2015. júl 29.

Sátánista partival avatták Baphomet szobrát Detroitban

írta: vigyazo
Sátánista partival avatták Baphomet szobrát Detroitban

Ősi rítus: Gyerekeket ültetnének a Sátán ölébe

satandetroit7.jpg

Az amerikai Sátánista Egyház képviselői 2015. július 25-én felavattak egy közel 3 méter magas sátánista szobrot Detroit városában. A kecskefejű, szárnyas Baphomet szobor végleges helyét azonban nem itt, hanem az arkansasi Little Rock főterén képzelik el, ahová keresztény szervezetek egy Tízparancsolatot ábrázoló szobrot készülnek állítani. 

A sátánista szoborállítás célja azonban nem csupán egy szimbólum megjelenítése, hanem nyílt provokáció a kereszténységgel szemben. Saját bevallásuk szerint azért szeretnék a szobrot felállítani, hogy „kiegészítse és kontrasztot állítson egy Tízparancsolatot bemutató emlékművel szemben”.

Jex Balckmore – a Sátánista Egyház szóvivője – szerint a szobor 100 ezer dollárba került, és célja nem az, hogy harcba hívja egymás ellen a feleket, hanem épp hogy egyesítse az embereket. „Ez az egyik oka annak, hogy csak akkor létezhet, ha a Tízparancsolat mellett áll. Ez része az üzenetnek.”

Saját bevallásuk szerint a szervezet missziója ugyanis nem az, hogy megosztást hozzon létre, hanem éppen az, hogy bátorítsa az emberek közötti empátiát és jóakaratot. Emellett egy funkcionális célja is lenne a szobornak azzal, hogy az alkotás, amely mellett két kisgyermek áll, egyúttal egy széket is formál, ahova

bármely korosztály tagja beülhet azért, hogy a „Sátán ölében” ülve inspirálódjon és elmélkedhessen.

2015-07-20_0637.png

David Bullock, a helyi Szent Máté Baptista Egyház lelkésze azonban egyáltalán nem örül ennek a kezdeményezésnek, és az élére állt a szobor felállítása elleni küzdelemnek. „Nincs helye Detroitban!” Detroit – a korábban virágzó iparváros – ma már súlyos problémákkal küzd. Az emberek többsége elhagyta a hanyatló várost, amit ma a bűnözés és a gazdasági problémák jellemeznek leginkább. Éppen ezek ellen küzdenek a város vezetői és az egyházak képviselői. „Az utolsó dolog, amire szükségünk van – a városban, ahol harcolunk a bűnözés, a gazdasági problémák, a munkanélküliség és a vízhiány ellen – egy a Sátánnak szentelt szobor a belvárosban”  nyilatkozta Bullock a Christianity Today című lapban.

Azonban a libertárius sátánista szervezet tagjai szerint egy olyan nemzetben, ahol az állam és az egyház egymástól szétválasztva működik, tűrhetetlen az ilyesfajta diszkrimináció, amit a keresztény emlékmű megléte jelképez.

Ezzel az álláspontjukkal nincsenek egyedül, hiszen nem régen az állami Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy az emlékművet el kell távolítani a Városháza előtti térről, mivel állami intézményekben nem lehet semmilyen vallási jelkép. Ennek ellenére az állami főügyész fellebbezett a döntés ellen, mondván, hogy az emlékmű magánemberek pénzén épült azzal a céllal, hogy egy történelmi eseménynek állítson emléket, nem pedig azért, hogy egy vallási mementó legyen. Erre az érvelésre reagált több szervezet azzal, hogy ők is szeretnének ilyen történelmi témájú szobrot felállítani.

os-most-conservative-cities-america-2015-pictures.jpg

A Tízparancsolatot ábrázoló szobor 2012 óta áll az épület előtt, bár 2014-ben egy férfi az autójával belehajtott és összetörte a közel két méter magas tiszta gránitból készült emlékművet, melyet aztán helyreállítottak.

(írta: Aretti)

Szólj hozzá

hatalom Detroit Sátán Tízparancsolat Sátán Egyháza