2015. sze 02.

BBC: 50 euróért engedtek el egy szíriai lányt a budapesti rendőrök

írta: eisen64
BBC: 50 euróért engedtek el egy szíriai lányt a budapesti rendőrök

A menekültet az őrszoba helyett Bécs felé irányították tovább

_85305948_de27-1.jpgA BBC egyik stábjának sikerült végigkísérni egy 21 éves szíriai menekült lány 3400 kilométeres utazását Törökországból Svédországig. A modern, nyugati mércével is kimagaslóan szép és intelligens Nur Amar apját és otthonát veszítette el a szíriai háborúban, anyja száműzetésben maradt Törökországban. A lány a BBC riporterének elmondta: Budapesten lebukott, de a magyar rendőrök 50 euró csúszópénzért elengedték.

Sok ezer társához hasonlóan Nur is Macedónián és Szerbián keresztül indult el, hogy Magyarországra lépve elérjen az Európai Unió területére. A BBC-től kapott kamerával azt is megörökítette, amint a zöldhatáron, a vasúti síneken át bejutott Magyarországra.

A BBC-riport itt tekinthető meg, a budapesti rész 03:10 körül kezdődik. 

Amikor Nur és csoportja Budapestre érkezett, egy lakásban húzódtak meg, hogy ne regisztrálják őket. A hatóságok azonban ellenőrizték a lakást. A riporter idézi a lányt, aki szerint a rendőrök 50 euró csúszópénzt kértek azért, hogy ne vigyék be őket. Így elkerülte a regisztrációt és eljutott Bécsbe, majd onnan vonattal indult tovább Svédországba. Csak akkor hitte el, hogy kéthetes odüsszeája véget ért, amikor átlépte az utolsó államhatárt. “Olyan ez, mint egy álom, ahogy kinézek a vonatablakon, azt kérdezem magamtól, tényleg eljutottam ide vagy csak álmodok?”

_85306391_85306390.jpgNur csak útja végállomásán, Svédországban jelentkezett a rendőrségen, hogy menekültstátusért folyamodik. Neki sikerült, új életet kezdhet egy új országban.  

Szólj hozzá

bbc bevándorlás hatalom Budapest Svédország migránsok