2015. ápr 20.

Arab és zsidó diákok közös sikere a rákkutatásban

írta: vigyazo
Arab és zsidó diákok közös sikere a rákkutatásban

Együttműködéssel a bojkott ellen

014-israel-arabs-jews-student-workshop-image-usembassy-april2011.jpg

Ariel városa Ciszjordánia területén található. A település nevezetessége az egyetem, ahol izraeli arab és zsidó diákok dolgoznak és tanulnak egymás mellett békében. Az intézmény kutatói nemrég áttörést értek el a rákkutatás területén: olyan sugárzást fedeztek fel, amely öngyilkosságra kényszerítik a rákos sejteket, miközben az egészséges sejtek épen maradnak. Mégis vannak, akik bojkottot hirdettek az egyetem ellen.

Az Ariel Egyetemet 1982-ben alapították annak reményében, hogy színvonalas felsőoktatási intézmény lesz, főleg tudományos, mérnöki és egészségügyi területen. Három karon és 26 szakon 15 ezer diák tanul.

Az egyetem több kutatási területen is ért el kiemelkedő eredményeket, köztük a rákkutatás a legfontosabb. 

Sirah New York-ból költözött Arielbe, pszichológiát tanulni.

Olyan helyet kerestem, ahol színvonalasan oktatják a pszichológiát, és ahol színes a tanulók összetétele. Mindezt itt találtam meg.

Egy vallásos izraeli lány, Efrat elmondása szerint azért választotta az intézményt, mert ott „nagyon szakszerű oktatás folyik, főleg a kommunikációs szakokon”.

mideast-israel-settle_horo.jpg

Yossi, aki családjával együtt vándorolt be Etiópiából, így nyilatkozott: „A tanulók és az oktatók is nagyon vidámak. Mivel ez egy kisebb egyetem, minden egyes diákkal tudnak törődni, aki ide jár.”

Egy izraeli arab diák, Yasser kiemelte a tanárok és a diákok közötti jó kapcsolatokat. „Csak jó tapasztalataim vannak.” – mondta.

Az egyetem tanulóira országszerte az arab-zsidó kapcsolat példaképeiként tekintenek. Yigal Cohen Orgad rektor szerint az egyetem sikere abban rejlik, hogy olyan légkört sikerült létrehozni, ahol a tanulók egymás szemébe tudnak nézni.

1026397255.jpg

Mindezek ellenére az intézmény folyamatos bojkottok célpontjává vált, főleg európai kormányok és az amerikai külügyminisztérium részéről. Az egyetem rektora szerint ennek oka, hogy úgy gondolják, a zsidóknak nincsen joguk Szamáriában élni. „Biztos vagyok benne, hogy egy nap béke lesz köztünk és az arab szomszédaink között. Abból a tényből kiindulva, hogy mi itt fogunk maradni, meg kell találni az utat a békés együttéléshez.” – mondja Yigal Cohen Orgad.

(írta: siera, forrás: ATV/700 Klub)

Szólj hozzá