A Newsweek részletesen írt a héten Vlagyimir Putyin európai szövetségeseiről és nemzetközi stratégiájáról a budapesti látogatása kapcsán. Kremlin’s Campaign to Make Friends, by Owen Matthews. (A Kreml kampánya barátokért). Lefordítottuk, érdemes elolvasni.

Vlagyimir Putyin tudja, hogyan kell barátkozni és embereket befolyásolni. Kell hozzá némi sárm, egy kis Amerika-ellenesség, egy adag konzervatív családi értékek ideológia, plusz a távlatokban gondolkodó vezető keltette atmoszféra, és  - természetesen - pénz. A Kreml az elmúlt években szorgalmasan alkalmazta ezeket és más hasonló taktikákat, hogy magához vonzzon, illetve időnként bérbe is vegyen szövetségeseket Európa-szerte. Most, hogy a Nyugat egységbe fog Oroszország ellen, a Kreml elrendelte, hogy szélesítsék ki ezt a kampányt. Miközben az EU és amerikai szankciók valamint a csökkenő olajárak miatt az orosz gazdaság zuhanórepülést folytat, politikai és gazdasági értelemben egyaránt létfontosságúvá vált az, hogy befolyásos nyugatiakat állítsanak Oroszország oldalára.  

“Az átfogó terv az, hogy találjanak egy módot az európai egység, végső soron az euró-atlanti egység felforgatására”

- mondja Peter Pomerantsev, a Kreml propaganda világát kutató, a “Semmi nem igaz és minden lehetséges” (Nothing Is True and Everything Is Possible) című könyv szerzője.  

A Krím bekebelezése, a véres, hat hónapja tartó kelet-ukrajnai szeparatista háború valamint odahaza a melegekkel, újságírókkal és ellenzékiekkel szembeni féllépések  ellenére Oroszország még mindig befolyásos európai barátokkal büszkélkedhet. Milos Zeman cseh elnök elítélte az Ororszország elleni EU-szankciókat, és “polgárháborúnak” nevezte az ukrajnai konfliktust. Nicolas Sarkozy volt francia elnök, aki továbbra is az erős jobbközép UMP párt vezetője, e hónap elején azt mondta, hogy Európának formálisan is el kellene ismernie a Krím-félsziget Oroszországhoz való csatolását. Magyarország nacionalista miniszterelnöke, Orbán Viktor úgy véli, hogy “Európa uralkodó széljárása” “Kelet felől fúj”, és Oroszországban ideális politikai mintát lát az általa nagyra tartott “illiberális államra”. Orbán ebben a hónapban vendégül látja Putyint Budapesten (a cikk egy nappal a látogatás előtt jelent meg - a ford.), annak ellenére, hogy több ezer Európa-párti tüntető vonult szimbolikusan a budapesti Keleti pályaudvartól a Nyugati pályaudvarig.

Mindezek közül talán a legkülönösebb az új, a radikális baloldali Sziriza által vezetett görög kormány, amely az EU gazdasági béklyói alatt nyögve a jobboldali Oroszországhoz fordult, mint megmentőhöz. “Ha nincs megegyezés az EU-val, akkor van egy B-tervünk” - mondta nem rég Panos Kammenos görög védelmi miniszter. “Máshonnan is tudunk pénzhez jutni. Az Egyesült Államok lenne a legjobb, de lehet Oroszország és lehet Kína is.” Nikosz Chountis görög külügyminiszter-helyettes szerint Moszkva már elő is állt “javaslatokkal, ajánlatokkal, úgy mond, a gazdasági segítség érdekében”.

Oroszország már egy ideje környékezi a Szirizát. 2014 májusában Valentina Matvijenko, az orosz parlament felső házának az elnöke díszvendégként fogadta Alexis Cipraszt — a jelenlegi miniszterelnököt - Moszkvában. Ciprasz azóta ismételgeti a Kreml verzióját, miszerint az ukrajnai kormány “fasisztákból és neonácikból” áll, valamint támogatta a kelet-ukrajnai szeparatista népszavazást és ebben a hónapban megerősítette a Moszkva elleni európai unió szankciókkal szembeni görög kifogásokat. Nikosz Kotziasz, a Pireuszi Egyetem volt professzora - ma Görögország külügyminisztere - szintén közel áll Alexander Dugin orosz filozófushoz, akinek az “Eurázsianizmus” doktrinája a misztikus, nyugatellenes filozófiát az orosz ultranacionalizmussal egyesíti. 2014 decemberében a Shaltai Boltai elnevezésű hacker-csoport egy halom emailt hozott nyilvánosságra, amelyekben a Sziriza csúcsvezetői Duginnal, valamint Konstantin Malofejev orosz oligarchával kommunikáltak, aki az ukrajnai szeparatista mozgalmat pénzeli.

