1959 januárjában tíz tapasztalt orosz turista túrázni indult az Ural egy lakatlan területére, ahonnan soha többé nem tértek vissza. A gyorsan lezárult nyomozás, a titkosított dokumentumok a szovjet kriminalisztika egyik legrejtélyesebb ügyévé tették a több mint ötven éve megoldatlan talányt: mi vezetett a fiatalok erőszakos halálához?

A mínusz harminc fokos hidegben, lakatlan területen eltűnt turistacsoport tagjainak egy részét csak egy hónappal eltűnésük után találták meg, további négy tetemet pedig csak jóval később – február elsején beállt halálukat követően –, májusban fedezték fel.                         

A csoport vezetője, Igor Djatlov tapasztalt túrázó volt, a terület az eset óta az ő nevét viseli. Kilenc társával 1959. január 23-án indult Szverdlovszkból az Észak-Urálba.

Először Ivdelbe érkeztek, majd a GULAG egyik korábbi táborába, Szevernij–2-be. Január 29-én a csapat egyik tagja, Jurij Jugyin megbetegedett, és nem tudta folytatni a túrát – később ő lett az egyik kedvenc interjúalanya a tényfeltáró újságírók és nyomozók csapatainak. A túrázók célpontja az Ural egyik legszebb csúcsa: az Otorten volt, melyet elérve, visszaindultak volna, és Vizsejból távirattal kívánták értesíteni az Urali Műszaki Egyetem túraklubját a szerencsés útjukról. Mivel azonban ez nem történt meg, február 20-a körül több kutató-mentő csapat indult a keresésükre.

Egy szűk héttel később megtalálták a szerencsétlenül járt fiatalok sátrát – melyet feltehetően a menekülő turisták több helyen szétvágtak –, benne érintetlenül maradt a túrázók személyes holmija, sílécek, fényképezőgép, ruhák és bakancsok. A naplóikban február elsejei volt az utolsó bejegyzés, ekkorra teszik a halálukat is.

Február 27-én a táborhelytől másfél kilométerre találták meg az első holttesteket egy tábortűz mellett, egy szál alsóneműben. További három testet tőlük pár száz méterre – köztük a csapat vezetőjét –, mindannyian komoly fagyási sérülésekkel. A csoport hiányzó tagjainak tetemét csak a több méternyi hó kiolvadása után fedezték fel. A KGB által titkosított nyomozás után lezajlott temetések az akkori vezetés minden igyekezete ellenére komoly nyilvánosságot kaptak, és a titkolózás csak fokozta az érdeklődést, így a fiatalok búcsúztatója többezres tömeget vonzott.

A boncolási jegyzőkönyvek alapján az egyik fiatalember koponyája betört, egy hölgynek a bordái törtek össze, és a csontszilánkok a tüdőt és a szívet is roncsolták. A többi tetem esetében is megmagyarázhatatlan sérüléseket fedeztek fel, egyiküknek a nyelve hiányzott, a másiknak a szeme. A nyomozást vezető ügyész elküldte a testeken található ruhákat radioaktív vizsgálatra, és a szverdlovszki kutatóintézet szakértője megállapította, hogy a ruhák felületén radioaktív szennyeződés volt megfigyelhető, amely külső béta-sugárzás hatására került azokra. A radioaktív vizsgálatokat feltehetőleg azért indították, mert a bőr elszíneződése és a rajta található sárgás foltok erre a szennyeződésre utaltak.

A hatóságok a nyomozást azzal fejezték be, hogy a túrázókat

olyan természeti erők érték, melyek erején nem tudtak felülkerekedni

(bármit is jelentsen ez). 

Az eseményeket az elmúlt több mint ötven évben többször próbálták felderíteni orosz és külföldi újságírók is, az utóbbi időben pedig újra felkapták a történetet: dokumentumfilm, sőt horrorfilm is készült a lehetséges okokról.

1. A helyi lakosok (manysik vagy vogulok) gyilkolták meg a turistákat, akik behatoltak a szentként tisztelt területükre. A nyomozó hatóság őrizetbe is vett többeket közülük, azonban az ő szerepük nem igazolódott, így elengedték őket.

2. A szájhagyomány és néhány ezoterikus műsor a földönkívüliek látogatásának tudja be a tragédiát. A durva belső sérüléseknek például nem igazán volt egyértelműen külső nyoma. Az egyik szakértő szerint az áldozatok mintha nagy sebességgel ütköztek volna bele egy magas nyomású légrétegbe. A közelben túrázó másik csoport, illetve a helyi lakosok is fénylő repülő tárgyakról számoltak be azokban a napokban, amelyek látványa és hangja magyarázatként szolgálhat arra, hogy miért hagyták el többen ruha és cipő nélkül mínusz 30 fokban a sátrat. A helyszínelők szerint a sátrat belülről szétvágva menekültek a csapat tagjai, többen zokniban és alsóneműben.

3. A hegyekben élő jeti kegyetlenkedését is feltételezték némelyek. Felmerült a lavina vagy egy medvetámadás lehetősége is, de mindkettőt kizárják azon körülmények miatt, amelyekre ezek a verziók nem adnak választ.

4. A talán legvalószínűbb forgatókönyv szerint a fiatalok rossz időben voltak rossz helyen: egy fegyverkísérlet hatókörébe kerültek. Táborhelyük egy korábbi rakétakilövő állomás területén helyezkedett el, a túrázók pedig tudtukon kívül egy szigorúan titkos esemény szemtanúi lehettek. Egyes vélemények szerint a térség felett megjelenő fénylő gömbök is erre engednek következtetni, a radioaktív szennyeződés is emiatt kerülhetett az áldozatok ruházatára.

5. Az Ural északi folytatásaként az Északi-tengeren található egyik szigeten, a Novaja Zemlján a szovjet időkben kísérleti atomrobbantásokat végeztek. A radioaktív szennyeződéseket a szél valószínűleg az Uralban is szétterítette, de a felrobbanó rakéták hajtóanyaga is eredményezhette az elhunyt turisták bőrének elszíneződését. Belső sérüléseikre azonban ez nem ad magyarázatot. Ezért felmerült az is, hogy egy KGB-osztag tisztította meg a terepet a nemkívánatos szemtanúktól.

A sztoriról a konteoblogon is olvashattok.

További furcsaságok Oroszországból és környékéről: óriáskráterek Szibériában, a rejtélyes Tesla-torony Moszkva mellett, egy gigantikus égi füstgyűrű Kazahsztánban és az apokaliptikus vihar Fehéroroszországban.

(forrás: Hetek)