2016. már 28.

Ilyen állapotban volt Lázár, a négynapos hulla

írta: mbrave
Ilyen állapotban volt Lázár, a négynapos hulla

Jézus legkülönlegesebb csodája orvosi szemmel

dead_body.png

Lázár jöjj ki! – Jézus alig hároméves izraeli turnéjának csúcspontját jelentette ez a egyszerű és tömör felszólítás, amit egy négynapos hullához intézett egy apró júdeai faluban, Betániában. Az ezt követő drámai jelenet olyan mértékű sokkot okozott a zsidó társadalomban, hogy a kor vezető politikai testülete azonnali hatállyal elrendelte mind Jézus, mind pedig a csoda bizonyítékának, Lázárnak az eltüntetését (János 11, 46–53). De miben is különbözött ez a csoda a korábbi két, evangéliumokban rögzített esettől, a naini ifjú és a zsinagógafő lányának a feltámasztásától? 

A legnyilvánvalóbb ok az idő. Ugyanis amíg ezek a csodák a halál beállta után legfeljebb néhány órával történtek (a zsidó kultúrában ugyanis még a halál napján eltemetik a holttestet), addig Lázár már négy teljes napja feküdt a sírban, ami során maradandó és visszafordíthatatlan biológiai folyamatok játszódtak le a testében. Ezek helyreállítása éppúgy szükségszerű volt, mint az, hogy az életfunkciók újra működésbe lépjenek. A TechInsider összeállítása alapján ebben a posztban megpróbáljuk rekonstruálni, milyen állapotban is volt Lázár, amikor Jézus kiáltása átszűrődött a sírbolt falán.

lazarus.jpg

János evangéliuma alapján Lázár halála pészah (húsvét) előtt tíz nappal következett be, egy vélhetően gyors lefolyású fertőzés következtében. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a betegség és a halál híre között alig néhány nap telt el. A kor világnézete az ilyen hirtelen elhalálozást rendszerint egy eltitkolt bűn miatti isteni ítéletnek tekintette, ami a család számára a veszteségen túl mentális terhet is jelentett. Önmagában a tény, hogy Jézus nem reagált elsőre, amikor a betegség hírét meghallotta, a környezet számára igazolni látszott, hogy Lázár halála isteni büntetés volt. 

Részben emiatt senki sem számított arra, hogy Jézus nem siratni, hanem feltámasztani jött a halottat. Erre egy másik tradíció is rájátszott, miszerint a harmadik nap után az elhunyt lelke a seolba, a zsidó hit szerinti túlvilágba kerül és ott is marad egészen az utolsó napig, a feltámadás napjáig. Mária ezért értette félre Jézus szavait, amikor Ő közölte vele, hogy  

feltámad a te testvéred!

A harmadik és egyben legnyilvánvalóbb akadály Jézus előtt a négynapos hulla állapota volt. Ugyanis az emberi test, így Lázár is drámai gyorsasággal rothadásnak indul a halálát követően, ami ugyancsak köztudott volt a rokonság és az ismerősök között. A mai tudományos megfigyelés alapján ez a bomlási folyamat a következőképpen zajlott:

 1–2. nap 

  • Lázár szíve leáll, így halottnak nyilvánítják. 
  • Öt-tíz perccel később Lázár idegsejtjei oxigén hiányában elhalnak és az agya bomlásnak indul.
  • Lázár izmai megmerevednek és befeszülnek, ahogy a kálcium elkezd kiválni belőlük. 
  • Lázár hőmérséklete óránként két fokot esik, míg végül teljesen kihűl.
  • A sejtjei a nap végére mind elhalnak és elkezdenek alkotóelemeikre széthullani. A vér sárgásra színeződik és alvadt, kocsonyás állapotúvá válik, miközben a baktériumok az immunrendszer hiánya miatt az egész holttestben elszaporodnak.
  • A bőr elkezd kiszáradni és összehúzódik, ami miatt Lázár haja és körmei látszólag nőni kezdenek. A véráramlás megszűnése miatt az összesűrűsödött vér a gravitáció hatására sötét foltokat hoz létre a bőrfelületen.

neurons.jpg

Az idegsejtek alig néhány perc alatt elhalnak a véráramlás megszűnésekor

 2–3. nap 

  • Lázár teste zöldes színt vesz föl, amikor a nagyobb szervek elkezdik saját magukat felemészteni az enzimek és baktériumok hatására. A harmadik napra az összes szerv darabokra esik szét, vagy pedig elrohad.
  • Megjelennek a férgek és a pondrók, amik egy nap alatt a testtömeg ötödét is képesek fölfalni. Lázár testsúlya közel negyedével csökken.
  • A bőr elkezd egyre sötétebbé válni és vékonyodni, miközben több helyütt felszakad.

red_blood_cells.jpg

A vér lebomlása alig egy-két nap alatt megtörténik

 4. nap 

  • Putreszcin és kadeverin vegyületek szabadulnak fel nagy tömegben a rothadó testben, amik ammónium vegyületek révén rettenetes bűzt hoznak létre a sírboltban. Ezt valahol a vizelet és a romlott hús szagának keverékével lehetne visszaadni. Mária erre utal, amikor közli Jézussal, hogyha elgördítik a követ, akkor orrfacsaró bűz fog kijönni a sírból.

Összegezve tehát: amikor a sírt feltárták, a lepedő alatt egy olyan ember feküdt, akinek az összes szerve már elrohadt, testének közel negyedét a baktériumok és a férgek megették, a vére megalvadt és kibírhatatlan bűzt árasztott Jézus és az őt körülvevő tömeg felé. Ilyen körülmények között hangzott el az az ima, ami után nyilvánvalóvá vált, hogy a galileai ács nem egy csodarabbi, hanem maga a Messiás:

“Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. És mikor ezeket mondá, fennszóval kiálta: 

Lázár, jőjj ki!” 

(János 11,41–43).

Ma már elképzelni sem tudjuk azt, hogy a fenti állapotban leírt testből miként lett Lázár újra tökéletesen helyreállítva, ugyanakkor az evangélium leírása szerint a tanúk beszámolói olyan gyorsan terjedtek szét Júdeában, hogy néhány napon belül az egész tartományból sereglettek Betániába az egykori négynapos hulla megtekintésére. 

Jézus diadalmas bevonulása Jeruzsálembe közvetlenül ennek a csodának köszönhető, ahogy hamarosan bekövetkező halála is. Bár az Ő testében a kereszthalált követően az Újszövetség szerint nem játszódott le bomlási folyamat, Lázár föltámasztása mégis előre jelezte a húsvét drámai eseménysorát és bizonyította, hogy 

Isten képes akár négynapos, akár hatezer éves hullák tökéletes helyreállítására és megelevenítésére is.

Szólj hozzá

húsvét feltámadás biblia evangélium kereszténység csoda Jézus Lázár