2015. júl 07.

Wozniak: "A robotok meghódítják a világot, és háziállatokká teszik az embert"

írta: vigyazo
Wozniak: "A robotok meghódítják a világot, és háziállatokká teszik az embert"

Az Apple társalapítója mégis örül, hogy ilyen jövő vár ránk

robot_pensativo.jpgSteve Wozniak, az Apple társalapítója régebben nem vette komolyan a felfogást, mely szerint a távoli jövőben a mesterséges intelligencia fog uralkodni, most azonban úgy gondolja, hosszú távon ez pozitív lenne az emberiség számára. Szerinte a szuper okos robotok háziállatokként tartanának minket.

A robotok okosabbak lesznek nálunk, és ha okosabbak nálunk, fel fogják ismerni, hogy szükségük van ránk

- mondta Wozniak egy 2500 fős közönség előtt a texasi Moody színházban. A beszéd a Freescale Technology Forum 2015 része volt.

wozniak-ai-human-pets2_si.jpg

Steve Wozniak

Woznaik elmondta, hogy a robotok olyan okosak lesznek akkorra, hogy tudni fogják, a természetet meg kell tartaniuk, és az emberek a természet részei. Ezáltal Woz leküzdötte azt a félelmét, hogy az ember számítógépekkel helyettesíthető.

Ezek segíteni fognak nekünk. Eredetileg mi uralkodunk fölöttük.

– magyarázta.

Az emberiség idejének lecsökkentése a Föld önjelölt királyai által összességében több száz évbe telik, nyugtatta meg a közönséget Woz. Szerinte a távoli leszármazottaink élete nem lesz olyan rossz.

„Meglepő lesz, ha ez bekapcsol minket. De mi családi háziállatok akarunk lenni, akikkel mindig törődnek” – mondta.

1395641196017.jpg

A szakember elmesélte hogyan támadt néhány éve ez az ötlete: elkezdte a kutyáját hússzelettel és csirkével etetni minden nap, arra alapozva, hogy ’azt tedd mással, amit szeretnél, hogy veled tegyenek’.

Wozniak, aki 10 millió dollárt fektetett be egy IA vállalatba, régen a mesterséges intelligenciát „a létezés legnagyobb fenyegetésének” tartotta. A vállalkozás néhány vezető IT szakértő, befektető és tudós között van megosztva, köztük szerepel Elon Musk, Bill Gates és Stephen Hawking.

A mesterséges intelligenciáról blogunkon itt, itt és itt olvashat.

Olvasson tovább!

8 ember, aki megváltoztatta Steve Jobs életét

8 személy, aki megváltoztatta Tim Cook életét

(Írta: siera)

Szólj hozzá

robotika mesterséges intelligencia kvantum Apple USA Steve Wozniak Bill Gates Stephen Hawking Elon Musk Freescale Technology Forum