2016. ápr 18.

A Felház: kiről szól a szerveződő hipszteregyház?

írta: vigyazo
A Felház: kiről szól a szerveződő hipszteregyház?

Katolikus, református és más hívő fiatalokat toboroz az új mozgalom

orban_donat.pngKatolikus, református és kisebb egyházakhoz tartozó egyetemista fiatalokat célzott meg a néhány hónapja “Felház” néven indult kezdeményezés, amelynek legfrissebb videójára – amelyben Orbán Gáspár is megszólal – a média is felfigyelt. A sajtóérdeklődés érthetően a miniszterelnök fiának szólt, de a hírekből keveset lehetett megtudni arról, milyen programokat is kínál az ökumenikus Felház. A szervezők magasra tették a lécet: “Isten szólt hozzánk és mi elkezdtük” – állítják. De mit is? (A nyitóképen Orbán Gáspár és Prekopa Donát egy angliai keresztény ifjúsági vezetőknek szóló konferencián.)

“Katolikus templomokból, református gyülekezetekből, baptistáktól, evangéliumi közösségekből érkeznek fiatalok. Ez a diverzitás az igazi íze ennek a dolognak, aki belekóstol ebbe, hogy ilyen sokszínűek vagyunk … ez mindenkinek meghozza a kedvét” - mondja Prekopa Donát a Felházról január végén készült videóriportban.

 

A csütörtökönként este szerveződő találkozó azzal a céllal indult, hogy alternatívát kínáljon az egyetemista fiataloknak a csoportos bulizás helyett: “Borgőz helyett, részegedj meg Isten jelenlététől” – hangzott a szlogen. Azt, hogy ez a “megrészegedés” miként történik meg, a szervezők nem akarják megszabni: “Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindenki úgy találkozzon Istennel, ahogy akar” – állítja Donát (civilben blogger, műsorvezető és férfimodell), aki “a legnagyobb szabadságot” ígéri minden érdeklődőnek.

Ennek jegyében – a videók alapján – a Felház-rendezvények (eleinte kávéházakban, majd a Millenárison)

egyfajta vallási “tesz-vesz város” képét idézik,

az este 8 órától időnként hajnalig tartó programokon résztvevők énekelnek, imádkoznak vagy csak üldögélnek a földön. A minta egy megszólaló szerint külföldi lehet, legalábbis ezt állítja egy Angliából hazatért fiatal. (Update: Az. Ezt megerősítette egy olvasónk, aki megosztotta blogunkkal a fenti nyitóképet. “A gyógyító iskola” – Healing School néven meghirdetett konferenciát 2015 augusztusában tartották Nagy-Britanniában, ezen vett részt a Felház két szervezője, Orbán Gáspár és Prekopa Donát.) A programokon nincs igehirdetés, így semmi nem zavarja a különböző felekezetekből érkező fiatalok átszellemült együttlétét.

10549939_1684242918481203_8691264627739459120_o.jpg(Fotó: Felház Facebook-oldal)

A kezdeti laza, hipszter klubhangulatot sugárzó klipek után meglepő volt, hogy a Felház legfrissebb videójából kiderül, mindez csak ugródeszka Magyarország, sőt Európa spirituális birtokbavételéhez. A szervezők – immár Orbán Gáspárral kiegészülve – arra hivatkoznak: “Isten szólt” hozzájuk, hogy tömegmozgalmat szervezzenek. “Isten épp visszafoglalja Budapestet” – írja Donát a Facebookon. Első lépésként a Körcsarnokba toborozzák a fiatalokat, de közleményükben utalnak arra, hogy már dolgoznak egy új vallási közösség létrehozásán is. 

Azt csak találgatni lehet, hogy mi a célja egy olyan felekezetnek, amelynek leendő vezetői egyelőre csak egymást validálták, és láthatóan semmilyen kérdést nem tolerálnak önmaguk elhivatottságával kapcsolatban.

Pontosabban, az igazolást a fiatalok növekvő érdeklődése hivatott megadni.

Ez a bizonyíték azonban ingatag lábakon áll, hiszen a fennen hangoztatott “ébredésből” egyelőre annyi látszik, hogy sikerült különböző felekezetekből néhány száz – túlnyomórészt már hívő – résztvevőt toborozni a korlátozás nélküli szabadság morális populizmusával. Erre pedig kockázatos építeni, legalábbis Pál apostol saját magára is érvényesnek tartotta azt, hogy – mai fogalommal – ne mások teljesítményével marketingolja szolgálatát, mondván: “Nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.”

Most a videóból csak három becsvágyó fiatalt ismerhettünk meg, akik egyelőre azok számát gyarapítják, akik elhiszik magukról, hogy velük kezdődött el a történelem vagy legalábbis az ébredés. Ez persze nem új jelenség, eddig is ismerhettünk ilyeneket. Ez a trió talán vallási ravaszságban múlja felül a korábbi próbálkozásokat, lévén azoknak nem sikerült szinte valamennyi egyház fiataljainak figyelmét magukra hívniuk. Most ez megtörtént, igaz nem annyira Jézus, hanem a miniszterelnök fiának nevében.

Szólj hozzá

kereszténység ébredés Orbán Gáspár szerintunk érték/ítélet Felház