2016. már 14.

“Hazugsággépezet, lágergiccs”: Miért nem kell a németeknek a Saul fia?

írta: eisen64
“Hazugsággépezet, lágergiccs”: Miért nem kell a németeknek a Saul fia?

Szembesítés: ezért kellett elkészíteni ezt a filmet

german_ss_camp.jpg

Több mint egy évvel a bemutató után eljutott a Saul fia oda, ahová először kellett volna: Németországba. A fogadtatás megdöbbentő: a nagy német lapok többsége szerint a film „láger­giccs”, „szellemvasút”, „kizsákmányoló erőszak-pornográfia”, egyszóval: “hányingerkeltő”, és “ugyanazt a hazugsággépezetet fűti, mint a Schindler listája”. (Update: Van örvendetes kivétel: a Die Welt írása vitába száll a kritikusokkal, “fájdalmas és szükséges” filmnek nevezi a Saul fiát.) Miközben minden európai nemzetnek van szembenéznivalója a soával, Németország egyikükre sem mutogathat. Nem indultak volna vonatok Auschwitz felé, ha a német nácik nem döntenek a zsidóság megsemmisítéséről, nem tervezik meg, nem építik fel és nem üzemeltetik Auschwitzot (és a többi halálgyárat). Senki és semmi nem kényszerítette őket erre, mégis megtették. Ez a film ezzel szembesíti őket, most színt vallottak. 

A németországi fogadtatás megerősíti azt, amit egy éve írtunk a filmről. És eszünkbe juttatja azt a felmérést is, hogy Németország a második világháború után az elrabolt zsidó vagyon kevesebb mint 15%-át juttatta vissza.

Nemes Jeles László múlhatatlan érdeme, hogy egyetlen kérdésre sem akar megnyugtató választ adni. A Saul fia ott kezdődik, ahol más alkotások befejeződtek: a vonatok már befutottak, a szelekció megtörtént, nem lehet várni véletlen, akár csak pillanatnyi menekülést jelentő hibafaktort a gépezetben. Itt nincs egyetlen Wallenberg, Schindler vagy Korczak, csak hóhérok és rabszolgák. Ezen a ponton már egyetlen áldozatnak sincsen neve, személyisége, a legtöbbnek arca sem. Ők nem kapnak számot, rabruhát, jelzést. Nekik nincs szükségük sárga csillagra, tökéletesen érdektelen, ki honnan érkezett, ügyvéd volt vagy kocsmáros, rabbi-e vagy cipész, tett-e jót életében vagy nem, magyarul beszél, jiddisül vagy lengyelül.

saul1.jpg

Még mozognak, de már a futószalag legvégén állnak, meztelenül. A halálba is sietniük kell, gyorsan, fegyelmezetten, maximális helykihasználással beállni az elpusztításukra kijelölt terembe. “Igyekezzenek, mert kihűl a kávé” mondják hóhéraik, akiket szintén hajtanak főnökeik: órákon belül itt a következő szállítmány. Már az SS-tisztek sem fogyaszthatják el rendesen a vacsorára tálalt pulykasültet rajnai borral, mert éjszaka is ezrével ontják a “különleges kezelésre” szánt szállítmányokat, a végső határig feszítve a Sonderbehandlungon átesett “darabok” praktikus, helytakarékos eltávolítására kidolgozott rendszert.

A Sault játszó Röhrig Géza egy interjúban elmondta, sokat segített neki a főszereplő megformálásában az, hogy amikor Krakkóban járt egyetemre, egy hónapot töltött Auschwitzban, a lágermúzeumban, amely akkor még nem hasonlított a mai, ikonikus múzeum és emlékhely önmagára. Azt hiszem, sejtem miről beszél: 1976-ban osztályfőnökünk elvitt bennünket, hetedikes diákokat Auschwitzba, ami akkor sokkal nyersebb, primitívebb formában működött, látogatói is alig voltak, de talán épp ezért lidércesebb hely volt, valamiképpen többet őrzött az alig három évtizeddel korábban megtörténtekből. A filmből is ez köszön vissza: semmit nem látunk a közhellyé kopott auschwitzi szimbólumokból: nincsenek marhavagonok, sínpárok, őrtornyos, feliratos főbejárat, de még lágerbarakkok és füstölgő kémények sem. Csak a Ground Zerót látjuk, belülről. A “díszletek” maguk a főszereplők: az önnön megsemmisítésükre váró emberek és a műveletet végrehajtó németek, valamint az ideiglenesen köztük álló ipari rabszolgák, a Sonderkommandósok.

german_ss_camp3.jpg

Az alkotók ragaszkodnak a tényekhez: egy pillanatnyi kétséget sem hagynak arról, hogy a “sonderesek” nem mentettek embert (igaz, közvetlenül nem is öltek, a nácik ezt kizárólag saját maguk végezték). De az sem fikció, hogy voltak közöttük, akik megpróbálták dokumentálni a halálgyár valóságát, hogy a világ tudomást szerezzen a történtekről, és volt egy sikertelen táborlázadás is. Ebben az intelligens, mérnöki tervezettséggel és szakszerűséggel létrehozott, mégis Dante és Hieronymus Bosch fantáziáját messze túlszárnyaló infernóban a remény tárgya is szükségszerűen olyan, mint a valóság: abszurd és kilátástalan. Hiszen mi értelme bárkinek is sírt ásni ott, ahol lapátolni is alig bírják az emberi hamut? Kaddist mondani egyért, amikor válasz nélkül maradnak a gázkamra vasajtói mögött feljajduló imák? Lehet-e rabbit találni a pokolban?

