Közleményben reagált a Közép-Európai Egyetem (CEU) a blogunkon megjelent írásra. Ebben bõvebben is kifejtik korábbi álláspontjukat, amelyet posztunkban ismertettünk. Természetesen jobb lett volna, ha az egyetem nem zárja be az ajtót, és teret ad a nyilvános és egyidejû vitának, de örülünk, hogy cikkünk, valamint más fórumok, így a Hetek, a Szombat, a pozsonyi Új Szó és az Alfahír (!) nyomán – mint írják – a CEU-n belül is vita indult, mint ahogy örülünk annak is, hogy az ügyrõl számos ismert értelmiségi kifejtette álláspontját.

„A CEU tisztában van vele, hogy Joseph Massad tett Izrael Állam eltörlésére vonatkozó kijelentéseket a múltban. A CEU határozottan elítél és elutasít minden, Izrael Állam eltörlésére vonatkozó véleményt. Az ilyen vélemények különösen visszataszítóak az antiszemitizmus örökségének és napjainkban tapasztalható megnyilvánulásainak fényében. A békés párbeszéd és a kritikus gondolkodás mellett elkötelezett egyetemként hisszük, hogy a béketárgyalások jelentik a megfelelő megoldást az izraeli–palesztin konfliktus rendezésére” – írja az egyetem blogunkhoz eljuttatott levelében.

A magunk részéről teljesen egyetértünk: Massad professzor nézetei valóban „különösen visszataszítóak”, hiszen nem egyszerű gyűlöletbeszéd­ről vagy holokauszttagadásról van szó. A CEU vendégelőadója ugyanis nem csupán passzív módon reméli Izrael megszüntetését, hanem ennek érdekében támogatja a zsidó állam elleni erőszakot is. Minderről ráadásul a professzor nem valamikor a távoli múltban, hanem – mint megírtuk – a 2015. május 14-én az Elektronikus Intifáda (Electronic Intifada) című, zsidók és Izrael elleni gyűlöletet hirdető portálon megjelent cikkében értekezik. Beszélgettünk az előadáson részt vevő magyar és külföldi diákokkal, akik egyértelműen állították: Massad a CEU-n tartott zártkörű beszélgetésen nemcsak az Izraellel kapcsolatos nézeteit tárta fel, de felsorolta „a nemzetközi zsidó lobbi” tagjait is, akik szerinte az európai közvéleményt befolyásolják, például Nicolas Sarkozy volt francia elnököt.

A CEU ugyanakkor megerősíti, hogy helyénvalónak tartja Massad vendégszereplését, mind a nyilvános, mind pedig a szintén az egyetemen tartott zártkörű rendezvény esetében is.

„Az előadáson és az azt követő beszélgetésen az előadó az előre megadott Szexualitás és az iszlám téma tárgyalására szorítkozott. Aznap egy másik rendezvény is lezajlott az egyetemen egy önkéntes diákcsoport szervezésében. Ez az esemény a CEU szabályozásának megfelelően, kötetlen beszélgetésként került előkészítésre a csoport tagjai számára. Egy közösségi oldalon az esemény – tévesen – nyilvánosként jelent meg, ez a tájékoztatás azonban nem a hivatalos CEU forrásokból származott. Helytelen lenne azt sugallni, hogy Joseph Massad az Izraelt és a Közel-Keletet illető politikai nézeteinek hirdetése végett kapott meghívást a CEU-tól, vagy hogy az egyetem egy nyilvánosként meghirdetett előadást zártkörűnek nyilvánított volna.”

Továbbá – és ez a Massad-ügy önmagán túlmutató fontos vetülete – az egyetem állást foglal az „akadémiai szabadság” értelmezésében is. A leírtakból kitűnik, hogy ez az elv még a véleményszabadságot is meghaladja, hiszen az egyetemi tanszékek bárkinek pódiumot biztosíthatnak, és még védelmet is adhatnak számukra a nyilvános vitával szemben.

„A CEU elkötelezett a tudományos szabadság és az intézményi autonómia mellett. Az egyetem nem gyakorol felügyeletet az egyes tanszékek tantervbe illeszkedő tudományos előadásokra és előadókra vonatkozó meghívásai fölött, és nem korlátozza a hallgatói önszerveződést, amíg az törvényesen és az egyetem szabályzatának megfelelően történik. Az egyetem vezetése ebben az esetben sem avatkozott bele a szóban forgó tanszék azon döntésébe, hogy Joseph Massadot egy tudományos előadás megtartására meghívja. A meghívás a CEU-n belül is vitát gerjesztett. Meggyőződésünk, hogy az esetlegesen felmerülő problémákat és nézeteltéréseket az egyetemen belüli elfogulatlan és szabad megbeszéléssel kell megoldani. Ez nem azt jelenti, hogy a CEU bármilyen módon támogatná vagy helyeselné ezen vagy bármely más vendégelőadó politikai nézeteit. Sokkal inkább azt, hogy a CEU elkötelezett az egyetemen belüli tudományos szabadság, az intézményi autonómia és az elfogulatlan és szabad vita légköre mellett.”

Láttunk már példát az „akadémiai szabadság” abszolút értelmezésére, éppen a Joseph Massadnak is katedrát adó New York-i Columbia Egyetem részéről. Ők hívták meg ugyanis 2007-ben Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt, akinek Izraellel és Közel-Kelettel kapcsolatos nézetei számos hasonlóságot mutatnak a budapesti vendégével. Igaz, Ahmadinezsád hajlandó volt nyilvánosan válaszolni a kritikus kérdésekre, amit Massad kategorikusan visszautasított.

