2015. júl 24.

Ezzel az olcsó dizájner droggal tüzeli katonáit az Iszlám Állam

írta: vigyazo
Ezzel az olcsó dizájner droggal tüzeli katonáit az Iszlám Állam

A Captagon létrehozza a tökéletes dzsihadistát

milicianos-del-isis.jpgA modernkori háborúk történetében jócskán találunk példát a katonák intézményesített drogfüggésére. A náci hadigépezet működtetésében is komoly szerepet játszott a katonák drogokkal való ellátása, a japánok pedig a második világháború során kötelezővé tették az amfetamin fogyasztását harcosaik számára. Így nem meglepő, hogy az Iszlám Állam vérengzéseit sem csupán tagjaik vallási fanatizmusa magyarázza, hanem az is, hogy a katonáik többsége kemény drogfüggő, de legalábbis rendszeres fogyasztója a félelemérzet elfojtására szolgáló Captagon tablettáknak.

Az iszlám világban nagy hagyományai vannak a különböző ópiátok és a marihuána fogyasztásának, miközben a vallás elítéli az alkoholfogyasztást. Az iszlám harcosok viszont újabban nem e hagyományos drogokat használják, hanem sokkal inkább az un. dizájnerdrogok közül választottak ajzószert.

A Captagon egy kis pirula, egy amfetaminszármazék, ami az 1960-as években jelent meg a gyógyszerpiacon. Eredetileg a depresszió, alváskényszer és a hiperaktivitás orvoslására fejlesztették ki, ám később mégis betiltották a nem kívánt és súlyos mellékhatások miatt. A hatóanyagát - feniletilamin – a szervezet amfetaminná és teofillinné alakítja, így a szer a fogyasztót ébren tartja, erőteljesen növeli az állóképességet, csökkenti a fájdalomérzetet és rövid távon fokozza a koncentrációképességet.6259487.jpgEz még nem is lenne gond, de mindezek mellett megfigyelték, hogy a tabletta eltompítja a veszélyérzetet, csökkenti vagy megszünteti a félelemérzetet, sőt akár az érzelmeket is úgyszólván kikapacsolja. Jellemző hatása, hogy egyfajta eufóriát hoz létre, ezek alapján pedig elmondható, hogy a szer létrehozza a szinte tökéletes dzsihadistát, hiszen

fogyasztóit fáradhatatlan, kegyetlen és kitartó katonákká változtatja.

Ezek mellett a káros mellékhatások mellett pedig bizonyítottan függőséget okoz, ezért is tiltották be a szert.

Ennek ellenére vagy éppen ezért az Iszlám Állam nagy erőszeretettel terjeszti ezt a szintetikus drogot katonái között, már csak azért is, mert a szer igen olcsó, a hozzávalók különösebb nehézségek nélkül szinte bárhol beszerezhetőek, és alapfokú vegyészeti ismeretekkel előállítható. Bár az Iszlám Állam hatalmas bevételei nem első sorban a drogkereskedelemből származnak, ha figyelembe vesszük, hogy egy tabletta ára 5 és 20 dollár között mozog és évente több tízmillió tablettát értékesítenek, akkor könnyen belátható, hogy jelentős bevételi forrás ez is.

169353.jpg

 

A NATO is segít?

A szer elsődleges előállítója korábban Líbia volt, de szíriai polgárháború teremtette káosz kiváló lehetőséget kínált mind az előállítóknak, mind a terjesztőknek ahhoz, hogy biztonságosan kereskedhessenek, így a líbiai forgalom 90 %-al visszaesett.

A Tunisie Numerique nevű tunéziai lap szerint a Captagont ma is nagy számban állítják elő bulgáriai NATO laborokban, ahonnan aztán az Arab-félszigetre szállítják a hallucinogén szert. Ez a feltételezés nem új keletű, hiszen a Nemzetközi Kábítószer Ellenörző Szervezet már 1993-ban tényként közölte, hogy bolgár állami vállalatok illegálisan gyártanak, majd szállítanak Captagont Törökországon keresztül Afrikába és arab országokba.

(írta: aretti)

Szólj hozzá

drog kábítószer iszlám hatalom ISIS NATO Szíria Iszlám Állam