2015. már 22.

"Ez a közeljövő": Interjú a magyar transzhumanista elnökjelölttel

írta: vigyazo
"Ez a közeljövő": Interjú a magyar transzhumanista elnökjelölttel

“Hamarosan több százmillió ember hisz majd benne” - állítja Zoltan Istvan

transhumanisme-copie.png

Néhány napja írtunk az amerikai Transzhumanista Párt magyar származású alapítójáról, Zoltan István futurológus, sci-fi szerzőről. Cikkünk nyomán megkeresett bennünket Kánai András, a SFMag szerzője, aki 2013-ban Magyarországon először “felfedezte” a szerzőt, és interjút is készített vele. Most, hogy Istvan bejelentette indulását a jövő évi elnökválasztáson, érdemes újraolvasni a beszélgetést, és a könyvéről készült írást. Köszönjük Kánai Andrásnak és az SFMag.hu-nak a forrást.   

Zoltan Istvan 36 éves korában kezdte írni első könyvét, amellyel egyből műfajt teremtett. 

“Mit lehet mondani egy olyan regényre, amelyben a pozitív főszereplő lebombáztatja a Szent Péter teret az ott lévő, több száz imádkozó hívővel és a katakombában imádkozó pápával együtt, majd megsemmisíti a Kába-követ Mekkában, ezután a jeruzsálemi Templom-hegyet törli el, de nem kerüli el a pusztulást a Buckingham Palota, a Notre Dame és a brüsszeli EU-központ sem? Mondjuk azt, hogy radikális?” - írja Kánai a The Transhumanist Wager (A transzhumanista fogadás) című könyvről írt ismertetőjében.

A regény főhősének célja a halhatatlanság elérése. Jethro Knights túl racionális, túl okos, a társadalmi érintkezésben pedig bántóan őszinte alkat; a Victoria Egyetem negyedéves filozófia szakos hallgatója. Igazi különc, úgy érzi, egyedül van az egész Univerzumban. Se kutyája, se macskája, ahogy mondani szokás. A new yorki Transzhumanista Fórumon gyújtó hangú vádbeszédet tart szenátorok és az USA elnöke előtt. Ostorozza az anti-transzhumán nézeteket.

A legtöbb ember gyáván idióta

– veti oda később egyik professzorának, akinek a könyvét diáktársai előtt a földbe döngöli. Az egyetemről mennie kell, de nem is bánja: ötszáz válogatott könyv társaságában saját építésű hajójára száll, hogy ott fogalmazza meg transzhumanista nézeteit. Közben állást kínál neki az International Geographics nevű magazin, és ő utazó riporter lesz. Írásai hatalmas sikert aratnak, a világ legveszélyesebb helyeiről tudósít. Pénzt gyűjt, hogy egy kompromisszum nélküli, globális transzhumán szervezetet hozzon létre, amely megváltoztathatja a földi történelmet.

“Ami a regényem első harmadát illeti, részben önéletrajzi. Az egyetemi időszak, a hajózás és a National Geographicnál szerzett újságírói szerzett tapasztalatok (főleg a Kashmirhoz kötődőek) természetesen sok szempontból a saját életemen alapulnak. A könyv többi része ellenben kitaláció.” - mondja István a mű születéséről az interjúban, amit érdemes végigolvasni itt.  

Kedvcsinálónak néhány idézet:

“Az volt a célom, hogy az emberek érdeklődni kezdjenek a kiterjesztett élet és a transzhumanizmus iránt, és arra jutottam, hogy erre az a legjobb módszer egy izgalmas és elgondolkodtató regény kiadása.”

“A könyvem talán besorolható a tudományos fantasztikum kategóriájába, de nagyon is a „közeljövő”-ben játszódó olvasmány. Úgy vélem, a transzhumanizmus olyan téma, amely egyre közelebb és közelebb kerül a megvalósuláshoz. Egyszóval olyan dolog, amely hamarosan fősodorbelivé fog válni. Ami azt illeti, szerintem a közeli jövőben több százmillió ember fogja transzhumanistának tartani magát.”

“Megértem, hogy értelmezheti valaki a transzhumanizmust vallásként. De számomra a vallás egy isteni erőben való hitet és az ahhoz való odaadást jelenti. És az én értelmezésemben effélék nem részei a transzhumanizmusnak – az okozatiságban való hitet, valamint lehetőségeinek fejlesztését jelenti, hogy az ember javíthasson az életén.”

“Olyan folytatást szeretnék írni, amelyben Jethro Knights olyan spirituális kérdésekkel és dilemmákkal néz szembe, amelyekkel csak egy halhatatlan transzhumán lény képes.”

A 42 éves Zoltan Istvan San Franciscóban élő vállalkozó. Származása ellenére ő maga nem beszél magyarul. A Columbia Egyetemen filozófiai és vallástudományi tanulmányokat folytatott. 21 éves korától teljes magányban évekig tartó föld körüli vitorláshajózással töltötte idejét. A National Geographic tudósítójaként száznál is több országban járt. Szöveges és filmes beszámolói, cikkei olyan médiumokban kaptak helyet, mint például az NBC, CBS, ABC, FOX, Animal Planet, Travel Channel. Kasmíri háborús beszámolójáért díjat is kapott. Világhíres lett egy új extrém sportág, a vulkándeszkázás kitalálásáért és népszerűsítéséért. Később a WIldAid nevű környezetvédelmi csoport igazgatójaként a dél-kelet-ázsiai illegális vadkereskedelem ellen küzdött. Az Egyesült Államokba visszatérve sikeres üzletember lett.

Szólj hozzá