2018. már 18.

30 pont: Így lopta szét az országot az Orbán-kormány?

írta: Europa22
30 pont: Így lopta szét az országot az Orbán-kormány?

A korrupció mellett azért jutott másra is

korrup.png
Lépten-nyomon azt hallani, hogy az elmúlt nyolc évben a kormány "szétlopta az országot". Még "feketekönyvet" is kiadtak a korrupcióról, szigorúan a 2010-2018 közötti évekre összpontosítva. A korrupció, szélhámoskodás persze tudjuk, nem nyolc éve kezdődött, minden kormányt végigkísért a rendszerváltás óta. Amit ritkábban hallunk, hogy a "példátlan országrablásnak" minősített időszakban azért történt egy és más az országban. Az alábbi 30 pont erről szól, de a lista könnyen bővíthető. Ha szerintetek hiányzik valami, kérünk, írjátok meg kommentben vagy a Facebook-oldalunkon.

Frissítés: Egy olvasónk által küldött még részletesebb lista az elmúlt nyolc év napos oldaláról, itt olvasható
1. Azzal kezdték, hogy azonnal kifizették a Gyurcsányék által megígért, de soha komolyan nem gondolt béremelését a MÁV Start dolgozóinak és a tűzoltóknak.

2. Aztán jött Kolontár és Devecser a vörösiszappal, amikor is egy éven belül felszámolták a károkat és minden károsult új házat, lakberendezést kapott.

3. Aztán kifizették Bajnaiék Hajdúbétjének károsult libatartóit, legalább is azokat, akik nem akasztották fel magukat.

4. Példásan levezényelték és finanszírozták a valaha legnagyobb dunai árvizet, miközben Németország vízben úszott.

5. Majd tovább loptak és átlag 25 %-kal csökkentették a háztartások rezsijét, a víz csatorna és gázdíjakat.

6. Eltörölték az örökösödési illetéket az ingatlanok, ingóságok és vállalati vagyonok után.

7. 2011-től újra 3 évig jár a Gyes. Adókedvezmény segíti a Gyed alatt munkába visszatérő kismamákat.

8. 700 ezer gyerek kap napi háromszori étkezést szünidőben is.

9. Ez év végéig összesen 500 ezer gyermeknek biztosít ingyenes vagy rendkívül kedvezményes üdülést az Erzsébet-program.

10. 10 millió Ft vissza nem térítendő támogatással, 10 millió Ft kedvezményes hitellel és 5 millió Ft áfamentességgel segítik a három gyermekes, vagy legalább három gyermeket vállaló házasokat a lakáshoz jutásban.

11. A gyerekes családok jelentős adókedvezményben részesülnek: három gyerek után gyakorlatilag nincs személyi jövedelemadó az alacsonyabb jövedelműeknél a kedvezmény levonható az egyéb bérteherből. 2017-től már 1743 milliárd Ft jut családtámogatásra. Az újonnan házasulók havi 5 - 5 ezer Ft támogatást kapnak.

12. 19-ről 10 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó és 4%-kal a bérek közterhei.

13. Egymillió ember üdülését segíti a Szépkártya.

14. Gátlástalanul tovább „loptak”, így sikerült rendbe tenni a költségvetést és a gazdaságot. Visszafizettük idő előtt a 18 milliárd dolláros IMF-hitelt és az 5 milliárd eurós hitelt, amelyet az Európai Banktól vettünk hitelt. Amit Gyurcsányék voltak szívesek az összeomlás elkerülésére, négy évre felvenni, hogy majd a Fidesznek kelljen visszafizetni. Remélték, hogy Orbánék belebuknak! (Megjegyzendő, hogy a Paksi Atomerőműre, 30 évre 10 milliárd eurós hitelt veszünk fel beruházásra, nem pedig az összeomlás elhárítására.)

15. Véget vetettek a devizahitelezésnek és a végtörlesztéssel, árfolyamgáttal, kilakoltatási moratóriummal, a bankok megadóztatásával, forintosítással, az Eszközkezelő létrehozásával, a magáncsőd intézményével, az ingatlanok áron aluli elárverezésének megtiltásával segítettek a devizahiteleseken.

16. Az infláció egy-két százalékos. Negyven éve nem volt ilyen alacsony. Az államháztartás hiány tartósan 3 % alatt van, így végre kikerültünk a kötelezettségszegési eljárás alól. Ez és az IMF-hitel visszafizetése lehetőség az önálló gazdaságpolitikára.

17. A banki alapkamat 7,5-ről 1,5 %-ra csökkent. A Nemzeti Bank nyereséges, évente 100 milliárd Ft körül van a többlet, szemben a Simor András féle MNB-vel, ahol évente 100-200 milliárdos veszteség keletkezett, amit a költségvetésnek kellett pótolni.

18. Az államadóság a GDP 82 %-áról 74 %-ra csökkent. A GDP az idén 4 %-os lesz.

19. Rekordokat dönt a külföldi tőke beáramlás a beruházások formájában és nő a profit visszaforgatása is.

20. Évente 5-10 százalékkal nő az idegenforgalom bevétele, mivel növekszik a belföldi és külföldi turistaforgalom.

21. A külkereskedelmi mérleg 9978 milliárd euró többletet mutatott 2016-ban és az export folyamatosan nő.

22. De nem volt elég a „lopásból”, így kifizették az összes önkormányzat adóságát 685 milliárd Ft értékben, valamint az egyetemek úgynevezett PPM konstrukcióban (Magyar Bálint, SZDSZ) felvett visszafizethetetlen adóságát.

23. Közben csökkent a munkanélküliség több mint hétszázezer új munkahely létesült. Így a munkanélküliség 4,3 százalékos, az egyik legalacsonyabb az Unióban.

24. Visszavásároltuk az oroszoktól a MOL-részvények 25 %-át. Visszavásároltuk a gáztározóinkat, az energiaszolgáltató szektorokat (gáz, villany, víz,) a külföldi tulajdonosoktól.

25. Visszavásároltak bankokat így a hazai tulajdoni arány 50 százalékos. 3400 milliárd Ft jut a megyei jogú városok fejlesztésére a Modern Városok program keretében.

26. 1500 milliárd Ft jut vasútfejlesztésre, 300 milliárd Ft értékű turisztikai fejlesztés folyik.

27. Törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól és 60 ezer magyar gazda vehetett állami földet.

28. Az elmúlt hét évben 7000 milliárd Ft-tal nőtt az állami vagyon. 9 százalékra csökkentették a társasági adót, mely a legalacsonyabb az Unióban.

29. Racionalizálták a közigazgatási ügyintézést az okmányirodákkal, az egyablakos ügyintézéssel.

30. Folyamatosan nőnek a reálbérek és az átlag kereset is ez utóbbi idén a tavalyihoz képest 14 százalékkal. Az idén 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 30 százalékkal a szakmunkás minimálbér. És csak „lopnak és lopnak”, ennek következtében a ciklusban 50 százalékkal nőnek a pedagógus bérek, 50 százalékkal a rendvédelmi dolgozók bére, 30 százalékkal a kormánytisztviselők bére, 30 százalékkal a vasutasok bére...
Szólj hozzá

fidesz korrupció Magyarország