2016. sze 21.

“A magyarok soha nem fogják szeretni és tisztelni Szulejmánt"

írta: vigyazo
“A magyarok soha nem fogják szeretni és tisztelni Szulejmánt"

A volt nagykövet szerint a szultán nemzeti létünk máig ható rombolója volt

emperorsuleiman.jpgSzerethetjük-e Szulejmán szultánt? – teszi fel a kérdést diplomatától meglepő, szenvedélyes hangvételű cikkében Csóti György volt nagykövet. A volt MDF-es, majd fideszes parlamenti képviselő szerint a válasz egyértelműen nem, és a magyarok “soha nem fogják szeretni és tisztelni Szulejmán szultánt.” Csótit különösen felháborította, hogy Zrínyi Miklós ellenfele előbb kapott szobrot Szigetváron, mint a honvédő hős. Szulejmánról mi is többször írtunk blogunkon, például itt és itt.

“Miért állítunk szobrot annak az embernek, aki felszámolta a közép-európai nagyhatalom Magyarországot?” – kérdezi a jelenleg a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójaként dolgozó Csóti György a Magyar Időkben megjelent írásában, majd így sorolja Szulejmán bűnlajstromát:

“Aki Mohácsnál a fondorlatos módon legyőzött magyar sereget lemészároltatta, miután koronát ígért a Szegednél lapuló Szapolyainak? Aki a győzelem után a foglyul ejtett mintegy kétezer magyar harcost maga elé rendelte, és szeme láttára lefejeztette, majd szabad rablást (saját haszonra) és gyilkolást (Allah dicsőségére) engedélyezett seregének és a hozzá csapódó százezres gyülevész népségnek?

Csecsemőtől az aggastyánig felkoncoltak mindenkit, a falvakat, városokat lerombolták, fel egészen Budáig.

1541-ben csellel elfoglalja a magyar fővárost, majd 1566-ben Szigetvárnál megöli Zrínyi Miklóst és ötszáz vitézét. Az Oszmán Birodalom különösen kegyetlen uralkodója több mint négy évtizeden át harcolt ellenünk, válogatás nélkül öldöste a magyarokat, horvátokat és más népeket, nők és gyerekek százezreit hurcoltatta el, akikből rabszolgák, háremhölgyek és janicsárok lettek.

suleiman_yatagan6_1.jpg

Szulejmán jatagánja, amelyet a mohácsi csatánál viselt

Elpusztította településeinket, kulturális értékeinket, egyházi kincseinket, Mátyás corvináit és egyéb értékeinket elrabolta, Székesfehérváron eltemetett királyaink csontjait szétszóratta, és a sor még nem teljes.

Ennek az embernek ápoljuk az emlékét megmaradt kis hazánkban?

Csóti György leszögezi, hogy “elkötelezett híve a mai török–magyar barátságnak, együttműködésnek”. A diplomatikus kitérő után azonban így folytatja:

“De az nincs rendjén, hogy 1994-ben, Szulejmán születésének 500. évfordulóján, a török állam szobrot emelt Szigetváron a nagy szultánnak. Még akkor sem, ha magyarországi társadalmi nyomásra évekkel később mellé tették Zrínyi Miklóst is. Én magam is felháborodtam huszonkét évvel ezelőtt a hír hallatán. Másnap az Európai Demokrata Unió (EDU) soron következő bizottsági ülésére voltam hivatalos. (Az európai konzervatív és kereszténydemokrata pártokat tömörítő szervezetben én képviseltem a Magyar Demokrata Uniót, az MDF-et.)

park.png

A Mesut Yilmaz vezette török Haza Pártját Cavit Kavak képviselte, akivel a török–magyar (vélt) rokonság alapján kedélyes jó viszonyban voltam. Azonnal „kérdőre vontam” baráti hangon: mit képzelnek? Azt mondtam neki, szépíthetik a dolgot, ha Isztambulban szobrot állítanak Hunyadi Jánosnak. „Ha ismét kormányra kerülünk, lesz szobra a magyar hadvezérnek a Boszporusz partján” – válaszolt kissé naiv, félig komolyan gondolt felvetésemre. 1997 nyarán újra Yilmaz lett a kormányfő, Kavak államminiszter. Azonnal levelet írtam neki, mert ettől kezdve nem ő volt pártjának képviselője az EDU-ban. Nem is válaszolt. Később ismét írtam, az is válasz nélkül maradt. Ne higgye senki, hogy Hunyadi neve ismeretlen a török köztudatban. Bár soha nem lépett az anatóliai félszigetre, de Délkelet-Európában annyi győztes csatát vívott az oszmán hódítók ellen, hogy máig emlékeznek rá.

Úgy tűnik, folytatódik ez a szervilizmus a török középhatalommal szemben.

Az önérzetes magyar közembert megnyugtatni szándékozó jelszó a turizmus fellendítése. Sok török turistára számíthatunk. Már most is sokan járnak oda a nagy szultán emlékének hódolva, hiszen ott halt meg 72 évesen, súlyos betegségben, egy nappal Zrínyiék lemészárlása előtt. Mint történelemkönyveinkből tudjuk, a halott Szulejmánt sátra elé ültették, mintha élne, nehogy halálhíre demoralizálja a sereget. Tisztelet a kegyeletüket lerovó kései honfitársainak, de eddig, és ne tovább. Most tervbe vették a régi dzsámi és a türbe felépítését török állami pénzen.

A dzsámi működő imaház lesz, a Magyarországon élő törökökre tekintettel. Budán is felújítják Gül baba síremlékét. (A magyar főváros egykori teljhatalmú ura nem biztos, hogy csak rózsakertjével foglalkozott…) Folyamatos az iszlám–török nyomulás Európában. Bosznia-Hercegovina, a Szerb Köztársaságot leszámítva, már teljesen, Albánia jelentős részben török befolyás alatt áll. De ott legalább vannak őshonos muzulmánok. Ausztriában, Németországban is épülnek a dzsámik, Svájcban nemrég betiltották újabb vallási központok építését. Ankara gőzerővel terjeszti a török kultúrát a kontinensen, főleg történelmi emlékhelyek felújításával és újak létrehozásával. Amit évszázadokkal ezelőtt fegyverrel nem értek el, most okos, békés politikával akarják megvalósítani: befolyásuk alá helyezni Európa jelentős részét.

„A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés” – írta József Attila.

Békévé igen, de nemzeti létünk máig ható lerombolójának dicsőítésévé nem.

Igaz, ehhez a Habsburgok is sokat hozzátettek, meg saját hibáink is, de a kiindulópont Szulejmán volt. Barátkozzunk török „testvéreinkkel”, kereskedjünk velük, ápoljunk intenzív kulturális kapcsolatokat, legyen szoros gazdasági együttműködés, segítsük őket a göröngyös európai integráció útján, legyenek stratégiai partnereink. A magyarok azonban soha nem fogják szeretni és tisztelni Szulejmán szultánt. Ez a törökök dolga. Saját hazájukban.

Szólj hozzá

törökország hatalom oszmán birodalom Szigetvár Mohács Zrínyi Miklós Szulejmán szultán Csóti György