2015. ápr 17.

Adolf Hitler emléktúrát hirdet a Jobbik szövetségese

írta: vigyazo
Adolf Hitler emléktúrát hirdet a Jobbik szövetségese

Betyársereg tagokkal és a csókakői polgármesterrel indult a menet

szuletesnapi-tura3-kicsi.jpg

“Adolf Hitler, Jézus Krisztus után, a világtörténelem talán legismertebb alakja. Történelmi szerepének gyűlölettől mentes megítélése még várat magára” - így hirdeti a Betyársereg honlapja az április 18-ai vértesi emléktúrát, amelyet a “Harmadik Birodalom Vezére” születésnapjára tartanak. Frissítés: a túra szombat reggel 40-50 fő - köztük a Betyársereg komáromi és tatai klántagjai - részvételével elindult, a résztvevők Hitler idézeteket olvasnak fel az egyes állomásokon. Úgy értesültünk, hogy az indulásnál Fűrész György csókakői polgármester is ott volt. A Fidesz-KDNP politikusa korábban egy Horthy-szobor avatással hívta fel magára a figyelmet.

A Jobbik stratégiai szövetségesének honlapja szerint “ez a Betyársereg válasza a cionista média hisztériakampányára Tyirityán Zsolttól.

A Betyársereg vezére szerint a Vértesalja Gyermekei elnevezésű szervezet 22 km-es emléktúrája olyan rendezvény, amelyet “alternatív történelemszemlélettel rendelkező patrióták, az európai történelem egy rendkívül meghatározó személyiségének az emlékére” tartanak.

jobbik_staff2.jpg

Szövetségesek: Dér Zsolt, Orosz Mihály Zoltán, Baranyi Tibor Imre, Tyirityán Zsolt, Zagyva György Gyula

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke nemrég kijelentette, hogy támogatja a Betyársereg tevékenységét. Az Országgyűlés alelnöke szerint „Kell egy munkamegosztás, ezért jó, hogy van Betyársereg, ezért jó, hogy van HVIM, mert ők megtehetik azt, amit én nem tehetek meg a Parlamentben”. Amikor az ATV-ben szembesítették Sneidert a blogunkon megjelent hangfelvétellel, a politikus nem volt hajlandó elhatárolódni a Betyársereg tevékenységétől.  

Mint arról beszámoltunk, miközben a magyar katonák az Iszlám Állam elleni bevetésre készülnek, a Betyársereg az “iraki nemzeti ellenállás” 6 órás magyar nyelvű propaganda videójával készíti fel tagságát. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője elismerte, hogy a filmet személyesen mutatta be, többek között egy pécsi rendezvényen. Tyirityán szerint Magyarországon is “erőt kell nyilvánítani” és “el kell taposni” azokat, akik “el akarják törölni a fehér fajt”.

A Sneider által másik partnerszervezetnek nevezett Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökségi tagja, Incze Béla egy rendezvényen a náci SS-tagok háború után alakított “népi terrorosztagait”, az SS Werwolf alakulatokat nevezte példaképeinek. Incze felszólította hallgatóságát, hogy “kezdjen a fegyverekkel megismerkedni”, mert "eljön az idő, amikor harcolni, robbantani kell".

2015 januárjában Vona Gábor adott nagyinterjút a Betyársereg honlapjának, amelyben elmondta: büszke harcostársaira, a nemzeti táborban "a régi arcok szinte szagról ismerik már egymást".

motoros_kl_c3_a1n_01_1552154_467335953416389_563686046_o.jpg

A szövetség nem csak szavakban működik: a képen jobbról másodikként áll Szabó Attila, a Jobbik vecsési önkormányzati képviselője

Az Adolf Hitler Emléktúra nem a múlt vadhajtása, 6 nappal Tapolca után indulnak az "alternatív történelemszemlélettel rendelkező patrióták". Ez a 22 kilométeres teljesítménytúra Vona Gábor számára is kihívás

Szólj hozzá

jobbik hatalom Sneider Tamás Vona Gábor Betyársereg Tyirityán Zsolt