2015. ápr 27.

Zuhanórepülésben a Jumbo Jet

írta: vigyazo
Zuhanórepülésben a Jumbo Jet

Leáldozóban van a nagy utasszállítók kora

747.jpg

Katasztrofális üzleti eredménnyel zárt 2014-ben a két legnagyobb utasszállító repülőgép gyártója. A Boeing-747 Jumbo Jet és az Airbus A380 eladásai a nullához közelítenek, pedig a megrendelők akár 50 százalék engedményt is kaphatnak, ha most vásárolnak. A Fehér Ház azért rendelt két új Air Force One-t a Boeingtől.

A Boeing-747 Jumbo Jet és az Airbus A380 a világ legnagyobb utasszállító gépei közé tartoznak. Az Airbus A380-as típusa 2007-ben állt szolgálatba, a Jumbo Jetet 2012-ben mutatták be a nagyközönségnek. Mindkét óriás négy hajtóművel rendelkezik, a teljes kapacitásuk a megrendelők igényeik szerint akár az 500 főt is meghaladhatja, sőt hálószobákat is ki lehet alakítani a fedélzetükön. 

A két gép gyártói valószínűleg nem gondolták, hogy az üzlet zuhanórepülésbe kezd éveken belül. Tavaly 0, azaz nulla darab gépet rendeltek meg tőlük kereskedelmi célokra, de az Airbusnál tulajdonképpen 2012 óta küszködnek a fennmaradásért. Két évvel ezelőtt felröppentek a hírek, hogy a 747-es gyártását is befejezik, de a cég vezérigazgatója cáfolta a pletykákat, mondván, hogy előnyük behozhatatlan, hiszen az általuk gyártott gép teherszállítóként is használható, így számukra az Airbus nem jelent konkurenciát. 

airbus-a380-11.jpg

Ennek ellenére az eladási statisztikákon nem sikerült javítani: a kisebb, két hajtóműves gépek fenntartási és üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb, így a megrendelők inkább ezeket preferálják. Így a Jumbo Jetek 400 milliós árából most akár 50%-ot is lehet alkudni, de az A380-as iránt érdeklődők is előnyös megállapodásokat kötnek.

A Jumbo Jetek 400 milliós árából most akár 50%-ot is lehet alkudni.

A gépek gyártásának szüneteltetése - vagy végleges beszüntetése - súlyos iparági következményeket vonna maga után. Nemcsak a gyártósorok mellett állók félhetnek az állásuk elvesztésétől, hanem a széleskörű beszállítói háttér is elesne a megrendelésektől. Egy gép előállítása körülbelül 2 évig tart, jelenleg a 747-8-as modellből három havonta gyártanak kettőt, de ez a szám még tovább csökkenhet. Viszont ha nincsenek megrendelések, senki sem folytatja a gyártást. A piac szereplői számára reményre adhat okot, hogy a kisebb gépek, mint például a Boeing 777-es piaca fellendülőben van, az elmúlt két évtizedben meghétszereződött az eladások száma. Tavaly 283 új rendelést vettek fel és további 547-et kell teljesíteniük. 

 Az Airbus optimistább az óriásgépek tekintetében, úgy vélik, hogy vannak bizonyos útvonalak (például a sarkköröket érintőek), ahol egyszerűen egy kétmotoros gép nem elég biztonságos. Véleményük szerint ott mindig szükség lesz a négymotorosok nyújtotta nagyobb stabilitásra. 

afo.jpg

A 747-esek mégis fennmaradhatnak a jövőben, legalább két formában. Egyrészt ablak nélküli tehergép változatban másrészt mint új Air Force One-ok: a Fehér Ház is rendelt kettőt a repülőgépóriásból, melyeket kisebb átalakítás után szeretnének a mindenkori elnök szolgálatába állítani.

(írta: space)

Szólj hozzá

hatalom repülőgép utasszállító Airbus Boeing Air Force One Jumbo Jet