2016. jún 28.

Egy nap, egy tábor, egy öröm

írta: vigyazo
Egy nap, egy tábor, egy öröm

A nemzeti válogatott valóban a nemzeté lett

futballeb_mtva_980x480.jpgTízezrek ünnepelték a Franciaországból hazatérő magyar csapatot. A válogatott teljesítményét olyanok is elismerik, akik ritkán méltatják Magyarországot. Még a politikai szekértáborok is együtt tapsoltak. Igaza volt Röhrig Gézának, aki azt mondta: “Magyarországnak örömre van szüksége”. Storck és csapata ezt az örömöt most megadta. Az már rajtunk múlik, meddig őrizzük meg.

Csak a tények kedvéért: Magyarország négy mérkőzést játszott az Európa-bajnokságon. Három ellenfél a FIFA világranglista Top10 csapata volt (Ausztria: #10; Portugália: #8; Belgium: #2). A “leggyengébb”, Izland (#32) kiverte Angliát a 16 közül. A magyar válogatott teljesítménye 1962 óta a legjobb, amit világversenyen elértünk.

csapat.jpg

Az eredményekről az is sokat mond, hogy olyanok is méltatták, akik biztos, hogy nem fogják politikai haszonszerzésre, vagy önigazolásra használni a sportsikereket.

Íme néhány: 

"Itthonról nézve a legjobb talán az volt, hogy

a magyar válogatottért való szurkolás közösségi élményt jelentett. Várjuk a folytatást, az eddigieket pedig köszönjük, fiúk!

(Magyar Narancs: Egy szó a magyar válogatotthoz: Köszönjük!)

"Most, amikor tényleg az egész ország szurkol, örül és gratulál a fantasztikus játékhoz és a csoportelsőséghez, érdemes világossá tennünk: nem önmagában a sportra szánt pénz a túl sok."
(Kettős Mérce: Itt az idő! Nemzeti sportstratégiát!)

"Generációk kaptak végre futballemlékeket. Nem fekete-fehér, hanem színes futballemlékeket.

Nem realos, barcás, bayernes, hanem magyar futballemlékeket.

(Népszabadság: Puskásék unokái)

"Történt ami történt, én sem szerettem meg a focit, de asszem az mindenképpen kijár nektek, hogy kimondjam: SZÉP VOLT, KÖSZI!"

(Varánusz blog: A foci EB margójára)

Szép volt, fiúk!

Szólj hozzá

magyar válogatott Magyarország Európa bajnokság röhrig géza