2017. feb 06.

Mecsetekbe vonultak imádkozni a keresztény aktivisták Trump ellen Amerikában

írta: eisen64
Mecsetekbe vonultak imádkozni a keresztény aktivisták Trump ellen Amerikában

200 ezer dollárt kaptak a "muszlim szolidaritási nap" szervezői Soros Györgytől

mac30_trump_post02.jpgKeresztény aktivisták tüntettek Amerika-szerte a Nemzeti Szolidaritási Nap a Muszlimokkal elnevezésű akcióban, amelyet Donald Trump hét országot érintő beutazási rendelete ellen hirdettek meg. A közös tüntetések mellett több városban keresztények kértek befogadást mecsetekbe, hogy a pénteki imán együtt fohászkodjanak Allahhoz, hogy “az iszlámmal kapcsolatos hazug előítéletek leomoljanak”. A résztvevő egyházi szervezetek gyűjtést rendeztek annak érdekében, hogy ne kevesebb, hanem az eddiginél sokkal több bevándorló telepedhessen le az Egyesült Államokban.

A Nemzeti Szolidaritási Nap a Muszlimokkal nevű akciósorozatot egy bevándorlásért kampányoló civil szervezet, az “Új Amerikaiakért Nemzeti Partnerség” (National Partnership for New Americans, NPNA) hirdette meg február 2-ára. A programok között többek között repülőtéri tüntetések és mecsetekben történt imavirrasztások szerepeltek, hogy így tiltakozzanak az “alkotmányellenes muszlim tilalom” miatt. 

opensoc.png

A Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundation) nyilvános támogatási listája szerint az NPNA bostoni központja korábban 200 ezer dollár (56 millió forint) támogatásban részesült Soros György szervezetétől.

A tüntetésről készült alábbi videófelvételen a résztvevők elmondták, hogy elutasítják “Trump Amerikáját”, és azért küzdenek, hogy “mindenki szabad legyen”.

Mint az egyik aktivista hozzáteszi, ezért készek “forradalmat is indítani”. Egy muszlim megszólaló szerint a tiltakozás célja, hogy

megszűnjön az amerikai hatóságok ellenőrzése a mecsetek felett.

A tiltakozásokat február 22-én folytatják, amikor a NPNA arra készül, hogy tiltakozókkal árasztják el a kongresszusi irodákat, a bevándorlók és menekültek befogadását követelve.

Az NPNA tiltakozó akciójához keresztény aktivisták is csatakoztak, akik szolidaritásból több városban bekéredzkedtek a helyi mecsetekbe, hogy együtt mondhassák el a pénteki imát a “muszlim testvéreikkel”.

A nyugat-marylandi Hagerstown városában a mecset imámja azt a feltételt szabta a keresztény szolidaritási aktivisták belépéséhez, hogy a mecsetben szigorúan váljanak külön nemek szerint a férfiak és a nők, és az utóbbiaknak kendőbe kellett burkolniuk magukat.

paxchristi.png

Marie Dennis, a Pax Christi International elnöke tweetje Washingtonból: "Hálás vagyok és inspirált, hogy ma a Masjid Muhammad mecsetben imádkozhattam".

Chicagóban Tony Pizzo atya, a katolikus Szt. Rita templom papja az egyik helyi mecsetben a muszlim hívőknek azt mondta: “Azért vagyunk itt, hogy veletek és értetek imádkozzunk”.

c3wyttxxuaagbph.jpgTony Pizzo atya

Egy episzkopális pap pedig a mecsetből küldött Twitter-üzenetében azt írta, hogy az

Az igazi keresztények tudják, hogy az iszlámmal kapcsolatos vélekedések nem igazak.

Az NPNA égisze alatt keresztény, muszlim és zsidó csoportok működnek együtt annak érdekében, hogy minél több bevándorló telepedhessen le az Egyesült Államokban.

2011-10-20t220803z_01_sfo03_rtridsp_3_usa-2023.jpg

Michelle Bachmann (képünkön) volt kongresszusi képviselő és republikánus elnökjelölt-aspiráns szerint a felekezetközi keresztények tevékenységükkel a “lopakodó inváziót” támogatják, amelynek a célja, hogy sok ezer muszlim menekültet telepítsenek amerikai városokba. Bachmann könyvet is írt a “bevándorlással és áttelepüléssel végzett dzsihád és muszlim hódítás” nyugtalanító jelenségéről.

Szólj hozzá