2015. ápr 11.

Ismered az ateizmus Chuck Norrisát?

írta: eisen64
Ismered az ateizmus Chuck Norrisát?

Lawrence Krauss fizikus, aki börtönnel büntetné a vallásoktatást

lawrence-m_-krauss-itgr-600x400.jpg

“Egy generáció, és eltűnik a vallás” - ígéri Lawrence M. Krauss, és ezt komolyan is gondolja. Az amerikai fizikus, akihez képest még jó barátja, Richard Dawkins is tépelődő idealista, nem elégszik meg azzal, hogy ateistaként egyszerűen tagadja Isten létezését, 21. századi anti-Savonarolaként elszánt harcot hirdetett az idealista világnézet ellen, amit szerinte a gyermekpornográfiához hasonlóan be kellene tiltani az iskolákban és a fiatalkorúak között.

Lawrence M. Krauss korunk mintatudósa. A 60 éves elméleti fizikusnak alapból megvan az M.I.T (PhD), a Harvard és a Yale (utóbbi már professzorként), bár az Arizonai Állami Egyetem katedrája kicsit kilóg a sorból. De hát a sötét Délért is kell áldozatot hozni valakinek, különösen, ha olyan harcos ateista, mint Krauss. A Biblia-övezet ugyanis tudvalevőleg az intelligens tervezésként újracsomagolt kreacionizmus melegágya, amiről a Krauss azt mondta, hogy

valójában a pedofília enyhített változata.

A professzor egyik jelmondata szerint: “A változás mindig egy nemzedéknyi távolságban van csupán”, ami persze szépen összecseng Barack Obama “Change you can believe in” kampányszlogenjével. A hasonlóság nem a véletlen műve: Krauss 2008-ban tudományos tanácsadóként részt vett Obama választási programjának kidolgozásában.

lawrence-m-krauss.jpg

A fizikus kedvenc példája a változásra - újabb PC-jópont! - a melegházasság, aminek a társadalmi elfogadtatását a rabszolga-felszabadításhoz hasonlítja, mondván mindkettő “egy nemzedék alatt végbement”.

Ilyen háttérrel nem csoda, ha a média gyakran áhítattal fogadja kinyilatkoztatásait: “különleges tehetség” írja róla a Huffington Post, “lenyűgözően elegáns”, méltatja “Univerzum a semmiből” cmű könyvét a Nature magazin, a Scientific American pedig egyszerűen a “közérdekű értelmiségi” (Public Intellectual) címmel tüntette ki Krausst, akivel a napokban a hvg.hu is interjút készített. Ebben ugyan semmi újat nem mond, csak azt amit például itt és itt és itt, ám ez a magyar riporterek rajongását sem fékezi : “Az elméleti fizikus és kozmológus az egyetlen olyan tudós, aki a három legkomolyabb amerikai fizikus társaságtól kapott már rangos elismerést.” - tudjuk meg róla, még mielőtt egyetlen szót hallanánk a mestertől. (A hvg-s interjúról egy másik blogon is olvashattok.)

Krauss hozza a formáját: kommunikációs kézikönyvek mintaértékűnek tarthatják egysoros filozófiai bon mot-ját, amivel mondandóját felvezeti:

A létezés a valóság végső természete

- mondja, és hozzáteszi: ez “akkor is létezik, ha már nem hiszünk benne”.

Íme egy elméleti tudós, aki képes arra, hogy egy mondattal kedvenc témájához, az anti-teizmushoz kanyarodjon, amit szintén nem túl bonyolult érvekkel magyaráz: 

Meg kell érteni azonban, hogy nem vesztünk semmit azáltal, hogy elvetjük ezeket a hiedelmeket

Krauss úgy tűnik, az idealista hiedelmekkel terhelt felnőtteket reménytelen esetnek tartja, ezért a gyerekek felszabadítását követeli. “A gyermekeknek kell, hogy joguk legyen kilépni valamiből, amit nem mindenki fogad el, ha úgy tanítják, hogy abban feltétlenül hinni kell.” Természetesen a kételkedés jogát csak az általa megbélyegzett véleményekkel szemben fogadja el, hiszen ha egy szülő kérdéseket mer megfogalmazni gyermeke előtt például a ma mérvadónak számító tudományos dogmákkal szemben, szerinte

az ilyenfajta nevelést lényegében tekinthetjük a gyermekbántalmazás egyik formájának is.

Nade, mi van akkor, ha pont a mai mainstream tudomány kénytelen változtatni álláspontján, amint az ugye néhányszor már előfordult? Lehet a tudomány nevében diktatúrát hirdetni a szabadgondolkodással szemben? Újra ott tartanánk, ahogy száz éve a történelem legharcosabb anti-teistája megfogalmazta:

Mindenféle vallásos eszme, mindenféle isteneszme vagy akárcsak az istennel való kacérkodás is kimondhatatlan hitványság, amelyet a demokratikus polgárság különös türelemmel (sőt gyakorta még jóindulattal is) fogad, - éppen ezért ez a legveszélyesebb hitványság, a legundorítóbb "métely".

Lawrence Krauss nyilván egyetért a fenti idézettel, hiszen máskülönben nem harcolna elszántan az idealista “irracionalizmussal” szemben, követelve még az államhatalom beavatkozását is:

Természetesen kellenének törvények, amelyek megvédenék az embereket attól, hogy becsapják őket. 

És Lawrence Krauss pontosan ezzel válik ideológiai elődje, Vlagyimir Iljics Lenin harcostársává.   

Olvass tovább a magyar származású transzhumanista amerikai elnökjelöltről, Zoltán Istvánról, aki szintén a vallások eltűnését várja, itt és itt. Videó a transzhumanizmusról és irányított evolúcióról itt

 

Szólj hozzá

materializmus lenin ateizmus univerzum transzhumanizmus Írás Isten szerintunk lawrence krauss