2016. nov 17.

Katy Perry: "Eladtam a lelkem az ördögnek"

írta: Europa22
Katy Perry: "Eladtam a lelkem az ördögnek"

A "luciferi fordulat" után indult az énekesnő világkarrierje

katy.jpgKaty Elizabeth Hudson 1984-ben született a kaliforniai Santa Barbarában, a pünkösdi felekezethez tartozó pásztor-házaspár gyermekeként. 3 és 11 éves kora között Katynek sokat kellett utaznia, amikor is a szülei az országot járva gyülekezeteket hoztak létre. Az énekesnő gyermekkorában keresztény iskolába, nyaranta pedig keresztény ifjúsági táborokba járt. A család sokat nélkülözött, időnként az állam által biztosított élelmiszerbélyeg-rendszert kellett igénybe venniük, máskor a gyülekezeti tagok számára felhalmozott ételtartalékból kellett fogyasztaniuk.

A kislány otthon keresztény zenéket hallgathatott – a “világi” zenékhez csak a barátnőin keresztül, titokban jutott hozzá. A kislánynak azt sem engedték meg otthon, hogy nem vallásos könyveket, regényeket olvasson. Miután a szülők felfedezték a tehetségét, beállították énekesnek a gyülekezetükbe, ahol Katy 9-től 17 éves koráig énekelt.

Nem volt gyerekkorom

– nyilatkozta később az énekesnő szigorú neveltetésével kapcsolatban.

68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f6943566e533066307736755078673d3d2d3133342e313434616262663666313731666636342e6a7067.jpeg

Katy Perry elmondta, hogy tinédzser korában kezébe akadt egy Queen-lemez, ami óriási hatást gyakorolt rá. “Az ég megnyílt és meg voltam mentve! Ezután ők voltam rám a legnagyobb hatással… Az, ahogyan Freddie Mercury előadta a szövegeit, attól magabiztos nőnek éreztem magam… és tetszik az, ha egy nő uralkodik, ha van hatalma...” – nyilatkozta Perry, akire elmondása szerint a homoszexuális énekes “Killer Queen” (Gyilkos királynő) című dala volt legnagyobb hatással.

A tehetségére egyre többen felfigyeltek. Steve Thomas és Jennifer Knapp zenészek meghívására Katy egy rövid időre Amerika könnyűzenei központjába, Nashville-be utazott, ahol szövegírást és gitárt tanult. (Knapp gospelénekes volt, aki 2010-ben vallotta be a nyilvánosság előtt, hogy leszbikus és már 2002 óta együtt él egy másik nővel.)

Katy 2001. március 6-án adta ki első albumát, egy keresztény zenei albumot, amelynek címe a saját neve, Katy Hudson volt. “Uram, segíts meglátnom az igazságot, hogy csak Rád van szükségem az életben” – hangzott az egyik dal szövege. A “Spit” (Köpés – utalva arra, ahogyan a názáreti Jézust leköpték a keresztre feszítés előtt) című dalt még nyolcéves korában írta és a képmutatásról szól, amellyel szembesült a keresztény iskolában, ahova járt. Az albumon – többek között – ilyen című dalok is voltak még: “Bennem bízzál” és “A hit soha nem hagy cserben”.

Bár a kritikusok dicsérték a lemezt, nem lett sikeres, és összesen csupán 200 példányban kelt el.

Szerettem volna, ha egy Amy Grant lesz belőlem, de ez nem jött össze… Így hát eladtam a lelkemet az ördögnek…

– nyilatkozta egy interjúban.

A csalódott énekesnő 17 évesen Los Angelesbe költözött, hogy a szekuláris zenei világban próbáljon szerencsét. Hogy össze ne tévesszék a hasonló nevű színésznővel, az édesanyja leánykori nevét használva a Katy Perry művésznevet kezdte használni. A “luciferi fordulatot” tevő énekesnőnek még öt évet kellett várnia az áttörésre, amikor is 2007-ben megjelent a “One of the Boys” (Az egyik srác) című, első szekuláris témájú szólólemeze. Ezen szerepel egy homoszexuális fiúról szóló “Ur So Gay” (Annyira vidám vagy / annyira homokos vagy) című dal, amelyről Madonna akkoriban azt mondta, hogy a “kedvenc dala”.

