2016. feb 10.

New Hampshire: 4 paradigma, amit Sanders és Trump lerombolt

írta: eisen64
New Hampshire: 4 paradigma, amit Sanders és Trump lerombolt

A 2016-os kampány az elitek rémálma lett

sanders_trump.jpgNew Hampshire megerősítette: Iowa nem kivétel volt, hanem az új szabály. Az NBC már egyenesen úgy véli, hogy 2016 minden politikai tradíciót felrúghat, amit az elnökválasztási kampányban eddig biztosnak hittünk. Nézzünk néhányat ezek közül:

1. A pártelit dönt 

Iowa és New Hampshire után mind a demokrata, mind a republikánus establishment által favorizált jelöltek vesztésre állnak.

Bernie Sandersnek alig vannak támogatói a kongresszusban, szemben Hillary Clintonnal, aki nemcsak a képviselők és a szenátorok között élvez elsöprő támogatást, hanem a pártaktivista vezetők körében is. Sanders az iowai virtuális döntetlen után most úgy vert 22%-ot a demokrata favoritra, hogy minden fontos demográfiai csoportban győzött:

férfiak és nők, diplomások és nem diplomások, fegyvertartók és fegyverrel nem rendelkezők, első szavazók, liberálisok és mérsékeltek között egyaránt Sanders kapott több szavazatot.

Clintonnak egyedül a 65 év felettiek és a 200.000 dollár feletti éves jövedelműek között volt többsége. Mindezt abban az államban, ahol 2008-ban legyőzte Barack Obamát, és ezzel visszahozta magát a versenybe.

Donald Trump is gyorsan lehűtötte a pártelit Iowa után pislákoló reményeit, akik abban bíztak, hogy Trump eredménye itt is elmarad a közvélemény-kutatási adatoktól, és a mainstream által favorizált Marco Rubio a második helyről megszorongatja az ingatlanmilliárdost. (Rubio kampánya ki is találta a “3-2-1 stratégiát”: az iowai harmadik hely után jön az ezüstérem New Hampshire-ben, majd a győzelem Dél-Karolinában.) Ennek inkább az ellenkezője történt: Trump fölényesen győzött, és ami még nagyobb pofon az elitnek: Rubio, a kedvenc csak az 5. helyre futott be, úgy, hogy az országosan szinte névtelen John Kasich ohiói kormányzó, Ted Cruz texasi szenátor és Jeb Bush is megelőzte. A “3-2-1” stratégia helyett a matematika szabályai szerint inkább “3-5-7” sorozat várható, ami nem túl biztató Rubio számára. A republikánus elit pedig tovább törheti a fejét, hogy melyik mérsékelt jelölt mögé álljon a lázadó Trump és Cruz megbuktatására. 

2. A pénz dönt

A politológiai közfelfogás szerint az elnökválasztás olyan verseny, amelyben eredményt csak sok milliós kampányköltségvetéssel és erre épített országos szervezettséggel lehet. Nem véletlenül alakítottak ki 2010 után olyan új szervezeti kategóriát, amely korlátlanul gyűjthet forrásokat politikai célokra (ezek az ún. “super PAC”-ok), elsősorban konkrét jelöltek támogatására. Ezzel elhárultak a korábbi akadályok a kampányfinanszírozás elől, és ennek köszönhetően az idei kampányban már szinte korlátlan források állnak elsősorban Hillary Clinton, illetve Jeb Bush mögött. Az eddigi eredmények mégsem igazolják ezt az elméletet.

Donald Trump a saját vagyonából indította kampányát, Bernie Sanders pedig közvetlenül a választókhoz fordult a kampánya támogatására, sikerrel: közel 4 millióan támogatták eddig, átlagosan 26 dolláros összeggel. Új felismerés, hogy a kisemberek dollárjai politikai szempontból sokkal értékesebbek a super PAC-ok vagy a gazdag kampánydonorok számára tartott adománygyűjtő vacsorák pénzénél. Ezek ugyanis általában személyes elkötelezettséget is jelentenek, amit egyszerűen le lehet fordítani szavazatokra.

Ugyanez igaz a központi szervezettségre is: Sem Trump, sem Sanders nem épített ki országos aktivistahálózatot, hanem elsősorban a közösségi médián keresztül mozgósította támogatóit.

3. A média dönt

Mielőtt elkezdődtek volna az előválasztások, Bernie Sanders jelöltsége aránytalanul kevés figyelmet kapott az országos médiában, a pártelittel szemben álló és a demokratikus szocializmus programjával kampányoló öregurat legfeljebb megmosolyogni való csodabogárként mutatták, aki színesítheti a versenyt, de nem számottevő jelölt. Sanders azonban nem hagyta magát sem kiszorítani, sem lesajnálni. Ahogy a kampányfinanszírozást a közösségi médiára alapozta, úgy üzenetét is ezen keresztül juttatta el a közvéleményhez, nem éppen eredménytelenül.

Donald Trump is megbirkózott a szembeszéllel. Bízott a saját maga által kreált brandben, bevállalta, hogy Iowa előtt nem ment el a republikánus királycsinálónak tartott Fox News által szervezett vitára, és élesen bírálta a csatorna egyik népszerű műsorvezetőjét, Megan Kellyt. Sokan ennek tulajdonították, hogy Iowában elmaradt a várakozásoktól, ám végül Trumpnak lett igaza. A nélküle rendezett vita nézettsége is elmaradt a várttól, így a Fox kénytelen volt engedni, és alkalmazkodni ahhoz, hogy Trump úgy és akkor szólal meg, amikor akar.

4. A program dönt

A tradicionális politológiai tézis szerint az amerikai választók a legpozitívabb üzenetet megfogalmazó, vonzó és középre húzó jelölt mellé állnak. Ez a recept rendszeresen beigazolódott, Ronald Reagantől Barack Obamáig.

Azonban mind Sanders, mind Trump nagyon távol esik ettől a zsinórmértéktől. Bernie Sanders programja még a liberális demokrata platformtól is távol esik, és radikális javaslataival inkább az európai progresszív baloldalt idézi. Mégis kiderült, hogy széles körű támogatottságot tud szerezni, legalábbis az ország észak-keleti részén.

Donald Trump pedig gyakorlatilag kihagyta a republikánus pártban etalonnak számító vallási-konzervatív fókuszokat – abortusz, melegjogok – a kampányából, és helyette radikális és populista programot fogalmazott meg, a bevándorlástól a politikai rendszer gyökeres átalakításáig.

Függetlenül attól, hogy Sanders és Trump végül jelölt lesz-e vagy sem (ma ennek az esélye legalábbis reális, ami néhány hónappal ezelőtt még elképzelhetetlen volt), kampányuk máris gyökeresen felforgatta az amerikai elnökválasztás eddig ismert paradigmáit.  

Szólj hozzá

elnökválasztás hatalom USA Hillary Clinton Donald Trump Bernie Sanders