Az Európai Nukleáris Kutató Szervezet föld alatti részecskegyorsítójában, a CERN-ben végzett kísérlet bebizonyította, hogy létezik egy olyan szubatomi részecske, mely minden más részecske tehetetlenségéért, hétköznapi nyelven a tömegéért felelős. Vajon ez a felfedezés közelebb visz-e a természetfeletti megértéséhez? Vannak, mint a blogunkon bemutatott Lawrence M. Krauss elméleti fizikus, akik szerint éppen annak létezését cáfolja. Mások egyenesen Isten létezésének bizonyítékát látják benne. 

A Higgs-bozonnak elnevezett részecskét Peter Higgsről nevezték el, aki elméleti alapon már több évtizeddel korábban megjósolta e részecske létezését. Érdekes módon mind az ateista, mind a teista fizikusok felfedezni vélik benne saját világnézetük alátámasztását. Már zenével is megkísérelték illusztrálni működését, mint azt néhány napja az Index megírta.

A részecskefizika Standard Modellje arra szolgál, hogy különböző atomoknál kisebb, úgynevezett szubatomi részecskék - mint a kvark, a proton, a neutron, az elektron vagy a foton – között fellépő alapvető kölcsönhatásokat, az  erős, gyenge, elektromágneses és gravitációs erő működését leírja. Utóbbi, a gravitáció a Higgs-bozon felfedezéséig megmagyarázhatatlan volt a Standard Modell alapján.

A Higgs-bozon olyan részecsketípus, mely meghatározza egy adott mezőn áthaladó részecske tömegét. A téren való áthatoláskor például az elektronnak van tömege, míg a fotonnak nincs. David J. Miller londoni professzor egy ízben úgy magyarázta ennek működését, hogy a hallgatóságát megkérte, képzeljenek el egy olyan állófogadást, ahol az emberek arányosan töltik ki a termet, és egymással beszélgetnek. Egyszer csak megjelenik egy híresség és úgy halad át a termen, hogy akik a közelében vannak, egy időre követik, majd visszaállnak a helyükre és folytatják a társalgást. Ez azt jelenti, hogy miközben áthalad, az őt körülvevők miatt nagyobb lesz a tömege; sebessége fenntartásához nagyobb lendületre van szüksége. A Higgs-mező tehát, egy olyan tér, ami meghatározza a benne haladó részecskék tömegét azáltal, hogy átmenetileg eltorzul a benne haladó részecske környékén – magyarázza Miller.

A Higgs-bozon felfedezése ékes példája annak, amikor az elméleti fizikusok előrejelzését sikerült a kísérleti fizikusoknak bizonyítani. „De a továbbiakban is szükségünk van egy Nagy Egyesített Elméletre, mely segítségével értelmezhetjük az univerzum fizikáját az erős, gyenge és a elektromágneses erőkkel, mint különálló erőkkel. És ugyanehhez szükséges a gravitáció kvantumelmélete is, az úgynevezett Mindenség Elmélete, amellyel a  gravitációt is beilleszthetjük ebbe a képbe. Egyik sem áll még rendelkezésünkre.” – állítja William Laine Craig, egy amerikai filozófus és hitvédő teológus. Szerinte

Semmin sem változtatott a Higgs-bozon létének empirikus bizonyítása a Világegyetem nagy kérdéseinek megválaszolása szempontjából

Éppen ezért volt számára megdöbbentő a CNN riporterének egy kérdése, melyet Michio Kaku elméleti fizikushoz intézett:

CNN riporter: Ez nem csupán tudomány. Talán ezzel cáfolhatja a tudomány a vallást, hiszen mint mondta, megható hallani, amikor "isteni részecskét" emlegetnek. Tényleg errefelé tartunk?

Michio Kaku: Ez több annál! Ismerjük fel, hogy a Higgs-bozon magához a teremtéshez vezet el bennünket, így már az előtt elindíthatjuk videólejátszónkat, mielőtt bekövetkezett volna a Big Bang, beszélhetünk az Univerzumról, annak megteremtése előtt. Ha az Univerzumunk egyfajta szappanbuborék lenne, ami folytonosan tágul, akkor lehetnek más szappanbuborékok ott kint, más univerzumok.

Ebből úgy tűnhet, hogy a Higgs-bozon valamelyest átvette Isten helyét, William Laine Craig professzor szerint azonban értelmetlen az a kijelentés, hogy a fizika Standard Modellje cáfolná a vallást. Szerinte az elnevezést kétféleképpen is értelmezhetjük:

a) ahogy Isten, úgy a részecske is alapja minden fizikai objektum létezésének,

b) másfelől ahogy Istent is, úgy ezt a részecskét is szinte lehetetlen megfigyelni.

Számára nagyon megnyerő a Leon M. Lederman fizikus által 1993-ban kitalált nevezéktan, amely rávilágít Isten létezésének két technikailag fontos aspektusára: először is a létezés fenntartásának munkájára, másrészt Isten rejtettségére. Ugyanakkor érdekességképpen megjegyezzük, hogy a Higgs-bozont eredetileg „istenverte” részecskének szerette volna elnevezni Lederman, mivel könyve írásakor még sehogyan sem lehetett kimutatni. A könyve címe végül a kiadó kérésére lett Isteni részecske: Ha az Univerzum a válasz, mi a kérdés? – ezt magyar nyelven Isteni a-tom címen adták ki. 

Craig szerint a Higgs-bozon kiváló analógiát szolgáltat Isten világot fenntartó erejére – ily módon rászolgál az isteni részecske megnevezésre. Isten ugyanis nemcsak megteremtette a világot, hanem fenn is tartja percről percre. Ha visszavonná fenntartó erejét, az Univerzum azonnal megsemmisülne. Hasonlóképpen: fizikai szinten a Higgs-bozon nélkül semminek nem lenne tömege, és az Univerzumban nem lenne egyetlen fizikai objektum sem. A Higgs-bozon tehát jól példázza, hogyan tartja fenn Isten a világ létezését.

Egy másik szempontból pedig a Higgs-bozon története arra is megtanít bennünket, hogy ha valamit fizikai módszerekkel nem tudunk kimutatni, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az nem is létezik. Valami ott lehet a háttérben akkor is, ha (még) nincs bizonyítékunk a jelenlétéről. „Ugyanígy csak azért, mert nem látod Isten kezét munka közben, nem jelenti azt, hogy Isten ne lenne jelen és ne cselekedne aktívan az adott szituációban érted. A Higgs-bozon nagyszerű emlékeztető Isten létezésének a sajátosságára.” – írja Craig.

Végül pedig hozzáteszi:

Szégyen, hogy ateisták, akik kevéssé értenek a tudományhoz és a teológiához, illuzórikus győzelemmel ünnepelnek a vallás elleni kampányukban, miközben szem elől tévesztik az emberi értelem és felfedezés ünnepélyes diadalát.

(Írta: a-laboux, julius, forrás: reasonablefaith.org)