Oroszország új barátai széles - és meglepő - háttérből érkeznek. Két dologban azonban mindnyájan megegyeznek: az Európai Unióval szembeni gyanakvásukban és az amerikai hegemónia iránti ellenszenvükben. A legtöbben társadalmi kérdésekben konzervatívnak számítanak. “Venezuelától Kínáig mindenki, aki azt gondolja, hogy a Nyugat szétesőben van, és belülről a homoszexualitás rothasztja, Putyint tekinti példaképének.” - mondja Daniel Hannan, aki egy dél-kelet angliai körzetet képvisel befolyásos euroszkeptikus képviselőként az Európai Parlamentben. 

Egyesek közülük, mint a 70 éves és oroszul folyékonyan beszélő Zeman, régi kommunista, aki összebarátkozott Oroszország új kapitalistáival. Zeman “Államolgárok Jogai” elnevezésű pártját például nyíltan támogatja Martin Nejedly, az orosz Lukoil társaság csehorszégi képviselője. Zeman könyveinek orosz kiadását a Lukoil által támogatott kiadó jelenteti meg, amint arról a Reszpekt című hetilap írt először.

A Kreml legtöbb támogatója azonban az ideológiai spektrum másik oldalán áll. Vona Gábor például, a magyarországi szélsőjobboldali Jobbik párt vezetője azt állítja, hogy küldetésének tekinti “Magyarország felszabadítását az euro-atlanti rabságból és ... a liberális kultúrpolitika kiszorítását az állami szférából.” Méltatta Putyint azért, hogy küzd „a tradicionális családi értékek, a keresztény morál, és az eurázsiai civilizáció kulturális örökségének” védelméért és kijelentette, hogy az Európai Unió „etnikai tisztogatást végez  az Ukrajnában élő orosz-ajkú lakosság között”

“A Jobbik erősödése hasznos Moszkva számára” - mondja Morvay Péter, az ATV televíziós csatorna politikai elemzője. “Számukra ez egy ‘win-win’ szituáció, csak nyerhetnek.” Orbán Viktor pártja, a Fidesz is oroszbarát, a Jobbik pedig még sokkal inkább. “Putyin szemmel tartja Vonát, mint lehetséges jövőbeli partnerét, mint aki esetleg kivezetheti Magyarországot az Európai Unióból” - teszi hozzá Morvay. Ez jelenleg nem valószínű, miután a párt 20 százalék körül szerepel a közvélemény-kutatásokban. 2014 májusában a párt csapásként élte meg, amikor a magyar kormány kezdeményezte a Jobbik európai parlamenti képviselője, Kovács Béla mentelmi jogának a felfüggesztését, hogy ki lehessen vizsgáltatni a vádakat, miszerint Oroszország számára kémkedett és illegális orosz kampánytámogatásokat fogadott el. (Kovács, aki üzletemberként 15 évet élt Oroszországban és felesége orosz, tagadja a vádakat, és nem veszítette el a mentelmi jogát.)

A francia szélsőjobboldali Nemzeti Front sokkal közelebb áll a hatalomhoz, napról napra növekvő népszerűségével. Támogatják Putyint és a párt tavaly legalább 9 millió euró értékben fogadott el Oroszország által garantált kölcsönöket, köztük 2 millió eurót egy olyan ciprusi cégtől, amelynek egy volt KGB-tiszt, Jurij Kudimov a tulajdonosa, aki egyúttal a VEB Capital nevű állami tulajdonban álló orosz bank korábbi igazgatója is. Marine Le-Pen pártvezető a kölcsönöket “teljesen törvényesnek” nevezte, mondván pártja azt követően fordult Oroszországhoz, miután a nyugati bankok elutasították a kérelmeiket. Bernard Monot, a Nemzeti Front EP-képviselője, és egyben Le Pen tanácsadója azt mondta, hogy 50 millió euró összegig terjedő támogatásról tárgyaltak orosz bankokkal (ez a Nemzeti Front éves költségvetésének nyolcszorosa). Le Pen szintén felszólalt az Oroszország elleni szankciókkal szemben, miközben azt állítja, hogy a “hitelek felvétele nem diktálja a nemzetközi álláspontunk irányát”.

Az orosz támogatást élvező pártok listája nem ér itt véget. A Political Capital honlapja szerint a tavaly májusi választásokon az Európai Parlamentbe bejutott 24 jobboldali populista párt - amelyek összesen a képviselői helyek egynegyedét szerezték meg - közül 15 “elkötelezett” Oroszország felé. A bulgáriai szélsőjobb Ataka pártról, amely a februári szófiai NATO-ellenes tüntetések egyik szervezője volt, a Wikileaks által közzétett bizalmas táviratok szerint az Egyesült Államok külügyminisztériuma azt feltételezi, hogy kapcsolatban áll a szófiai orosz nagykövetséggel. Jörg Haider, az osztrák Szabadság Párt néhai vezetője az osztrák ügyészek szerint egy több millió dolláros építési engedély vesztegetési ügyben volt részes, orosz üzletemberekkel együtt. Még Nigel Farage, a brit Európa-ellenes Függetlenség Párt vezetője is az általa “leginkább tisztelt államférfinek” nevezte Putyint, és azt állította, hogy az Európai Unió “közvetlenül bátorította az (Euromaiden) felkelést Ukrajnában”, ami “arra indította Putyint, hogy reagáljon”. 

