2015. már 11.

Mars Exit: Megérdemeli a második esélyt az emberiség?

írta: vigyazo
Mars Exit: Megérdemeli a második esélyt az emberiség?

Készülnek a bolygóközi gyarmatosítók

marsocean.jpg

A Vörös Bolygó eredetileg kék volt

Civilizációnkat régóta foglalkoztatja a kérdés, megannyi utópia és antiutópia dolgozta már fel a Marson elképzelt életet. Úgy tűnik, sosem megy ki a divatból, sőt, egyre inkább napirendre kerül egy Földön túli élet reménye. A vörös bolygó rejtélyeiről korábbi cikkünkben írtunk.

Idén azzal a felfedezéssel kedveskedik a NASA, miszerint néhány milliárd évvel ezelőtt a Mars óceánjai nagyobb mennyiségű vizet tartalmaztak, mint Földünk sarkvidéki óceánja. Ez azt a kérdéskört pedzegeti, miszerint lakhatóbb lehetett a Mars, mint azt eddigi ismereteink alapján hittük

A Science magazinban publikált tanulmányt a Mars jégsapkáiban megmaradt víz vizsgálata alapján készítették. Eszerint csak 13 százaléka maradt meg az eredeti mennyiségnek, holott felszínének 19 százalékát boríthatta víz, ami nagyobb, mint Földünk Atlanti-óceánja. 

mars_ocean.jpg

Ugyan a 2030-as évekig nem tervezik emberek expedícióját a Marsra, önkéntes akciók megelőzhetik a NASA-t. Ilyen például a médiahekkként is kritizált Mars One, egy holland nonprofit kezdeményezés. Az általuk meghirdetett útra a 200 ezer jelentkező közül mára száz főre sikerült szűkíteniük a kört. Az indulási létszám: 4 fő. A jelentkezői kritériumok jelenleg igen alacsonyak: betöltött 18. élétév, de jól jön az angoltudás is. A tervek szerint a kiképzést, ami 8 évig fog tartani, valóságshow formájában sugározzák a nagyérdeműnek. 

marsone.jpg

Az út kuriózuma, hogy nincs retúrjegy, az út csak oda szól, két évnél hamarabb biztosan nincs kiszállás. Hogy utána mi lesz, az jó kérdés. Lesz-e egyáltalán még két év után is túlélője a vakmerő vállalkozásnak, vagy közben a létből is kikeringenek asztronautáink? 

Az igazi kérdés azonban ránk irányul. Miért szeretnénk valójában a Marsra menni? Ha a Földet kizsákmányoltuk, mi a garancia, hogy a Marsot nem fogjuk? A Föld a mi lehetőségünk, ezt kaptuk. Keresünk egy exitet, de közben céltévesztetté válhatunk. Valóban a Mars lenne a mi Kánaánunk? Szavazz te is:

(Írta: radar)

 

Szólj hozzá

kvantum civilizáció gyarmatosítás NASA Mars