A valóság a szkeptikusokat látszik igazolni: Auschwitz nem a túlélésről szólt, a “sonderesek” számára sem. A hóhérok is csak pillanatokra lépnek ki hatékonyságra összpontosító szerepükből: a boncteremben Sault éneklésre és körtáncra kényszerítő SS-tisztet gyorsan leinti főnöke. A három műszakban működő megsemmisítőtáborban nincs már idő a békebeli, húsvéti körmenetek után szokásos zsidóheccekre. Aztán a Fiú is kicsúszik Saul kezéből, akinek az arcán egyetlen mosoly jelzi, hogy talán marad valami a jövő generáció számára, ahonnan továbbindulhat.

Nem kérdés: Auschwitzban az abszolút gonosz győzött, a Vernichtungslager szorgalmasan teljesítette feladatát, még ha néha kapacitáshiánnyal is küszködött. A rendezőnek teljesen igaza van abban, hogy a legmélyebb pontról kezdi a filmet: a vonatokra terelt emberek túlnyomó része akadálytalanul, gyorsan és precízen alakult át füstté és hamuvá, néhány napon belül. Csak a végállomásból érthető meg minden előző lépés: a numerus clausus, a fajvédelmi törvények, az európai határok lezárása, a gettósítás, a deportálások. Ezek mind szükségesek voltak a halálgyár működéséhez, a résztvevők felelősségét is aláhúzzák: a zsidótörvényt megszavazó képviselőét, a boltfoglalást elrendelő hivatalnokét, a deportálandó személyek listáját összeállító közjegyzőét, a vagonajtót lezáró csendőrét és a szerelvényt biztonsággal célba juttató mozdonyvezetőét. Ők mind szükségesek voltak de nem elégségesek. Bűnösök, de nem a főbűnösök.

Ahol a Saul fia játszódik, ott már csak és kizárólag a németeké a felelősség: a totális és végső megoldás tervrajzát Berlin délnyugati szegletében, Wannsee-ben a tóparti festői villában rajzolták meg, Adolf Hitler német birodalmi kancellár parancsára. Itt már nem foglalkoztak ideológiával, csak a tökéletes végrehajtással, hogy a lehetőségét is kizárják Reinhard Heydrich birodalmi vezető szavaival a “zsidó újjászületésnek”. A terv a teljes, 11 milliós európai zsidó lakosság megsemmisítésére vonatkozott, de a cél az egész világ “zsidómentesítése” volt.

A nácik a megsemmisítőtáborokat nem bízták másokra: az Endlösung-projekten a hiteles felirat a “Made in Germany”. 

A megsemmisítőtáborok felszabadítása után rögzített dokumentumfelvételekből készült film csak 2014-ben készülhetett el, addig a drámai bizonyítékok dobozban maradtak.

Ehhez képest mélyen elgondolkodtató a filmmel szembeni németországi elutasítás, amiről Nemes Jeles László beszélt a Szombatnak adott interjúban.

Miközben minden európai nemzetnek van szembenéznivalója a soával, Németország egyikükre sem mutogathat.

Nem indultak volna vonatok Auschwitz felé, ha a német nácik nem döntenek a zsidóság megsemmisítéséről, nem tervezik meg, nem építik fel és nem üzemeltetik Auschwitzot (és a többi halálgyárat). Senki és semmi nem kényszerítette őket erre, mégis megtették. Miért? A válasszal még adósak, mert az áldozatok előtti főhajtás, koszorúzás és a kárpótlás szükségesek ugyan, de felelősségvállalás nélkül csak azt az érzést erősíti az újabb generációban, hogy méltatlanul sarcolják 70 év után is a gazdag németeket.

maris_uj_filmen_dolgozik_a_saul_fia_rendezoje_1.jpg

A Saul fia ezért vízválasztó: ahogy nem hagy helyet a felelősségmegosztásnak, úgy a holokauszttagadóknak is segít tiszta vizet önteni a pohárba. Ezt a filmet nem lehet relativizálni, számháborút folytatni az áldozatokról, vitatkozni okokról vagy módszerekről: a néző vagy elfogadja, hogy Saul fia az ő gyermeke is, aki még nincs elföldelve, vagy odaáll a gyilkosok közé. Mint ahogy az is világos belőle: a zsidó állam sem Auschwitz miatt, hanem éppen ennek ellenére született meg, miután a nácik saját akaratukon kívül kénytelenek voltak félbehagyni az Endlösung-projektet.

Korábbi cikkünk arról, mit gondol a Jobbik egyik vezető politikusa a filmről, itt.

Szólj hozzá

holokauszt Auschwitz Nemes Jeles László szerintunk Saul fia röhrig géza