2015. aug 03.

“Ők az iszlám ellenségei”: Muszlim fatva a Jobbik ellen

írta: eisen64
“Ők az iszlám ellenségei”: Muszlim fatva a Jobbik ellen

Love is over: A Magyar Iszlám Közösség alelnöke csalódott Vona Gáborban

1366c881efcf766c23172393b3d949a4e47c49da.jpg

Indulatos szavakkal vádolta a magyar szélsőjobboldalt Ahmed Miklós Kovács, a Magyar Iszlám Közösség alelnöke. Az egyházi státussal rendelkező felekezet vezetője vallási tilalmat hirdetett a muszlimok számára a Jobbikkal és a szélsőjobboldali szervezetekkel való együttműködésre. A közösség Facebook oldalára is feltöltött videó felvételen elismerte, 2010-ben közösségükből sokan szavaztak Vona Gábor pártjára, aki akkoriban az iszlámot az emberiség utolsó reménysugarának és a civilizáció védőbástyájának nevezte. A szerelemnek azonban vége: aki muszlimként kiáll a Jobbik mellett, a sáriában megszabott büntetéssel számolhat.

Magyarországon nehéz időket élünk meg, történelmünkben most fogjuk a legnehezebb pillanatokat átélni

- kezdte drámai szavakkal a bevezető arab nyelvű ima után beszédét Ahmed Miklós Kovács (a videón 2.:27-től), aki szerint “iszlamofóbia söpör végig Magyarországon”, miután a kormány és egyes “csoportok” a bevándorlók ellen heccelik a közvéleményt. “Oda jutottunk, hogy mindenféle bevándorlót összemosnak a muszlimokkal. Ez tudatos hecckampány azért, hogy más problémákról eltereljék a figyelmet.”

Pedig Ahmed Kovács szerint voltak idők, amikor “a Jobbik, a Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye és a betyárok szimpatizáltak a muszlimokkal.”

Mentek az irániakhoz, mentek a törökökhöz, erőltették a közép-ázsiai muszlim testvérnépekkel a kapcsolatot. Ez mind hazugság, politikai járék része volt, mert hasznot akartak húzni a muszlimokból, amikor kiálltak a palesztinok és a törökök mellett.

A vallási vezető felemlíti, hogy “ezekből a körökből sokan muszlimok lettek, vagy muszlimként támogatták ezeket a pártokat.”

2010-ben sok muszlim szavazott a Jobbikra, van, aki belépett az önvédelmi szervezetekbe, vagy a pártba. 

Ennek azonban vége:

“Eljött azonban a pillanat, amikor dönteni kell: vagy velünk, a muszlimokkal, vagy velük, az iszlám ellenségeivel. ... Ezek a szerveződések az iszlám ellenségeinek tekintendők. Nekünk muszlimoknak meg kell védenünk a jogainkat."

11350494_10153304825052332_3647232700982319788_n.jpg

Ezzel a plakáttal üzen Ahmed Kovács Miklós Facebook-oldalán a kormánynak

“Azok a káfírok (hitetlenek - a szerk.), akik a a muszlimok ellen tesznek, és haza akarnak bennünket zavarni és nem akarják, hogy mecset legyen Magyarországon ... azok az ellenségeinknek számítanak, mivel ellenünk vannak.”

Vallásilag haram, vagyis tilos bármely muszlimnak ebben az országban ezeket a csoportokat, pártokat, szervezeteket támogatni, rájuk szavazni, részt venni a munkájukban, nekik segíteni, mert ezzel a muszlimok ellen tesz.

Aki pedig ezt a tilalmat nem veszi figyelembe, az ne sok jóra számítson: “Az a muszlim pedig, aki a muszlimok ellen tesz, tudjuk, mi a megítélése.”

Ahmed Kovács szerint maguknak kell megvédeni a jogainkat, mert más nem teszi ezt meg helyettük. "A kormány nem védi meg a muszlimokat az inzultusoktól.

Hol vannak azok a jogvédő szervezetek, akik kiállnak a zsidók, a cigányok, a buzik, meg mindenkinek a jogaiért?

- tette fel a kérdést. 

Mi akkor a teendő? Nos, az iszlám közösség alelnöke szerint “a muszlim nőnek Allah kötelezővé tette a fejkendőt, azért azt nem veheti le ... de minden lánytestvérünknek ajánlom, hogy vegyen paprikasprét, és tegye a táskájába, és ha fizikailag próbálják inzultálni,

azt fújja a kopasz paraszt arcába.

Szólj hozzá