2018. már 21.

Nerazzuri: Eljött a nap, amiről azt gondoltam sohasem fog

írta: vigyazo
Nerazzuri: Eljött a nap, amiről azt gondoltam sohasem fog

Javier Zanetti budapesti látogatásával sporttörténelmet írt

zanetti1.png

"Ha három héttel ezelőtt valaki azzal jön, hogy egy fagyos márciusi délelőtt két méterre ül tőlem az Inter történelmének egyik valaha volt legnagyobb ikonja, majd a szemem láttára parolázik Németh Sándorral és Gera Zoltánnal, matéteát iszik egy FTC-játékossal, hogy aztán kötényt adjon egy kilencéves forma kis srácnak a Fradi-stadion gyepén, hát talán fel is képelem, hogy velem ne szórakozzon, mert a mai világban nincs idő ilyen szürreális képzelgésekre. Pedig a pofonon kívül minden pontosan így történt kedden a Groupama Arénában" - írja a magyar Inter-rajongók oldala, a Nerazzuri Javier Zanetti budapesti útjáról. A futballlegenda által aláírt megállapodás sporttörténelmi jelentőségű volt: ez az Inter Academy első európai partnerének a Szent Pál Akadámia csapatát válatotta, az ott folyó untánpótlásképzés színvonala alapján. (Borítókép: Javier Zanetti / Twitter)

Az eseményről blogunk számolt be először, majd természetesen az Inter saját hivatalos oldalán, valamint a klub több rajongói oldalán (passioneinter.com, InterNews, FCInterNews, fcinter1908) is részletesen beszámolt a budapesti megállapodásról, a nagy nemzetközi sportoldalak közül többek között az ESPN, az Inside World Football, a SportsPro Media, az olasz sportlapok közül pedig a Corriere dello Sport, a Tutto Sport, a La Gazetta dello Sport és a Calcio e Finanza. Ez utóbbi lap szerint

Budapesten megszületett az első kék-fekete Akadémia

 „Minden kisgyerek álma, hogy focizhasson. Aki sportol, a sport révén emberként, karakterként is fejlődhet. […] Előbb emberré kell lenniük, jellemmé, s csak azután bajnokká. Nagyon örülök, hogy az Inter Academy révén ez valósággá válhat sok magyar kisfiú és kislány számára is. […] Hiszek benne, hogy ez a magyarországi együttműködés remek eredményekhez vezet, mert itt komoly partnerre találtunk, amely jól szervezett iskolahálózattal rendelkezik; ez ugyanis az ideális háttér ahhoz, hogy – a sportoktatáson túl – etikai és erkölcsi értékeinket is megosszuk, s így ne csak focistákat gyártsunk, hanem embereket formáljunk!” – idézi az olasz sportlap Zanettit. 

"Nagy öröm volt, hogy klubunk értékeit képviselhettem az Inter Akadémia részéről Budapesten, a Szent Pál Hungary csapatával kötött megállapodással, ami első az országban" - írta a 143-szoros argentin váltogatott, aki 22 éven át játszott az Inter csapatában, ebből 14 évet csapatkapitányként. Innen a név, ahogy mindenki ismeri Zanettit: Il Capitano - A Kapitány.

zanetti_twitter.png

A magyar futballszurkolók - és nem csak Inter rajongók - örömét jól érzékelteti a Nerazzuri oldalán megjelent cikk, néhány részlet ebből:

"Zanetti budapesti látogatásának apropója az Inter és a Hit Gyülekezete által gründolt budapesti Szent Pál Akadémia együttműködése. A húsz esztendeje alapított magyar egyesület nyolc utánpótláskorú és két felnőtt szakosztályt működtet, előbbiben százötven gyereket képeznek. A megállapodás értelmében Budapestre költöznek majd az Inter utánpótlásedzői, a Szent Pál Akadémia ifjoncainak pedig lehetőségük lesz egyhetes turnusokban Olaszországban készülni. Természetesen a legjobbak akár az Inter korosztályos csapatáig is eljuthatnak, de nem ez a legfőbb célkitűzésük: nem a tehetségkutatás a fontos, hanem elsősorban férfiakat és másodsorban labdarúgókat nevelnek, és igyekeznek átadni az általuk képviselt értékrendet.

