2017. jan 09.

Safe Shorts: A németek újra feltalálták az erényövet

írta: vigyazo
Safe Shorts: A németek újra feltalálták az erényövet

A feltalálót korábban erdei futás közben próbálták megerőszakolni

jogging1-748615.jpgA tavaly szilveszterkor elkövetett kölni szextámadások után Angela Merkel szembesült azzal, hogy eddigi menekültpolitikája továbbra sem hozza meg a jó gyümölcsét. A 2017-es újévi ünnepség sokak számára az egy évvel ezelőtti tömeges nemi erőszakok és rablások évfordulója volt. Voltak azonban, akik már felkészültebben mehettek ünnepelni.

Az előző évhez hasonlóan idén is megpróbálták a Németországban legálisan vagy illegálisan tartózkodó migránsok elárasztani a városközpontot. Rendőrségi jelentések szerint közel 1000 fős észak-afrikai menekültekből álló banda randalírozott szilveszter éjszaka. Az ilyen és hasonló támadások ellen találta fel egy német üzletasszony a Safe Shorts („biztonságos rövidnadrág”) névre keresztelt zárható és riasztóval felszerelt futónadrágot nőknek.

running-shorts.png

Megjelenése után az első széria pillanatokon belül gazdára talált az interneten. Egy német vállalkozó álmodta meg és készítette az edzőnadrágot, ami zárral és riasztóval van ellátva, hogy megóvja a női futókat egy lehetséges szexuális támadástól, miközben sportolnak. Az első 150 darab egyből elkelt. A feltaláló, Sandra Seilz azt követően alkotta meg a nadrágot, miután három részeg férfi megtámadta őt az erdőben, miközben futott.

A női intim zónákat pajzsként védi az öltözék.

"Vedd fel a Safe Shortot, húzd össze az ergonomikusan kialakított high-tech kábeleket, amik tépésálló anyagból készültek. Legyél biztonságban, amíg viseled a nadrágot. A zsinórok elektromos riasztóhoz rögzítettek” – mondja Seilz.

Ha bárki megpróbálna belenyúlni a sportoló nadrágjába, a riasztó azonnal működésbe lép 130 decibel erősséggel, ami elrettenti a támadót.

A nadrág ugyanabból az anyagból készült, mint a golyóálló mellények, így csak elvágni lehet. Seilz azt mondta: „a Safe Shorts háromszoros biztonságot nyújt viselőjének szexuális támadások ellen. Nagyon büszkék vagyunk a végeredményre.” Majd hozzátette „Semmi ok nincs aggodalomra esetleges vészhelyzet esetén, hiszen a mentőautók fel vannak szerelve a szükséges eszközökkel, hogy a nadrágot elvágják.” A nadrágot 149 euróért árulják az interneten. A megrendelők között Japán, Finnország, Svédország, Olaszország, Tajvan és Amerika is szerepelt. A készítők hétköznapokon is viselhető szintén zárható nadrágot szeretnének hamarosan a piacra dobni.

(írta: Perla)

Szólj hozzá

technológia erényöv Németország migránsok Safe Shorts