“Sokak számára ez az ‘ellenségem ellensége a barátom’ helyzet: azok, akik gyűlölik az EU-t, támogatják az EU ellenségeit”

- állítja Hannan. “Ez természetesen őrült logikai hiba - nézzük csak azokat az euroszkeptikusokat, akik ugyanazon az oldalon kötöttek ki, mint az ukrajnai szovjet nosztalgiázók. Megdöbbent, hogyan képesek a magukat nacionalistáknak nevező emberek ilyen gyorsan alárendelni magukat egy idegen hatalom érdekeinek.”

De vajon van-e Oroszországnak mesterterve nem csak arra, hogy megtörje a szankciók európai támogatását és az Egyesült Államokkal való szövetséget, hanem magának az EU-nak az elpusztítására is? A szövetségeseik radikális euroszkeptikus kirohanásaiból akár erre is gondolhatnánk. Oroszország barátai azonban ma a hatalom perifériáján találhatók - miközben egy évtizeddel ezelőtt Putyin barátai - Gerhard Schröder és Silvio Berlusconi - az európai döntéshozatal kellős közepén álltak.  

Mi több - bár a befolyásépítés orosz taktikai fogásaiból sokat a szovjet-korszak tankönyveiből vettek - ma a Nyugat és Oroszország közötti erőegyensúly nagyon különbözik az egy évtizeddel ezelőttitől. “Ahhoz, hogy ma hidegháborúról beszélhessünk, Oroszországnak szuperhatalomnak kellene lennie. De nem az.” - állítja Brian Whitmore, a Szabad Európa Rádió The Power Vertical (A vertikális hatalom) elnevezésű blogjának vezetője. “Moszkvának olyan nemzetek tömbjére lenne szüksége, amelyek nagyjából a nyugati szinten állnak. Azonban nincsenek ilyenek. Továbbá alternatív modellt kellene állítania a nyugati liberális demokratikus kapitalizmussal szemben. Erre sem képes.”

A hónap elején Minszkben Angela Merkel és François Hollande megszorongatták Putyint. A szorongatás azonban meglehetősen finoman történt: Putyin beleegyezett a kelet-ukrajnai tűzszünetbe, cserébe az európaiak visszakoztak a további szigorúbb gazdasági szankciók meghozatalától, az amerikai adminisztráció pedig felfüggesztette a fegyverszállítási terveit Kijevnek. “Nincsenek illúzióim - mondta Merkel - hogy az alku bármiben is hasonlítana egy tartós békére, de legalább reménysugár látszik arra, hogy ha Európa egységesen kiáll, akkor elháríthatja az orosz agressziót.” 

Putyin most nyilvánvalóan ellentámadást kezdett - és ezt a magyarországi látogatásával indította meg. A meggyőzéshez használt fegyverei közül a legfontosabb a régi orosz adu, az olcsó földgáz, valamint - Magyarország esetében - az orosz tervezésű atomerőmű építésének megédesített üzleti ajánlata. Oroszország energetikai alkupozíciója azonban jelentsen meggyengült, amikor tavaly év végén az európai hatóságok megakadályozták a Déli Áramlat teveit. Ez a hatalmas vezetékrendszer hűséges Gazprom vásárlókká tette volna a Balkán és Közép-Európa legnagyobb részét. Igaz, a Kreml nemrég sikerrel járt egy EU-tagállamban, Cipruson - amely, Hannan véleménye szerint “egy fizetésképtelen, kicsiny levantei államocska, amelyet eláraszt az orosz fekete pénz” -, miután a nicosiai kormány felajánlotta Oroszország számára a hozzáférést kikötőihez és repülőtereihez, a katonai létesítményeket is beleértve, orosz hitelért cserébe. 

Oroszország régóta mestere az ősi “oszd meg és uralkodj” diplomáciai játéknak. A szankciók mögött álló jelenlegi európai konszenzus, valamint Németország váratlanul kemény kiállása Moszkvával szemben inkább kivételnek, mintsem szabálynak számít a kelet-nyugati kapcsolatokban. Putyin a következő hónapokban mindent megtesz azért, hogy magához csalogasson minden olyan nyugati szövetségest, akit csak talál - vagy akit meg tud vásárolni -, annak érdekében, hogy visszaálljon a megszokott helyzet. 

OWEN MATTHEWS (Newsweek)