2017. jún 04.

Hogyan lett a zsidó aratási ünnepből pünkösd?

írta: vigyazo
Hogyan lett a zsidó aratási ünnepből pünkösd?

Jeruzsálemben százezrek látták Jézus tanítványainak "részegségét"

o-shavuot-facebook.jpg

A "hetek ünnepe", vagyis a pünkösd onnan nyerte nevét, hogy kezdete a húsvéttól számított hét hét utáni első, azaz az ötvenedik napra esett. Az "ötvenedik" görögül pentekosztész: ebből a szóból lett az angol pentecost, a német Pfingsten és a magyar pünkösd is. A "hetek ünnepe" az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt – írja Dr. Grüll Tibor ókortörténész, aki rekonstruálta, mi történhetett Jeruzsálemben az ünnepen, 50 nappal Jézus kivégzése után. Bár pünkösd a keresztény egyház születésnapja, épp az ünnep előtt jelent meg egy felmérés, ami szerint soha nem volt ilyen alacsony a magukat hívőknek vallók aránya az Egyesült Államokban. (Az okokról az Új Exodus magazinban olvashatnak.)

 Az aratóünneptől a törvényadásig 

Az ószövetségi rendtartás szerint a páska (húsvét) után két nappal, Niszán hó 16-án megtartott "első zsengék ünnepe" a tavaszi árpaaratási idény kezdetét jelezte. Ettől fogva kellett hét hetet számolni, hogy az utána következő napon (vagyis az ötvenediken) megtarthassák a búzaaratás kezdetét jelző "aratóünnepet". (A hetes szám a bibliai szimbolikában a teljességet jelképezi, a hét hét tehát a teljesség teljességét.) A sávuót, vagyis a hetek ünnepe másik elnevezése tehát "hág hakacír", azaz "aratóünnep", amely arra utal, hogy ez jelentette a nyári aratási idény hivatalos kezdetét. Az ünnepet a későbbi hagyományban "zárásnak" is nevezték, mert ez zárta le a húsvéttal kezdődő tavaszi ünnepkört.

pilgrims-to-jerusalem.jpg

Zarándokok az ókori Jeruzsálemben

A sávuót egyike volt Izrael három jelentős zarándokünnepének, amikor minden izraelita férfinak meg kellett jelennie a jeruzsálemi Szentélyben, természetesen nem üres kézzel. Mózes törvénye szerint az áldozat mellett szabad akaratból ajándékot kellett vinni a Szentélybe, az egész családnak örvendeznie kellett az Úr előtt, valamint meg kellett emlékezni az Egyiptomból való szabadulásról. A szombathoz és más ünnepnapokhoz hasonlóan a pünkösd is "szent gyülekezés napja", vagyis pihenőnap volt, amelyen nem volt szabad dolgozni.

A jeruzsálemi Szentély lerombolását (i. sz. 70) követően azonban új helyzet állt elő: a vallási törvények egy részét – így az aratási ünnepet is – lehetetlen volt eredeti formájukban megtartani, minthogy nem lehetett többé áldozatot bemutatni a Templomban. Ezért 140-ben Usában (a mai Haifa közelében) a rabbik azzal a javaslattal álltak elő, hogy a római hódítás következtében előállott új helyzetben az ünnep mezőgazdasági jellege helyett domborítsák ki annak történelmi vonatkozását, hogy maga az ünnep a Templom pusztulása ellenére is megmaradhasson.

Így lett sávuót modern értelmezésben "Törvényünk adásának ideje" (Zeman mattan Toraténu), vagyis a rabbinikus judaizmus születésnapja. Sávuótra ma is zöld növényekkel díszítik fel a zsinagógákat, egyes helyeken még a tórafülke elé is hímzett zöld takarót akasztanak, vagy virágfüggönyt szőnek a bima, azaz a tóraolvasó állvány fölé.

Ezen az ünnepen olvassák fel Ruth könyvét, amely az aratás mellett arra is emlékeztet, hogy egy moábita – tehát idegen – asszony származása ellenére ragaszkodott elhunyt férje hazájához, Izraelhez; valamint az Ezékiel és Habakuk próféta könyveiből azokat a részeket, amelyek Izrael Istenének dicsőségéről szólnak, akinek "dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével megtelik a föld. Ragyogása, mint a napé, sugarak támadnak mellőle, és ott van az ő hatalmának rejteke. Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporladnak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az ő ösvényei örökkévalók!" (Hab 3,3–6)

Az Egyház születése

Időszámításunk szerint 30 körül, Sziván hó 6-án – a húsvét után számított ötvenedik napon –, a kora reggeli órákban valószínűleg éppen Habakuk próféta imént idézett szavait harsogták a felolvasók Jeruzsálem zsinagógáiban és a Templomban összegyűlt zarándokok előtt, amikor egy váratlan, furcsa esemény történt.

A Lukács evangélista által lejegyzett Apostolok cselekedetei így írja le a történteket: "Hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek (tudniillik Jézus tanítványai). Majd valami tüzes nyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni úgy, ahogyan a Szellem adta nekik, hogy szóljanak."

pentecote.jpg

A jelenséget olyan jelentős hang- és fényhatások kísérték, hogy az ünnepre összegyűlt zsidók (ezeknek számát 120–180 ezer közé teszik) nagy számban tódultak a tanítványok köré. Itt merül fel az a kérdés, hogy mindez hol is történhetett. Lukács annyit mond, hogy a tanítványok "házban" (oikosz) tartózkodtak. A katolikus hagyomány ezt a házat János Márk családjának otthonával azonosítja, ahol Jézus és tizenkét apostola a páskabárányt is elköltötték. Csakhogy ezzel az azonosítással több lényeges szempontból is baj van.

Először is vajmi nehéz a kor körülményei között olyan zsidó házat elképzelni Jeruzsálemben, amelynek egyetlen helyiségében százhúsz ember elfért volna! Másrészt ha a tanítványok valóban házon belül voltak, kívülről éppen úgy nem láthatták őket, ahogy ők sem szólhattak a kívül levőkhöz. Lukács ráadásul arról szól, hogy a jelenséget tömegek látták, és Péter, valamint a tizenegy apostol bizonyságtételét ugyancsak tömegek hallgatták.

Kérdés, hogy mindez hogyan történhetett meg, ha egy városi lakóházban ültek a tanítványok. Jeruzsálem utcái ugyanis olyan szűkek voltak, hogy ott nemhogy ezrek, de néhány tucat ember is már forgalmi dugót okozott volna. Akkor hát mi a megoldás? Valószínűleg az, hogy Jézus és tanítványai nem egy házban, hanem a Templomban gyülekeztek össze.

templemount.jpg

A Templom-hegy délnyugati sarka, háttérben az Olajfák-hegyével. Itt, a templomtornácok környékén imádkozhattak Jézus tanítványai pünkösdkor

Ezt alátámasztja, hogy valamennyien hívő zsidók voltak, akik biztosan eleget akartak tenni ezirányú vallási kötelezettségüknek. Lukács evangéliumának utolsó verse is ezt bizonyítja:

És (a tanítványok) mindenkor a Templomban voltak, dicsérvén és áldván az Istent.

Lukácsnál egyébként összesen öt alkalommal jelenti az "oikosz" magát a Szentélyt, amit héberül is közönségesen Bét Adonájnak, az "Úr házának" hívtak.

Ha ezek után arra gondolunk, hogy a tanítványok valahol a templomtéren, a nyüzsgő sokaság közepette "telepedtek le", máris érthetővé válik, hogyan csődült össze köréjük oly hirtelen a tömeg, hogyan láthatták őket olyannak, mint "akik édes bortól részegedtek meg", hogyan hallhatták őket szólni olyan nyelveken, amelyeket nyilvánvalóan nem tudhattak, hiszen egész öltözetükről lerítt, hogy Galileából jöttek.

A diaszpórából érkezett zsidók csodálkoztak is ezen: "»Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Küréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.«

Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: »Mi akar ez lenni?«

A rejtélyt maga Péter apostol oldotta meg, aki prédikációjában az átélt eseményeket az ószövetségi próféciák és Jézus Krisztus ígéretei beteljesedéseként értelmezte: a jelenségek kiváltó oka a Jóel próféta által megígért Szentlélek elérkezése volt, akit halála, feltámadása és mennybemenetele után ötven nappal küldött el követőinek a Messiás. Péter beszédének hatására még aznap több mint háromezer ember merítkezett alá a közeli Siloám mikvéiben, azaz rituális fürdőiben.

pool_of_siloam_mural_2.jpg

A Siloám medencéjének lépcsősorait az elmúlt évtizedben kezdték feltárni Jeruzsálemben

A pünkösd előképei

Az ószövetségi aratóünnepből a II. század elején lett tehát hivatalosan is a törvényadás ünnepe. De vajon milyen kapcsolat létezik e két esemény: az első búzaaratás és a Sínai-hegyi törvényadás között, és van-e mindennek köze az újszövetségi eseményekhez? A Bibliát igen alaposan ismerő rabbik nem véletlenül határozták meg ezen a napon a Tóra ünnepét. Mózes második könyve szerint az első páskát (vagyis a húsvéti bárány feláldozását) Niszán hónap 14-én tartották a zsidók, s aznap hajnalban indultak útnak Egyiptomból Kanaán felé.

A Biblia azt is közli, hogy mikor érkeztek meg a Szináj-hegy lábához: "A harmadik hónapban Izrael fiainak kivonulása után Egyiptom országából, ezen a napon elérkeztek Szináj sivatagába" (2Móz 19,1. Hertz J. fordítása). Mivel Niszán volt a zsidó naptár első hónapja, a harmadik hónap Szivánt jelenti, az "ezen a napon" kifejezésen pedig a rabbinikus írásmagyarázók a hó első napját értették.

Tehát Niszán elseje és Sziván elseje között két hónap (60 nap) telt el. Ebből azonban le kell vonnunk a páskáig eltelt 14 napot, így marad 46 nap. A törvényadás azonban a Sínai-hegyhez érkezést követő harmadik napon történt (2Móz 19,16), vagyis pontosan kijön a hét hét, a 49 nap. A szabadulás első pillanatától a szabadulás teljességének beteljesedéséig: a szabadság Törvényéig.

mount_sinai_bw_2_1.jpg

A Sínai-hegy Egyiptomban 

A törvényadás ünnepe és az újszövetségi pünkösd között további párhuzamok is fellelhetők. A legfontosabb, hogy Isten tűzben szállt le a hegyre: "Az egész Sínai-hegy pedig füstölgött, mivelhogy leszállt arra az Úr tűzben, és felment annak füstje, mint a kemencének füstje, és az egész hegy nagyon rengett". A kinyilatkoztatást különféle hang- és fényjelenségek kísérték, amit mindenki hallott és látott ("az egész nép pedig látta a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését").

Ezt a rabbinikus hagyomány (a III. századi Rabbi Johanan) úgy értelmezte, hogy a Tóra mind a hetven nemzet saját nyelvén szólalt meg egyszerre. A Szentlélek pünkösdkor történt kiáradása a bibliamagyarázók szerint Jeremiás azon próféciájának a beteljesedését is jelenti, amely szerint Isten egy új szövetségben a Törvényt népének bensejébe helyezi, szívébe írja majd (Jer 31,33). A törvényadás eseményén kívül további párhuzamok fedezhetők fel a mózesi Sátor és a jeruzsálemi Templom felszentelése, valamint az újszövetségi pünkösd között. Mindkét alkalommal azt olvassuk, hogy Isten dicsősége olyan erővel töltötte be ezeket a helyeket, hogy Mózes nem mehetett be a Sátorba (2Móz 40,35), illetve a százhúsz pap nem tudott állva maradni a Templomban (1Kir 8,11).

A fenti példákból is látható, hogy az Ószövetségben nem kevésbé "szellemi" események történtek, mint amelyekről az Újszövetségben is olvashatunk. Isten dicsősége, a sekina, hatalmas erővel volt jelen minden korszakváltásnál: a Szináj-hegyi törvényadásnál, a mózesi Sátor felszentelésénél, és a jeruzsálemi Szentély felavatásakor, valamint az újszövetségi Egyház születésénél is.

(Forrás: dr. Grüll Tibor: A hetek ünnepe, Hetek)

Szólj hozzá

írás pünkösd Jeruzsálem Kereszténység Grüll Tibor Sínai-félsziget