2016. sze 28.

“Inkább a tagságotokat kérdezzétek!” - Visszaszóltak a Helsinki Bizottságnak

írta: vigyazo
“Inkább a tagságotokat kérdezzétek!” - Visszaszóltak a Helsinki Bizottságnak

Vita lett a volt SZDSZ-es képviselő kilépéséből

149529_pert_nyert_a_helsinki_bizottsag_a_fidesz_ellen.jpg

Blogunkon jelent meg Mészáros István László nyilatkozata, amelyben a volt SZDSZ-es politikus bejelentette, hogy 25 év után kilép a Magyar Helsinki Bizottságból (MHB). Mészáros “súlyosan aggályosnak, hitelrontónak és elfogadhatatlannak” tartotta azt, hogy a jogvédő szervezet – tagjai megkérdezése nélkül – a kvótanépszavazás “meghekkelésére” (érvénytelen szavazásra) szólított fel. A kilépési nyilatkozatra reagáltak a Helsinki Bizottság jelenlegi vezetői és – egy külön levélben – Kőszeg Ferenc alapító elnöke is, aki “menekülők elleni uszítással” vádolta felekezeti hovatartozása alapján korábbi tagtársukat. Kőszeg vádjait nyílt levélben utasította vissza Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője.

maxresdefault-3.jpg

Mészáros István László

Az Indextől a 888-ig és a Népszabadságtól az Alfahírig bejárta a magyar sajtót Mészáros István László nyilatkozata, amelyet blogunkon közöltünk. Az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának volt alelnöke éles szavakkal bírálta az MHB állásfoglalását a népszavazással kapcsolatban. Többek között azt írta, “végzetes szereptévesztésnek” tartja, hogy

egy elvileg független, civil jogvédő szervezet ezzel a kampánnyal a pártpolitika mezejére lépett.

“Innét már senki le nem mossa róla, hogy ténylegesen egy jól körülhatárolható politikai tábor szekerét tolja” – írta Mészáros.

A kilépési nyilatkozatra az érintettek néhány órán belül válaszoltak. Az MHB jelenlegi társelnökein kívül külön levelet írt Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság alapító elnöke is.

Kőszeg – emberi jogi vezetőtől meglepő módon – felekezeti hovatartozása miatt bírálja Mészárost.

“Sajnálatom elsősorban nem is a kilépés tényére vonatkozik, hiszen az logikusan következik egyházad politikai állásfoglalásából, hanem magára arra a politikai vonalra, amelyet a Hit Gyülekezete évek óta követ” – írja Kőszeg, aki szerint Mészáros Istvánnak az egyháztagsága miatt amúgy sincs helye a szervezetben.

“A menekülők elleni uszítás azonban nem politikai kérdés, sőt nem is csak emberi jogi kérdés. A háború elől menekülők védelme, túl a nemzetközi jogon, emberség kérdése.

Akinek a számára ez nem kézenfekvő, annak valóban nincs helye a Magyar Helsinki Bizottságban.

Kőszeg Ferenc vádjaira a Hit Gyülekezete vezetője Facebook-oldalán válaszolt. Németh Sándor szerint nem első eset, hogy a jogvédő egyházát támadja.

“Eddig is tapasztaltam, hogy nem áll távol tőled az alaptalan vádaskodás, és sajnos most is azt látom, hogy visszaesőként újra hitesezni kezdtél. Visszautasítom azt, hogy volt tagtársatok, Mészáros István kilépő nyilatkozatában megfogalmazott kritikákra az érdemi válasz helyett a Hit Gyülekezetét emeled céltáblaként magad elé. Ezeket a vitákat a Helsinki Bizottságnak a saját tagságával kell lefolytatnia. Jobb lenne, ha őket kérdeznétek meg, mielőtt nyilatkozatokat és nyílt leveleket adtok ki.

Feri, nem uszítunk a menekülők ellen, ezt te is jól tudod, mégis ezzel vádolsz minket.

Keresztényként tudjuk, mi a feladatunk a rászorultakkal, az üldözöttekkel, a menekülőkkel, és ezt a feladatot tesszük is. Nem állami pénzből, hanem a hívők áldozatvállalásából, nem a médiafelületet keresve, hanem meggyőződésből és szívből.

De az első perctől fogva elmondtuk, hogy rossz döntések sorozatának tartjuk mindazt, ami az elmúlt időszak bevándorlási hullámához vezetett. Ezeket a rossz döntéseket nem Budapesten, hanem elsősorban Brüsszelben és Berlinben hozták. Az ottani vezetők hamis helyzetértékelése és felelőtlensége miatt tört be olyan ellenőrizetlen tömeg Magyarországra, akik között – ma már tudjuk – véres kezű gyilkosok és terrorsegédeik is voltak.

Több száz ember tragikus halála ellenére a brüsszeli és berlini vezetők semmit nem tanultak az elmúlt egy évből.

Újra az itt élők emberi jogait és demokratikus véleményét semmibe véve akarják rákényszeríteni diktátumaikat Magyarországra és más nemzetekre" – írja Németh, aki leszögezi: nem tartja “sem feleslegesnek, sem jogtalannak a népszavazást”, és arra kér “minden felelősen gondolkodó” állampolgárt, hogy “menjen el és szavazzon nemmel október másodikán”.

Szólj hozzá

népszavazás hatalom migráció migránsok Helsinki Bizottság Kőszeg Ferenc Mészáros István László