbán Viktor közvetlen környezetében is vannak olyan tanácsadók, akik Magyarország sorsát a csillagokból vélik kiolvasni. Körülnéztünk, mi az igazság, és meglepő dolgokat találtunk. 

Politikai elemzőknek már korábban is feltűnt az, hogy Orbán Viktor beszédeiben milyen  előszeretettel hivatkozik a “csillagok kedvező állására”, amikor kormánya vagy Magyarország esélyeit értékeli. Legutóbb néhány hete a Magyar Narancs írt erről: “Megvolt a magyar kultúra napja, csodazongorával, ünnepi beszéddel. Megtudtuk, hogy minden a csillagok állásán múlt és múlik.”   

A Narancs Orbán Viktornak a Zeneakadémián a magyar csodazongora bemutatása alkalmából tartott zártkörű ünnepségen elmondott beszédére utal. Az eseményről az Index készített videóriportot, és a 444 is részletesen feltárta a hátteret. A miniszterelnök itt többek között ezt mondta:

A mai nap reményeink szerint arra is bizonyíték, hogy Magyarországon ma már másként állnak a csillagok.

Kézzel fekvő magyarázat, hogy egy protokollbeszédben egyszerű kommunikációs panel a csillagok állására való hivatkozás. Mások is használják ezt, Schmitt Páltól kezdve Németh Miklósig. Orbán Viktor esetében azonban az elmúlt 15 évben beszédeinek egyik leggyakoribb, állandóan visszatérő fordulatává vált az égitestek és a földi események közötti kapcsolat emlegetése.

Nem mindig volt ez így. Politikai pályájának első időszakából, 2000 előttről egyetlen ilyen hivatkozást sem találtunk. (Ha valaki mégis ismer ilyet, kérjük küldje el nekünk!). Annál többet viszont azóta.

A fordulat szimbolikus dátumhoz, az új évezred első napjához kötődik. Ekkor szállították a Dunán át a Parlamentbe a Szent Koronát. Az ünnepélyes fogadáson Orbán szimbolumokkal teletüzdelt, tőle - akkor még - szokatlanul misztikus atmoszférájú beszédet mondott:

“Talán ez a legnyilvánvalóbb jele annak, amit az indián naptáraktól az asztrológiai világkalendáriumokig oly sokféle tanítás előre jelez. Hogy valami torokszorítóan izgalmas, egyedülálló és reményteli pillanatban valami új, eddig nem voltnak a küszöbén állunk. Az időfolyam, amelyben eddig úsztunk, most különös sziklához érkezett. A hirtelen beszűkült mederben felgyorsul, sodra magával ragadóvá válik, kavarog, örvénylik, zubog. Nem az idő változott meg, a pillanat hatalma sűríti óriássá.”

Orbán szerint a pillanat rendkívüliségét a Korona - a “mindenkori magyar állam élő szimbóluma” - teremtette meg. “Vannak dolgok, amelyeket szerencsére nem tudunk csupán észérvekkel magyarázni. Azt hiszem, így van ez jól. Mert szomorú és minden valószínűség szerint lélektelen világ lenne az, amelyben csak az ész rendezné el az életet.”

Az új kezdet lehetőséget teremt, hogy Magyarország jószerencséje visszatérjen, mert 

Voltak olyan csillagállások, amikor biztosan tartottuk sorsunk gyeplőjét

Akkor senkinek nem tűnt fel, hogy a Szent Koronát egy ismeretlen, 32 évés fiatalember helyezte el a Parlament Kupolacsarnokában álló üvegvitrinben. Az eredetileg autószerelőnek tanuló, majd pályát váltva restaurátorként dolgozó, képesítés nélküli koronagondnok, Habony Árpád két év múlva már - Wermer András helyébe lépve - Orbán Viktor személyes “spin doktora”, és informális befolyása azóta töretlenül erősödik. Hiába támadják a Fidesz veteránjai közül is többen is, eddig minden vetélytársa kihullott előle - legutóbb Simicska Lajos médiabirodalmát roppantotta meg.

De ne szaladjunk ennyire előre az időben. 

Vannak, akik szerint Orbán Viktor érdeklődését az égi jelenségek iránt a koronaúsztatás előtt néhány hónappal bekövetkezett teljes napfogyatkozás keltette fel (1999. augusztus 11.), ami Magyarország területének nagy részéről látható volt. Ezt az eseményt ezoterikus körökben többen úgy értelmezték, mint “Magyarország spirituális megújulásának kezdetét”, és azt jövendölték, hogy “a sors egy ifjú vezetőt rendelt” arra, hogy a nemzetet bevezesse a “boldog jövendőbe”.

Nem tudni, hogy a miniszerelnökhöz eljutottak-e ezek az asztrológiai jóslások, mindenesetre beszédeinek ettől kezdve vált visszatérő motívumává a csillagállásokra való hivatkozás.

Nézzünk erre néhány példát, a teljesség igénye nélkül:

“Sokan vannak olyanok, akik úgy érzik, hogy ma Magyarország fölött szerencsés a csillagok állása, hogy ma a gondviselés áldása kíséri a magyarok munkáját és életét.” - mondta Orbán Viktor miniszterelnöki országjárása egyik fontos helyszínén, Debrecenben, 2001. július 7-én.

Egy héttel a 2002-es választások első fordulója előtt optimistán kijelentette:

„Bár nem vagyok csillagjós, úgy látom, hogy a csillagok állása meglehetősen kedvező számunkra.” (2002. március 29.)

Az eredmény mégsem lett kedvező, ám ez nem vette el Orbán kedvét a misztikus analógiáktól. A vereség után a Millenáris Parkban tartott beszédében erről így beszélt erről, a jövőbe előretekintve:

“Most egy kicsit megnehezült az idők járása. De sose felejtsétek el, hogy az idő a Ti oldalatokon van. Vesztettünk egy fontos csatát, de az ügy jól áll! Én azt gondolom, hogy mindig van egy magasabb értelme annak ami az emberrel történik. Hogy pontosan mi is ez a magasabb értelem, az ma még nem világos. A válaszhoz, mi volt mindennek ami ma este történt a magasabb értelme, nos ehhez a válaszhoz idő kell. És az idő el fog jönni! A történtek magasabb értelme velünk együtt világosodik majd meg. Akiben van hit, remény és szeretet annak a nehézség is a javára válik." (2002. április 21.)

A Gyurcsány-korszakban persze a csillagok sem úgy viselkedtek, ahogyan azt a nemzet szerette volna. A 2007. március 15-i ünnepi beszédében Orbán Viktor megígérte: „Bármily kedvezőtlen is legyen épp a csillagok állása, nem tűrjük el, hogy vesztessé nyilvánítsák a magyarokat.” (2007. március 15., ünnepi beszéd)

De aztán eljött 2010 tavasza, amikorra a dogok rendeződni látszottak. A csillagok már ránk mosolyogtak a híres-neves kötcsei beszédben:

Azt sem tagadhatjuk el, nem is érdemes, hogy a csillagok jól állnak, az esélyek kifejezetten biztatóak.

Azóta pedig csak fénylenek és fénylenek, immár a hivatalos politikai eseményeken is

“Szerencsés a csillagok állása, mivel Magyarországon a 2011-es évet a megújulás éveként hirdettük meg.” (2010. november 17., Sajtótájékoztató Manuel Barrosóval)

"A csillagok jelenlegi állása szerint 2020 előtt nem lehet elképzelni Magyarország csatlakozását az eurózónához” (2011. február 5., sajtótájékoztató)

A planéták szerepe oly annyira megnövekedett Orbán Viktor kormányzása idején, hogy a kormány 2012-től immár hivatalos asztrológiai tanácsadást is rendelt közpénzen - de erről majd bővebben sorozatunk második részében

Az égiek 2014-re is jókat üzenetek - ezúttal nem alaptalanul, legalábbis, ami az év első felét illette: 

„Beszéljünk egyenesen: a csillagok jól állnak és szépen vannak elrendezve” (2014. március 29., kampánybeszéd a Hősök terén)

De ne gondoljuk, hogy az asztrológia csak a nagypolitikát befolyásolja a kormányfő szerint. Az önkormányzati választási kampányban Makón így méltatta Orbán Viktor legbefolyásosabb miniszterét, Lázár Jánost:

“Szerencsés a csillagok állása, hiszen a város országgyűlési képviselője az a miniszter, aki az ország fejlesztéspolitikájáért is felelős” 

(Folytatjuk - ha tetszett és érdekel a második rész, jelöld be blogunkat követésre a jobb felső sarokban, és ha nem lájkoltál még minket a Facebookon, azt se feledd!)

Szólj hozzá

index asztrológia horoszkóp ezoterika hatalom jóslás magyar narancs okkultizmus Jobbik Fidesz Orbán Viktor Schmitt Pál Lázár 444 Vona Korona Habony Németh Miklós