Vigyázó!

Meddig még az éjszaka, meddig még ez éj? (Jesájá)

2018. feb 08.

Vágó István és az első zsidótörvény

írta: eisen64
Vágó István és az első zsidótörvény

Utoljára 1938-ban nyilatkozott így magyar politikus

stu_rmer.png

Vágó István mai Facebook-bejegyzésében szinte szó szerint idézte Ravasz László református püspöknek az első zsidótörvény felsőházi vitájában tett felszólalását. Vágó István képzett ember, tudja, hogy“kaftános-pajeszos-kalapos zsidók” rajta kívül kiket idegesítettek még.

...

Tovább Szólj hozzá

vágó istván antiszemitizmus ateizmus zsidótörvény Gyurcsány Ferenc

2018. jan 29.

Orbán fogadta Wilderst, könyvet is kapott tőle

írta: vigyazo
Orbán fogadta Wilderst, könyvet is kapott tőle

A Parlamentben zárta négynapos könyvbemutató körútját a holland Szabadságpárt elnöke

orban_wilders_1.png

A legnagyobb hollandiai napilap, a De Telegaaf számolt be először Orbán Viktor és Geert Wilders budapesti találkozójáról. Wilders átadta könyve magyar nyelvű kiadását a miniszterelnöknek, akinek elmondta: az ország minden részén telt ház fogadta előadásait, és százak álltak sorba, hogy dedikáltassák könyvüket.

...

Tovább Szólj hozzá

nemzet bevándorlás kereszténység migráció geert wilders Orbán Viktor Magyarország Hollandia

2018. jan 24.

"Szégyenletes és tragikus szerep": Heisler András és Németh Sándor a botrányos Horthy-emlékmiséről

írta: vigyazo
"Szégyenletes és tragikus szerep": Heisler András és Németh Sándor a botrányos Horthy-emlékmiséről

Boross Péter, Lezsák Sándor és KÉSZ akciója minden magyar áldozat emlékének megtiprása

horthy2.jpg

A Facebook oldalán fejezte ki támogatását Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője a nyílt levél mellett, amit Heisler András, a Mazsihisz elnöke tett közzé a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjára időzített Horthy-megemlékezésről. A tervezett botrányos megemlékezésről először a Szombat számolt be.

...

Tovább Szólj hozzá

fidesz mdf boross péter lezsák sándor don kanyar horthy miklós Mazsihisz

2018. jan 23.

"A szeretet életet ment" Trump elnök a March for Life életvédő meneten (részlet magyar szinkronnal)

írta: eisen64
"A szeretet életet ment" Trump elnök a March for Life életvédő meneten (részlet magyar szinkronnal)

Donald Trump volt az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki személyesen köszöntötte a minden évben sok tízezer résztvevővel tartott March for Life (Felvonulás az életért) menet résztvevőit. Egy részlet az elnök beszédéből, magyar szinkronnal.

Tovább Szólj hozzá

washington abortusz Trump planned parenthood

2018. jan 22.

“Szörnykoalíció”, “kis Simicska”, “titkosszolgálati újságírók”: 13 erős idézet Németh Sándortól

írta: vigyazo
“Szörnykoalíció”, “kis Simicska”, “titkosszolgálati újságírók”: 13 erős idézet Németh Sándortól

Horthy, Orbán Gáspár és Netanjahu is előkerült a Pesti Srácok interjúban. No meg, Soros.

ns2.png

Hosszú interjút adott Németh Sándor a Pesti Srácoknak, akik nem csak a megszokott témákban kérdezték a Hit Gyülekezete vezetőjét. A cikknek más a címe is erős: “Szörny-birodalmat hozna a Jobbik és a baloldal degenerált nászának beteljesülése”, de emellett is van benne jónéhány kemény mondat, íme egy válogatás:

...

Tovább Szólj hozzá

hírtv antiszemitizmus székelyek Jobbik Fidesz Vona Gábor ATV Izrael Hit Gyülekezete Simicska Lajos Netanjahu Németh Sándor Orbán Gáspár felház deep state

2018. jan 17.

Zseniális: 60 különböző gender identitást köszöntött a képviselő (magyar feliratos videóval)

írta: vigyazo
Zseniális: 60 különböző gender identitást köszöntött a képviselő (magyar feliratos videóval)

Az AfD így viccelte meg a polkorrekt paralmentet

A német AfD párt képviselője a brandenburgi parlamentben felszólalásában mind a 60 gender identitás képviselőjét köszöntötte a törvényjavaslat vitájában, amelyet a baloldal az LGBTQQ-jogok kiterjesztésére nyújtott be.

  A   magyar felirathoz kapcsolja be a videó alatt található gombot!

Tovább Szólj hozzá

politikai korrektség afd Németország LGBT LGBTQ

2018. jan 17.

Cinkosok és haverok

írta: vigyazo
Cinkosok és haverok

Gyurcsány Ferenc teológiai eszmefuttatásának margójára

gyf.png

Gyurcsány Ferenc most az év elején is szerepelt . Miért? Mert szeret szerepelni és szeretne visszakerülni abba a székbe, ahol most Orbán Viktor ül. Üzent azoknak az egyházaknak , amelyek „kiszolgálják a diktatúrát” (= támogatják a kormányt), akik a gyűlölet falainak építésén dolgoznak ahelyett, hogy a szeretet, az alázat erényeit ápolnák. Ezek a közösségek a DK elnöke szerint a diktatúra cinkosai.

...

Tovább Szólj hozzá

egyházak Fidesz Gyurcsány Ferenc Kereszténység

süti beállítások módosítása