2016. nov 13.

Jelek az égben: Vérholdak után szuperhold, 1948 óta először

írta: vigyazo
Jelek az égben: Vérholdak után szuperhold, 1948 óta először

Új korszak kezdődhet a Közel-Keleten

1443405183_10014861_belarus_supermoon_lunar_eclipse.JPGDonald Trump másfél éves csecsemő volt, Izrael állama pedig még nem létezett, amikor utoljára lehetett ilyet látni az égen. 1948. január 28-a óta nem volt olyan különleges szuperhold, mint 2016. november 13-áról 14-ére virradó éjjel. A rekord méretű és fényességű hold a brit mandátum felosztásáról szóló ENSZ-határozat meghozatala (1947. november 29.) és a függetlenség kikiáltása (1948. május 14.) között jelent meg az égbolton.

A hold 14 százalékkal nagyobb és 30 százalékkal fényesebb lesz, ami hasonlóan látványos jelenség, mint a 2015. szeptember 28-án Magyarországról is látható vérhold. Bár szuperholdak minden évben jelentkeznek, most a földközelség miatt úgynevezett szuper-szuperholdat láthatunk, amilyet legközelebb 2034-ben lehet majd megfigyelni.

(forrás: NASA)

A mostani szuperhold iránt keresztény körökben is nagy az érdeklődés, mert időben ugyanúgy közel esik a négy egymást követő vérhold (tetrád) megjelenéséhez, mint az 1948-as szuperhold. Mint arról korábban részletesen írtunk (itt és itt), ilyen látványos égi jelenségek kísérték eddig Izrael megszületésének nagy fordulópontjait, az 1948-as államalapítást és Jeruzsálem 1967-es felszabadítását is.

washington.jpgA szuperhold-jelenség alig öt nappal az amerikai elnökválasztás után történik. Mint ismert, a megválasztott elnök, Donald Trump megígérte, új fejezetet nyit azáltal, hogy az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból az izraeli fővárosba, Jeruzsálembe költözteti.

12417763_1689053887978757_3419263183146286953_n.jpg

Az új idők hangját jelzi az is, hogy Donald Trump megválasztása után azt üzente Izraelnek és a zsidó népnek, hogy

nem kényszeríti őket a palesztinokkal való olyan megállapodásra, amely ellentétes Izrael érdekeivel. 

A választás előtti napokban pedig mind Trump, mind alelnökjelöltje, Mike Pence videóüzenetet küldött Jeruzsálembe. (A videók magyar feliratosak)

Szólj hozzá

izrael cion csillagok szuperhold Donald Trump Mike Pence vérhold