A Massad-ügy heves vitát váltott ki a Facebookon is, a témát Seres László, a hvg újságírója dobta fel, a nagyon érdemi és sokszínű komment folyamból néhány idézet, további válogatás a Hetek pénteken megjelenő számában.

Kovács András (a CEU tanszékvezetõje):

Sajnos itt egy általánosabb problémáról van szó annál, mint hogy Massad politikai nézetei botrányosak, és az ideológiai perspektíva, amelybõl a világot szemléli, eszement és rémisztõ. A kérdés, hogyan kell eljárni abban az esetben, ha az ilyen nézeteket nem köznapi pedofilek vagy gárdisták képviselik, akiknek akadémiai megjelenése kétségtelenül magyarázatra szorulna, hanem a nyugati világ mainstream akadémiai intézeteiben (Columbia University), magas akadémiai pozíciókban (professzor), a legtekintélyesebb szakmai kiadóknál publikáló (University of Chicago Press, Columbia University Press, Routledge), általános elismertséget kifejezõ díjakat elnyerõ (Columbia University’s 2008 Lionel Trilling Book Award) személyek. Innen ez már nem a véleménynyilvánítási szabadság, és nemcsak a CEU, hanem az egész nyugati akadémiai világ problémája. Erõsen ellenezném, ha a reakció az akadémiai szabadság korlátozása lenne, és ezentúl valamiféle központi szervvel kellene jóváhagyatni, hogy kit akarunk meghívni az egyetemre. Másfelõl – mint M. egész pályafutása is mutatja –, balga dolog az egyes akadémiai szereplõk mérlegelõ képességében bízni. Megoldást nem igen tudok, de talán még mindig az a legjobb, ha az esemény úgy zajlik, mint Ahmadinezsád híres elõadása a Columbián: sokan ott lenni, és nem habozni beleszólni (röhögni).

Gadó János (a Szombat szerkesztõje):

A nyitott társadalom eszméje és gyakorlata Európában és Amerikában jól-rosszul működik. Ám az ebbôl fakadó jogok és kötelességek csak az európai (származású) emberekre vonatkoznak. A harmadik világ önjelölt szószólóinak nem csekély része ezzel a helyzettel visszaél, mondván: ti fajvédô, elnyomó, apartheid, kizsákmányoló nyugati kapitalisták vagytok/voltatok, mi pedig a ti áldozataitok vagyunk hetediziglen. A nyugati világban nincsen jól mûködõ gyakorlat, hogy miként kell ezt a primitív zsarolást visszautasítani. És ezt a zsarolást mindenek elôtt Izraelen gyakorolják.

Tardos János (újságíró):

Nem értem, miért nem indul antiszemita szakirányú képzés. Kezdhetnék a Cion bölcseinek jegyzõkönyvével vagy – nemzeti antiszemita szakon – A tiszaeszlári vérvád Ónody Géza szemével elnevezésû szemeszterrel, majd lassan eljutnának a Fatah és a Vörös Hadsereg Frakció hõstettéig.

Bozóki András (politológus, volt nemzeti kulturális örökség miniszter):

Ne becsüljük le a hallgatókat! Abból, hogy valakit meghallgatnak, még nem következik, hogy egyet is értenek vele. A CEU mission statementjében benne van, hogy az egyetem célja a kritikusan gondolkodó individuumok ösztönzése. Kritikára pedig ennél jobb alkalom nem is adódhatott volna.

Vásárhelyi Mária (szociológus):

Végigolvasva ezt az egyébként tényleg érdekes és színvonalas vitát, javasolnám az összes hozzászólónak, hogy gondolkodjon el a más esetekben következetesen képviselt korlátlan szólásszabadság elvén, illetve tágabb kontextusba helyezve az emberi méltóság vs. véleményszabadság soha ki nem beszélt problémájában elfoglalt álláspontján.

Hont András (a HVG rovatvezetõje):

Vásárhelyi Mária fölszólításának engedelmeskedve elgondolkodtam saját, következetesen képviselt szólásszabadság-álláspontomról, és arra jutottam, hogy teljesen igazam volt. A szólásszabadság törvényi korlátozása, a véleménynyilvánítás („domina”) bárminemû (pl. polgári jogi) szankcionálása, csak nagyobb bajt okoz. Akik még mindig nem értik, hogy a véleménynyilvánítás korlátozásáért folytatott évtizedes harcuk mit okozott, azok vegyék elõ a „médiaalkotmány” indoklását, amelyben Koltay András szolgai módon vette át egy jobban sikerült ÉS-publicisztika érvkészletét.

Csakhogy itt szó nincs szólásszabadságról, Seres kolléga nem óhajtotta megtiltani Massad professzornak, hogy ostoba legyen és antihumánus, csak arra tett halovány célzást, hogy ezt föltétlenül a CEU-n kell-e bemutatnia. Az ugyanis már igaz, hogy a szólásszabadság joga mellett más normáknak is érvényesülniük kell egy társadalomban, fõleg annak elitjében, mindenféle illemszabályoknak, egyebeknek.

Például annak, hogy hol húzódik az akadémiai tudományosság határa. Beengedik-e például a bölcsészkar finnugrisztika intézetébe elõadást tartani a szkíta–sumer rokonságot propagáló amatõr történészt, mondván, az is egy legitim vélemény, és hogy ezt kívánja a tudományos pluralizmus vagy mifene? Avagy azt mondják, hogy az már nem tudomány, hanem valami egészen más, boldog emlékezetû Engel Pál szavaival: szellemi és politikai alvilág.