2015. máj 10.

Hogyan gazdagodott meg a Clinton-házaspár?

írta: vigyazo
Hogyan gazdagodott meg a Clinton-házaspár?

Clinton Cash: Botránykönyv készült republikánus hátszéllel

bill-and-hillary-clinton.jpg

Bár Hillary Clintonnak a demokrata oldalon nincs komoly kihívója, mégsem lehet biztos abban, hogy elnyeri pártja jelöltségét. Legalábbis ebben bíznak a republikánusok egy napokban megjelent botránykönyv kapcsán. A "Clinton-vagyon: Hogyan és miért segítettek külföldi kormányok és nagyvállalatok abban, hogy Bill és Hillary meggazdagodjon?" című könyv az elnökválasztási kampány első, ám aligha utolsó leleplező könyve.

Kritikusok szerint Hillary Clinton eddigi kampánykörútja során stábjával együtt kerüli a sajtót, miután kényelmetlen kérdéseket kapott a külügyminiszteri e-mail evelezésével kapcsolatban. A május 5-én megjelent “Clinton Cash” című könyv a Clinton-alapítvány pénzügyeivel és esetleges visszaéléseivel foglalkozik. A mű a várakozásoknak megfelelően erősen nyitott: azonnal első helyre került az Amazon politikai bestsellerlistáján.  

A CBN televízió egyik riporterének sikerült feltennie Clintonnak egy kérdést az új könyvről, aki szerint a mű célja "a figyelemelterelés", hogy elvonják az emberek figyelmét a kampány valódi céljáról. Úgy véli, az embereket hagyni kell, hadd döntsék el ők maguk mivel is szeretnének foglalkozni. Hozzátette:

Arról akarok beszélni, hogy mi történik a New Hampshire-beli emberekkel és mi lesz Amerikával.

Egy másik interjúban is kitérő választ adott, amikor a könyv állításairól kérdezték: „Újra visszatértünk a politikai csatározásokhoz, ennek köszönhetően kitesszük magunkat mindenféle zaklatásnak és támadásoknak, és én felkészültem erre.”

A pénzügyi gyanúk azóta kísérik Hillary Clintont, hogy a volt First Lady és külügyminiszter tavaly egy interjúban kijelentette: férjével együtt szegényen, sőt "adósságokban úszva" költöztek ki a Fehér Házból. Ez azonban már a múlt: a Clinton házaspár ma nem csak a legbefolyásosabb, hanem az egyik legvagyonosabb "power couple" az Egyesült Államokban.

A könyv május 5-én került a boltokba. A republikánus Rand Paul elnökjelölt arra számít, hogy a mű igazi szenzáció lesz és sokkolni fogja az embereket, a szavazók pedig alaposan elgondolkodnak majd Hillary Clinton jelölését illetően.

A “Clinton Cash” szerzője Peter Schweizer, 186 oldalon át taglalja, miként segítették elő külföldi kormányok és nagyvállalatok Bill és Hillary Clinton gazdagságát, és hogyan adakoztak külföldi szervezetek a Clinton Alapítvány számára. Schweizer a konzervatív Hoover Intézet munkatársa. Korábban Sarah Palin tanácsadója is volt, valamint George W. Bush fehér házi sajtóirodájában látott el tanácsadói feladatokat. (A könyv a HarperCollins gondozásában kerül kiadásra, amely kiadó többek között a Fox News híroldal tulajdonosa).
hillary-bill-clinton-arkansas-1982.jpg

A Clinton-házaspár 1982-ben, Arkansasban

...és a hetvenes években:

bill_hillary.jpg

Az Amazon.com-on Peter Schweizer könyve már megvásárolható: „Bill és Hillary Clintonnak 2000-ben még millió dolláros adóságaik voltak, azóta viszont 130 millió dollárhoz jutottak. De vajon honnan van ez a pénz? Az emberek többsége ezzel kapcsolatban tévúton jár, úgy vélik Clinton innen-onnan származó jövedelmező üzleteiből teremtett elő ekkora vagyont." - írja a mű ajánlója.

Clinton elnökjelöltsége mellett és az ellen szóló érvekről korábbi posztunkban írtunk.

(írta: filo)

Szólj hozzá

elnökválasztás hatalom Egyesült Államok Hillary Clinton Bill Clinton Rand Paul 700 klub CBN