Az album legsikeresebb dala a leszbikus hangvételű “I Kissed a Girl” (Megcsókoltam egy lányt), amely a világ egyik legtöbbet eladott zenei száma lett. A botrányos tematikájú album az énekesnőt szupersztárrá tette.

Az énekesnő a hangja mellett hiányos öltözetével (van olyan dala, amelyet teljesen meztelenül énekel), erotikus töltetű videóival, obszcén, perverz és kereszténység-kritikus szövegeivel, valamint okkult körítéssel hívja fel magára a figyelmet.

2010-ben jött a következő studióalbuma, a “Teenage Dream” (Tinédzser álom), amely megjelenésekor azonnal az amerikai Billboard 200-as lista élére került, összesen világszerte 6 millió példányban kelt el. Az album fő témája a tinédzser szerelem és a könnyed bulizás. Az “E.T.” (Extraterrestrial - földönkívüli) című dal egy űrlénnyel való szexuális kapcsolatról szól – “Te nem olyan vagy, mint a többiek / futurista szerető / más a DNS-ed / csókolj meg, csókolj meg / fertőzz meg a szerelmeddel / mérgezz meg / készen vagyok arra, hogy elrabolj.” A lemez turnéjával Katy Perry mintegy 60 millió dollárt keresett.

katyperryforwardobamarallybluedress_1.jpg

Katy Perry kampányolt Barack Obama mellett is

Az énekesnő 2010 októberében megházasodott, de miután a férje gyereket szeretett volna, ő még nem, illetve nehezen tudtak alkalmazkodni egymás időbeosztásához, 2012-ben el is vált.

A harmadik szekuláris albuma, a “Prism” (Prizma) 2013-ban jött ki és 4 millió példányban kelt el. A lemez világturnéja során Perry 204 millió dollárt keresett. A “Legendary Lovers” (Legendás szerelmesek) című dalban a keleti vallások, a karma-tan és szexuális utalások keverednek. A “Dark Horse” (Sötét ló) című misztikus dal is ezen az albumon szerepel – ezt az énekesnő a 2014-es Grammy-díjátadón is előadta.

katy-perry-dark-horse-706971.jpg

A dal klipje során – amely egy fekete mágia szeánszra hasonlít leginkább – Perry démonlények között, egy megfordított seprű körül táncol, és tűzgyűrű veszi körül. Hajában a mindent látó szem szimbóluma, öltözetén egy illuminátus kereszt látható. Az énekesnő kígyók és szarvas-szörnyetegek között énekel. Egy másik dalában boszorkánynak öltözik és máglyán égetik el. Perrynél ez nem kivétel, hanem a norma: albumgrafikái és klipjeinek képanyaga erotikus és okkult elemekkel vannak tele.

2015-02-0117_13_26.gif

Az egyik dalához az inspirációt Eckhart Tolle New Age-guru tanításaiból nyerte. Tolle az embereket tudatmódosítással egyfajta spirituális megvilágosodás állapotába kívánja bevezetni, amely szerinte a következő evolúciós ugrás az emberiség számára. A német misztikus szerint az isteni jelenlét ott van minden emberben és különféle misztikus gyakorlatokkal elő is hívható. Szerinte nincs se menny, se pokol, és nincs szükség Jézus Krisztusra sem.

1457019105072_cached.jpg

Az elnökválasztási kampány során Katy Perry teljes gőzzel kampányolt Hillary Clinton oldalán. Az énekesnő a választást megelőző egyik napon a következőt üzente:

Holnap a testemet fogom csaliként felhasználni, hogy segítsek megváltoztatni a világot!

A másnap közzétett videóján meztelenre vetkőzve próbált szavazni, amíg a biztonságiak le nem állították – így akarta felhívni az embereket, hogy szavazzanak Clintonra. A választás eredménye nagyon megviselte az énekesnőt. Perry azonnal 10.000 dollárt adakozott a Planned Parenthood nevű klinika-hálózatnak – amely a legtöbb abortuszt hajtja végre az Egyesült Államokban (Trump azt ígérte, hogy megvonja az állami támogatást a szervezettől). Az énekesnő elhalasztotta a következő albumának kiadását, hogy az amerikai elnökválasztást is feldolgozza újabb dalok formájában.

Szólj hozzá

katy perry gospel Hillary Clinton Freddy Mercury Amy Grant