2015. már 14.

„Robogarak”: jönnek a távirányított csótányok

írta: vigyazo
„Robogarak”: jönnek a távirányított csótányok

Horror vagy egy fantasztikus megoldás?

robogarak2.jpg

Egy texasi egyetem mérnökei kifejlesztettek egy olyan rendszert, amelynek segítségével távirányítani lehet a csótányokat egy, az idegrendszerükre kapcsolt mini-számítógép segítségével. Ezek a bogarak képesek nagyon kis helyeken is mozogni, ezért azt remélik, hogy a technológia alkalmazható lesz felderítő- és mentőakcióknál is.

A texasi A&M egyetem egyik kutatócsoportja egy 3 grammnál is kisebb súlyú „hátizsákot” alkotott a bogarak számára. Ez az eszköz tartalmaz egy apró computer-chipet is, valamint minden egyéb felszerelést, ami a csótányok irányításához szükséges. 

Ez a chip azokat az idegeket stimulálja, amik a bogarak mozgásáért felelősek 

– állítja a Journal of the Royal Society Interface által publikált beszámoló. 

A rovarok a rendszer segítségével képesek lesznek mini videokamerákat és mikrofonokat szállítani, ami nagyon megkönnyítheti információk begyűjtését az olyan nehezen megközelíthető helyekről, mint például összeomlott vagy megrongálódott épületek.

A távirányítás a következő módon valósul meg: A csótányoknak hat lábuk van, mindkét oldalon három-három. Amikor járnak, az összes lábuk szinkronban mozog egymással. Ha azonban egy impulzust küldünk valamelyik oldal középső lábának, az a láb ki fog esni a ritmusból, nem a többivel harmóniában fog mozogni. Ha tehát a csapat küld a baloldali középső lábnak egy ilyen impulzust, akkor a csótány balra fog fordulni, ha pedig a jobb oldalnak küldik a jelet, akkor jobbra fog menni.

A kutatás még sok munkát igényel; a csapat ideje 70 %-át azzal tölti, hogy a csótányok irányításra adott reakcióit vizsgálja. A kutatók egyike úgy gondolja, hogy a technológia nagy jövő előtt áll, amennyiben sikerül tökéletesíteni.

„A rovarok el tudnak végezni olyan dolgokat, amikre a robotok nem képesek. Be tudnak jutni nagyon kicsi helyekre, érzékelik a környezetüket, és sokkal jobban képesek reagálni a változásokra, mint valamilyen ember által tervezett rendszer. 

Szeretnénk megtalálni a módját annak, hogy együtt dolgozhassunk velük.

- nyilatkozta Hong Liang, a kutatás vezetője a Guardiannak

Habár a csótányoknak megvan a képességük arra, hogy testsúlyuk ötszörösét cipeljék, viszonylag fáradékonyak. Liang szerint ez megakadályozhatja azt, hogy a felszerelést hordozzák, ami pedig kulcsfontosságú a kutatás szempontjából. „Egy futófelületre tesszük őket, és hagyjuk pihenni. Ha a hátizsák könnyebb, több ideig tudják vinni”- tette hozzá. 

Nem a texasi A&M kutatócsoportja az első, amely csótányok távirányításával próbálkozik. 2012-ben Észak-Carolina állami egyetemén az Elektrotechnika és Számítógépes tervezés szak kutatói megalkottak egy rendszert, amelynek a segítségével elektromos impulzusokat tudtak továbbítani vezeték nélkül egy csótány hátán elhelyezett készülékbe, és ez által stimulálni tudták a mozgását. 

„Amit csinálunk, azt leginkább a lovagláshoz tudnám hasonlítani.” – mondta Alper Bozkurt egyetemi professzor. „A csótány, miközben megy, a csápjait érzékelő szenzorokként használja. A csápokba küldött impulzusok segítségével akadályokat szimulálunk, így tudjuk elérni azt, hogy a bogár az ellenkező irányba forduljon, és arra menjen, amerre mi szeretnénk.” – közölte a Nature

(Írta: Lavender)

 

Szólj hozzá