A hivatalos program a Groupama Aréna sajtószobájába szólított, melynek bejáratánál egy szimpla karszalagot kaptam – ennek azért van jelentősége, mert később megtudtam, hogy létezik VIP-belépő is, amivel a pálya széléről lehet figyelni, ahogy Capitano cselezget a focistapalánták között. 

zanetti3.png

Nem először jártam a Fradi stadionjának sajtószobájában, de eddigi látogatásaim során összesen nem tobzódtak ennyien, mint most Zanetti miatt. Megjelentek a fajsúlyos médiumok, de belibbent az FTC edzője, Thomas Doll és néhány játékosa is Hajnal Tamástól Gera Zoltánon át Leandróig. (...)

inter-2.jpg

Szinte végig őt bámultam. Egymás után, kontrollálatlanul villantak be az emlékek: a Veronának lőtt szólógólja 96-ból, a Lazio elleni UEFA-döntőn bevágott hálóégető bombája 98-ból, életem első helyszíni Inter-meccse 2002-ből, amikor nagypapám távcsövével figyeltem, ahogy bemelegít, a Zaccheronival prezentált torinói Juve-verésen egy rá jellemző szóló utáni kapufája, a Romának lőtt kapásgólja 2008-ból, és persze mindenek előtt, ahogy 2010. május 22-én fülig érő szájjal felemeli a nagyfülű kupát Madridban...Ott ült előttem az Inter történelme. Egy olyan figura, aki nem csak megélte az újkori klubhistória legfelemelőbb pillanatait, hanem rengeteget tett értük. Egy ember, aki tizenkilenc éven át a napjaim része volt, akivel életem felét gyakorlatilag leéltem. 

Körbenézett, és a mellettem/mögöttem figyelők valamelyikére rámosolyogva motyogott valamit az orra alatt – először azt hittem, a nemzeti sportos padtársamra, Somogyi Zsoltra, de csak később jöttem rá, hogy nem ő volt a célpont. A mögöttem ülő fradisták közül az uruguayi Fernando Gorriarán vélhetően előre kitervelt akciót végrehajtva matéteát hozott magával, ezt szúrta ki a Traktor. Aki olvasta Zanetti önéletrajzi könyvét, amiben kis túlzással minden fejezetben leírja, hogy együtt kortyolgatta edzés után a matéteát Samuellel, Cordobával meg Cambiassóval, az tudja, hogy a dél-amerikaiak az anyatej helyett is ezt szívták magukba és még a víznél is többre tartják.

inter-11.jpg

Zanetti középen ült, és miután végignéztünk egy-két igen látványos és szívmelengető videót az Interről meg róla, a pódium két szélére ültetett, a Szent Pálhoz és az Interhez kötődő hivatalos személyek meséltek a kooperációról. Egyvalaki nem szólalt meg: a fekete-kék melegítőben pompázó klubalkalmazott, aki pedig megszólalásig hasonlított Ezequiel Lavezzire. A Kapitány utolsóként beszélt, egy papírról olvasta fel az előre megírt szövegét, majd válaszolt a kettő darab engedélyezett – az együttműködéssel kapcsolatos – újságírói kérdésre. Eskü, én lettem volna a harmadik, de jelezték, hogy ennyi volt. (...)

inter-19.jpg

Odakint immáron melegítőben passzolgatott a gyerekekkel a Pazza Inter dallamaira legalább egy hazai MTK-meccsnyi nézősereg mosolygó tekintete előtt. Beállt a cicázáshoz is, és bár érezhetően nem tekerte maximumra a potmétert, azért az lejött, hogy Gattusótól könnyebben elvette a labdát... (...)

inter-29.jpg

A hatalmas drapival érkező Inter Club Ungheria tagjai nem egyszer rákezdtek az őt éltető ismert nótára, Zanetti az első taktus után integetett nekik, majd egy picit ugrált is a chi non salta rossonero, hej, hej rigmusra. Kibikázott pár aláírt kislabdát a tribünre, odafirkantotta a nevét néhány elé dugott mezre és könyvre, odaállt pár tucat fotóra, majd mindenkitől elköszönt és visszavedlett elegánsba, hogy a kiváltságos médiumoknak interjút adjon.

zanetti4.png

Délután már repült is vissza Milánóba. A hazaúton próbáltam feldolgozni, hogy alighanem elértem szurkolói pályafutásom csúcsát (arról ugyanis már letettem, hogy egyszer a Juventus ellen 5-0-nál becserélnek a 85. percben). Otthon újra megnéztem a YouTube-on azt a bizonyos Laziónak lőtt bombasztikus gólt, és próbáltam eljuttatni az agyamig, hogy néhány órával korábban találkoztam vele.

Zanettivel." - zárja cikkét a Nerazzuri blog.

Fotók: Javier Zanetti / Twitter és INTER Academy Szent Pál Hungary - Dósa Győző (Beloved.hu)

Szólj hozzá

budapest futball zanetti inter milan Hit Gyülekezete Szent Pál akadémia