„Isten úgy felrúgott, hogy azóta le se estem"

Makula Zsolt útja a maffiától Jézusig – Sebestyén István interjúja

A kecskeméti maffiaperben előkerült egy halállista, amely a likvidálandó alvilági konkurensek neveit tartalmazta. A listán hatodikként szerepelt Makula „Papa” Zsolt, aki két évtizeden keresztül volt megkerülhetetlen a budapesti és a balatoni éjszakai életben. Védelmi pénzeket szedtek, drogdílereket menedzseltek, prostituáltakat futtattak – egy ízben még a XV. kerületi rendőrkapitányságot is betámadták. Aztán április 9-én, délután fél 4-kor minden megváltozott.

– Hol kezdődik egy olyan bűnözői életpálya, mint amilyen a tiéd volt?

– Egy 600 fős kis faluban születtem, ahol sok család elképesztő szegénységben élt. Már gyerekkoromban megfogalmazódott bennem, hogy én nem ilyen jövőt akarok magamnak. Pedig mi nem éltünk rosszul, zsidó származású édesapám és roma édesanyám dolgos emberek voltak, ruhakereskedelemmel foglalkoztak. Tizennégy évesen én is elkezdtem dolgozni Budapesten, egy szövőgyárban, tizennyolc évesen pedig családot alapítottam. Hamar rájöttem azonban, hogy vannak könnyebb pénzkereseti lehetőségek is. Húszévesen valutázással már napi 25-30 ezret kerestem. Akkoriban 3 ezer forint volt egy havi fizetés.

– Hányban járunk?

– 1989 környékén. Huszonegy évesen egy ezerötös Ladában feszítettem – persze jogsi nélkül. Megízleltem a könnyű és nagy pénz ízét, és egyre mélyebben mentem bele az éjszakába. Az volt a célom, hogy minél nagyobb nevet szerezzek magamnak, mert tudtam, hogy ez hatalmat és pénzt jelent. Sok pénzt.

– Gondolom, ez már nem pusztán valutázást jelentett…

– Védelmi pénzeket szedtünk. Szórakozóhelyeket, cégeket, vállalkozókat védtünk, illetve drogterjesztőket. Odaadtam a dílereknek a névjegyemet, és ha azt bárhol felmutatták, engedték őket dolgozni. Nem a rendőröktől féltek, mert azok mind zsebben voltak, hanem a rivális csapatoktól. Ha a Papa védelme alatt álltak – ez volt a becenevem –, akkor senki sem mert hozzájuk nyúlni.

– Hogyan működött a vállalkozók vagy a szórakozóhelyek védelme?

– Bementem egy céghez – leginkább az építőiparban –, és azt mondtam nekik, ha megegyezünk, akkor garantálom, hogy biztonságban lesznek. Aki elküldött, annak otthagytam a névjegyemet, majd megtámadtattam őket – úgyhogy muszáj volt felhívnia. Ugyanígy működött egy éjszakai klub, egy szolárium vagy akár egy sarki közért esetében is.

– Mennyit kellett fizetniük?

– Ez változó volt. Ha egy szolárium mondjuk termelt havi 2 milliót, akkor 500 ezret elkértünk, egy havonta 4-5 milliós hasznot hozó diszkó esetében már egymillió volt a tarifa. Ez főleg Budapesten működött, meg a Balatonnál, de máshol is megjelentünk az országban. Általában 50-100 emberem volt, őket többnyire betettem azokra a szórakozóhelyekre, amelyeket átvettem, így volt fix fizetésük, de ha kellett, akkor mozdulni is tudtak, és a plusz munkákért természetesen jutalékot kaptak. Az embereim meg is voltak mindennel elégedve, soha nem mentek át máshoz.

– Két évtizeden keresztül voltál meghatározó alakja az éjszakai életnek. Mitől működött a rendszer, mi volt a legfontosabb tényező?

– Az irányítás és a kommunikáció. Sok kisportolt, ütős fiatal srác gyűlt körém, de a legerősebb falka is szétesik, ha nincs vezére. Úgy éreztem, képes vagyok erre, hallgattak rám. Eközben megvolt az az előnyöm is, hogy mindig nagyon udvarias és diszkrét voltam.

– Először kérdeztél, és csak azután ütöttél?

– Komolyan mondom, udvariasan igyekeztem rendezni a dolgaimat. Amikor bementem egy vállalkozóhoz tárgyalni, jött velem a társam, aki 205 centi magas volt, a bicepsze meg 56-os, és egy másik, szintén két méter magas, kigyúrt srác. Ők ültek mellettem, én meg beszéltem. Szelíd voltam, de a szituáció erős volt. Egy alkalommal betámadtuk a XV. kerületi rendőrkapitányságot is. Ott volt ugyanis egy nagy értékű, 15-20 milliós autó, amit elvettek a tulajdonosától, hogy másvalakinek átjátsszák. Odamentünk éjjel kettőkor, ott voltak az érintett rendőrök is, akiknek mondtam, hogy ezt az autót most elviszem. Először nem hittek nekem, de aztán jött a tréler, és elvontattuk. Fel sem merült, hogy erősítést hívjanak, hiszen ők is sárosak voltak. Egyórás melóval kerestünk hárommilliót.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.