2015. már 08.

Magzat, mint rákos daganat: Az EP szerint a terhesség "betegség"

írta: vigyazo
Magzat, mint rákos daganat: Az EP szerint a terhesség "betegség"

Ha egy nő úgy gondolja - Tiltakozz te is a brüsszeli diktátum ellen!

abortion2.jpg

Március 9-én tárgyalja, rákövetkező nap pedig már szavaz is az Európa Parlament az abortuszhoz való jogot támogató állásfoglalásról. A tervezetet már másodszor próbálják elfogadtatni, a kritikusok közösségi szintű kampányt indítottak azért, ne lehessen egészségkárosodásnak minősíteni a terhességet. Te is tiltakozhatsz a Citizengo petíciójának aláírásával

Első körben, az akkor még Estrella-jelentés néven futó állásfoglalást leszavazták az EP-képviselők, mondván: "A szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal és az iskolai szexuális oktatással foglalkozó szakpolitikák kialakítása és végrehajtás tagállami hatáskörbe tartozik."

Az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében lefektetett szubszidiaritás elve szerint ugyanis az EU lehetővé teszi annak a meghatározását, hogy egy jogalkotás adott esetben az EU hatásköréhez tartozik-e, illetve "hozzájárul-e ahhoz, hogy a döntések meghozatalára az állampolgárokhoz lehető legközelebbi szinten kerüljön sor." "Valamennyi esetben az EU csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben hatékonyabban tud fellépni, mint a tagállamok." 

Felmerül a kérdés, vajon miért szükséges az EP által elfogadtatni egy nyíltan az abortuszt támogató határozatot, illetve az abortusszal és szexualitással kapcsolatos oktatást szorgalmazni az iskolákban?

A cél nyilvánvalóan, hogy egy központilag kiadott határozat értelmében, a tagállamok is kötelesek legyenek a nőknek a terhességmegszakításhoz, valamint a fogamzásgátláshoz való jogát elismerni, és az oktatási tananyagot ennek a kérdéskörnek is alávetni. Világos tehát, hogy amennyiben egy ország eddig nem fogadta el, vagy nem elég világosan  jelezte, hogy a nők számára ezeket a jogokat biztosítják, akkor ezentúl ez kötelező érvényű legyen rájuk nézve is, mindemellett pedig már az iskolákban kezdődjön el az erről való párbeszéd, valamint a jogok megismertetése.

A nők joga rendelkezni saját szexuális és reproduktív egészségük felett, többek között azáltal, hogy rendelkezésükre áll a fogamzásgátlás és abortusz...

- szól a Tarabella-jelentés, a támogató oldal álláspontja. 

A megfogalmazás kapcsán jogos a megrökönyödés, ha belegondolunk, hogy ezek szerint az abortusz akkor szükséges, ha egy nő "reproduktív egészségkárosodásként" éli meg a teherbeesést. 

abortion.jpg

Márpedig a megfoganás nem egy betegségnek, hanem egy új életnek a kezdete! 

Mindemellett viszont rendkívül ellentmondásos a jelentés kapcsán, hogy míg az egyik pontban az óvodák hiányát, illetve a férfiak szülési szabadságának előmozdítását ecseteli, később már a terhesség megszakításhoz, tehát egy "életmegszakításhoz" való jogot szorgalmazza.

Ez a kérdéskör, vagyis az abortusz engedélyezése, ahogy ezt már egyszer szavazás útján az EP kinyilvánította, a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ennek kapcsán nem szükséges egy központilag meghatározott irányelv meghatározása, sem annak kierőszakolása!

Ha ti is egyet értetek mindezzel, ajánljuk szíves figyelmetekbe a következő a Citizengo honlapját, ahol a jelentéssel kapcsolatos aggodalmaitok kifejezéseként egy peticiót írhattok aláEzzel is támogatva az élet védelmét támogató oldalt!

A fejleményekről blogunkon beszámolunk, a vitát addig is figyelemmel kísérheted az Európai Parlament honlapján. Az anyagok magyar nyelven is elérhetők. 

Nemrég a volt svéd miniszterelnök-helyettes hasonlított egy abortusz végrehajtását megtagadó orvosnőt a terroristákhoz. Erről írt cikkünket itt olvashatjátok.

(szerző: ringtone)

 

Szólj hozzá

család abortusz EU Európai Parlament szerintunk