Vigyázó!

Meddig még az éjszaka, meddig még ez éj? (Jesájá)


2018. feb 08.

Vágó István és az első zsidótörvény

írta: eisen64
Vágó István és az első zsidótörvény

Utoljára 1938-ban nyilatkozott így magyar politikus

Vágó István mai Facebook-bejegyzésében szinte szó szerint idézte Ravasz László református püspöknek az első zsidótörvény felsőházi vitájában tett felszólalását. Vágó István képzett ember, tudja, hogy“kaftános-pajeszos-kalapos zsidók” rajta kívül kiket idegesítettek még.

Tovább Szólj hozzá

vágó istván antiszemitizmus ateizmus zsidótörvény Gyurcsány Ferenc

2018. jan 17.

Cinkosok és haverok

írta: vigyazo
Cinkosok és haverok

Gyurcsány Ferenc teológiai eszmefuttatásának margójára

Gyurcsány Ferenc most az év elején is szerepelt. Miért? Mert szeret szerepelni és szeretne visszakerülni abba a székbe, ahol most Orbán Viktor ül. Üzent azoknak az egyházaknak , amelyek „kiszolgálják a diktatúrát” (= támogatják a kormányt), akik a gyűlölet falainak építésén dolgoznak ahelyett, hogy…

Tovább Szólj hozzá

egyházak Fidesz Gyurcsány Ferenc Kereszténység

2015. feb 27.

A Csirke Összegyűjtött Művei

írta: Europa22
A Csirke Összegyűjtött Művei

Javított, bővített kiadás 2015-ből

A klasszikus kérdésre a legjobb válaszok, azoktól, akik igazán értik a világot. A poszt végén pótkötettel! Miért ment át a csirke az úton?  PLATON: A közjó érdekében.  ARISZTOTELÉSZ: Ilyen a csirkék természete, átmennek az úton.  KARL MARX: Történelmi…

Tovább Szólj hozzá

csirke MSZP Fidesz Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc Putyin szerintunk