2015. ápr 11.

Kínai szellemváros Nyugat-Afrikában

írta: vigyazo
Kínai szellemváros Nyugat-Afrikában

Milliomosoknak készült, most szociális lakónegyed lesz

jpg_1.jpeg

Azt tudtuk, hogy Kínában vannak szellemvárosok, de azt már kevésbé, hogy ezt Afrikában is sikerült megvalósítaniuk. Pedig igen, méghozzá Angolában. A terv először nagyszerűnek tűnt, a nehézségek később jelentkeztek.

Mindenki, aki járt már Luandában, tudja, hogy a város nem rendelkezik megfelelő lakhatási feltételekkel, ráadásul a hotelek ára is az egekben jár (100 dollár/fő/éj). Az angolai elnök Jose dos Santos ígéretet tett új lakások építésére 2008 és 2012 között.

2998307588545920172012-01-04.jpg

Kilamba városa is az ígéret része volt: egy olyan város építése volt a terv, ami 30 kilométerre van Luandától, ahol megvásárolható áron lehet lakásokhoz jutni – jó ötletnek tűnt.

A híres francia mérnök Pierre Falcon fegyverkereskedelembe és korrupciós botrányba keveredett. A vállalat, amely felügyelte a projektet a Pierson Capital Group volt. Az egészet az ICBC, vagyis a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank finanszírozta, mely mögött valószínűleg olaj-bevételek álltak. A lakásokat a CITIC (Kínai Nemzetközi Vagyonkezelési és Befektetési Társaság) építtette. A nagyszabású beruházás fedezete az angolai állam tulajdonában lévő olaj volt, ugyanis az ebből származó jövedelemből tervezik visszafizetni a hitelt Kínának.

A településen 710 emeletes ház (és bennük 20.002 apartman), 246 bolt, 24 játszótér, 9 általános iskola, 8 középiskola és 1 szennyvíztisztító-telep található. És bár a város elkészült, de jó darabig teljesen üresen állt. 

jpg_2.jpeg

Csakhogy történt egy kis változás - vagy legalábbis úgy tűnik. Az angolai hírügynökség szerint körülbelül 40.000 embert költöztettek Kilambába: az oda költöző családoknak hosszú lejáratú, olcsó jelzáloghiteleket biztosítottak, amiből megvásárolhatták a lakásokat. A házak ára 70.000 és 140.000 dollár között mozog. Beszámolók szerint az emberek sorban állnak, hogy részt vehessen a programban. Tehát ez lett Afrikában a legnagyobb szociális lakásépítési program.

(írta: Pákítá)

 

Szólj hozzá

afrika kína angola hatalom