Büszke vagyok Magyarországra
Az öngyűlölet a janicsárok életérzése
Néhány napja a neves brit liberális lapban jelent meg egy véleménycikk, “Orbán Viktor bigott elképzelési miatt szégyellem, hogy magyar vagyok” címmel. A szerző úgy érzi, számára a magyarság levakarni való bélyeg.
"Mostanában nem igazán szeretek magyar lenni. Az elmúlt években a magyarságom egyfajta csúf bőrbetegséggé vedlette át magát amit zavartan igyekezek levakarni magamról. Külföldön megpróbálom elnyomni az akcentusomat és egyszerűen csak ‘világpolgárnak’ vallani magamat. Megfogadtam, hogy sosem lesz magyar párom és semmiképpen sem fogok letelepedni a szülőföldemen. Gyűlölöm, hogy a világ számára nem vagyunk mások mint egy apró ország csordulásig tele szűkagyú emberekkel, akik egyenesen élvezik az elharapódzó zsarnokságot.” - írja Karáth Kata, “egy szabadúszó újságíró, aki jelenleg Magyarországon él.” Nem idézem tovább, a folytatás sem szívderítőbb.
Karáth Katával szemben én büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.
Most, 2018 március idusán.
Büszke vagyok, hogy olyan nemzethez tartozom, amely nem csak a tatár hordákkal, az oszmán seregekkel, az osztrák dragonyosokkal, az orosz tankokkal szemben vette fel a harcot, ha idegenek akarták eltiporni a szabadságunkat, hanem ma is ellenáll az Európát sárkányként elnyelni kívánó birodalomépítőknek.
Büszke vagyok arra, hogy olyan nemzethez tartozom, ahol nem tartják szégyellni való bigottságnak azt, ha valaki a házasságot egy férfi és egy nő szövetségének tartja, és ahol a természetes nemi identitást nem alacsonyítják le a sok tucatnyi lehetséges opció közé.
Büszke vagyok arra, hogy olyan nemzethez tartozom, ahol a szabadon lehet hirdetni és gyakorolni a kereszténység minden igazságát, ahol nem akarják gendersemlegessé átírni a Szentírást, ahol nem akarják a keresztet eltüntetni a közterekről, és ahol a húsvét továbbra is Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepe.
Büszke vagyok arra, hogy olyan nemzethez tartozom, ahol az élet értékét nem a naptár dönti el: ahol az egy napja megfogant élet ugyanolyan védelemben részesül, mint az egy napja született csecsemő.
Büszke vagyok arra, hogy olyan nemzethez tartozom, amely megbecsüli és védelmezi azt a szép hazát, amelyet őseink nyertek.
Büszke vagyok arra, hogy olyan nemzethez tartozom, amelyben megszületett az Ősújország megálmodója, és amely nemzet ma kiáll azért, hogy Herzl Tivadar álmát soha ne törölhessék el a föld színéről.
Büszke vagyok Magyarországra, mert nem hiszem azt, hogy ami csúf van rajta - mert jól tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép - attól öngyűlölettel lehetne megszabadulni. A bőrét a kígyó veti le, a hazáját szerető ember, ha kell, példás alakban nemzete orcájára üt, de megtagadni soha nem fogja. És bízunk, remélünk - és igen, imádkozunk is érte -, hogy a gyermekeinknek is elmondhatjuk majd:
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez.