Zanetti a Hit Gyülekezete miatt jött Budapestre
Új futballakadémia indul Inter Academy - Szent Pál Hungary néven
A Groupama Arénában tartja bemutatkozó edzését a új futballakadémia, amely a Szent Pál Akadémia FC és az olasz FC Internazionale Milano (INTER) között szakmai megállapodás megkötésére alapján jött létre. Mint a program fővédnöke, Javier Zanetti elmondta: Európában először Magyarországon jelenik majd meg az INTER ifjúsági futball programja. Frissítés: Elő Facebook-közvetítés a sajtótájékoztatóról
A rendezvény előtt, a Szent Pál Akadémiát fenntartó Hit Gyülekezete vezetője, Németh Sándor a Szent Pál Akadémian fogadta a 143-szoros argentin válogatott futball-legendát, aki a Bajonokok Ligáját 2010-ben megnyerő INTER csapatkapitánya is volt.
Németh Sándor és a 143-szoros argentin válogatott Javier Zanetti
Az így megalakuló INTER Academy - Szent Pál Futball Klub munkáját Olaszországból Budapestre költöző edzők fogják vezetni, akik a fiatal tehetségek képzése mellett a Szent Pála Akadémia edzőinek szakmai vezetését és folyamatos továbbképzését is biztosítani fogják.
Az együttműködést egy nemzetközi sajtótájékoztatón fogjuk bejelenteni, melynek helyszíne a népligeti Groupama Aréna lesz. A Goupama Arénában tartott nemzetközi sajtótájékoztató és bemutatkozó edzés után a legnagyobb létszámú budapesti oktatási intézmény, a Bornemisza Péter Gimnázium látja vendégül Javier Zanettit.
A legendás hátvéd amellett, hogy találkozik az együttműködés legnagyobb nyerteseivel, fiatal labdarúgókkal, bemutatja a két klub közötti együttműködés várható pozitívumait, eredményeit.
Javier Zanetti 2010-ben a Bajnokok Liga trófeával
A Szent Pál Akadémia Futball Klubja 1999 óta működik, a megállapodással most az ország egyik legjelentősebb fiatalokat képző sportegyesületévé vált.
Javier Zanetti a Bornemisza Gimnáziumban fejezte be budapesti programját
Az Akadémia közleménye szerint céljuk az olasz és magyar edzőik munkája révén "olyan embereket neveljenek, akik nemcsak egy közös célért tanulnak meg küzdeni, de
társaikat a pályán kívül is a hit útján való maradásra tudják ösztönözni