2015. aug 02.

Így ment keresztényeket egy 95 éves brit lord az ISIS elől

írta: vigyazo
Így ment keresztényeket egy 95 éves brit lord az ISIS elől

Lord Weidenfeldet hívők mentették a holokauszt elől, most viszonozza

image15.jpgA zsidó származású brit nemest, Lord Weidenfeldet 1938-ban keresztények látták el ruhával, élelemmel, és segítettek neki eljutni Nagy-Britanniába. Most úgy szeretné leróni háláját, hogy keresztényeket menekít az ISIS elől. Nemrég például 150 szíriai keresztény repült a magángépén Lengyelországba, és kért ott hivatalosan menedéket írja a brit Independent nyomán a kibic.hu portál.

Weidenfeld a második világháború kitörése előtt egy évvel néhány shillinggel a zsebében érkezett Nagy-Britanniába. Tíz évvel később megalapította a Weidenfeld és Nicolson kiadót. 1976-ban nyerte el a lord nemesi címet.

gettyimages-78929277-e1437145363267.jpgLord Weidenfeld Berlinben Angela Merkellel

"Tartozom ennyivel a megmentőimnek. A keresztények rengeteg gyerek életét mentették meg azzal, hogy Angliába hozták őket.

Nagyon bátor cselekedet volt, és a zsidóknak is ki kell mutatniuk a hálájukat, és kötelességük segíteni a bajba jutott keresztényeken 

mondta a 95 éves férfi a The Timesnak. 

A Weidenfeld nevével fémjelzett alapítvány 12-18 hónapig nyújt anyagi támogatást a menekülteknek.

sziriai_menekult_kisgyerek.jpgSzíriai menekült kisgyerek

A projekttel kapcsolatban kritikák is megfogalmazódtak, mivel a szervezet nem segít azoknak a muszlimoknak, akik a terror, a gyilkosság, a kínzás és a rabszolgasors elől menekülve szintén elhagyták az otthonukat az ISIS miatt.

Lord Weidenfeld azonban megvédte álláspontját:

Nem tudok a világon mindenkit megmenteni, de a keresztényeknek itt és most van szükségük a segítségre. Mások viszont bármit megtehetnek a muzulmánokért.

sziriai_menekult_csalad_atkel_a_boszpuruszon.jpgEgy szíriai menekült család átkelése a Boszporuszon

Weidenfeld hozzátette, hogy olyan emberek munkáját szeretné meghálálni, mint például Sir Nicholas Winton, aki segített megszervezni 10000 zsidó gyerek megmentését a nácik elől. Sir Nicholas július 1-jén halt meg.

menekultek_isztambulban.jpg

Menekültek Isztambulban

egyeves_kisfiu_teteme_egy_ferfi_kezeben_aki_ehen_halt_egy_damaszkuszi_menekult_taborban.jpg

Megrázó valóság: egyéves kisfiú teteme egy férfi kezében, aki éhen halt egy damaszkuszi menekülttáborban

Korábban írtunk arról, hogy amikor az Iszlám Állam úgy döntött, hogy kiűzi otthonaikból a kurdisztáni Karakosban élő keresztényeket, biztos nem gondoltak arra, hogy ezzel az egész világ figyelmét felhívják áldozataikra! Ezúttal ugyanis nem ők publikáltak egy videót, hanem a Sat 7 televízió riportere, akinek egy alig tízéves menekült iraki kislánnyal készített interjúja vírusszerűen terjed az interneten a #PrayForMyriam hashtagen keresztül. A menekültek dala és üzenete drámai módon mutatja be a megbocsátás erejét.

Szólj hozzá

holokauszt hatalom menekültek isis Isztambul Szíria Lord Weidenfeld