2015. máj 11.

Bill Gates 15 megdöbbentő jóslata

írta: filos
Bill Gates 15 megdöbbentő jóslata

1999-ben mondta, 2015-re megvalósult

bill_gates.jpg

Bill Gates 1999-ben előrevetített 15 trendet az informatika területén. Az internet hihetetlen dinamikával fejlődik, amelynek ritmusát Gates felismerte és nem elhanyagolható technológiai újdonságokat prognosztizált. Ezen jóslatok nagy része ma már nem meglepő, hiszen használjuk, benne élünk, azonban amikor az ezzel kapcsolatos kijelentéseket tette az átlagembernek még csak sejtése sem volt. Nézzük meg, milyen érdekességeket gyűjtött össze a Businessinsider.com.

1. Ár összehasonlító oldalak

Gates előrejelzése: „Automatizált ár-összehasonlító szolgáltatásokat fejlesztenek majd, amelyek lehetővé teszik az internetező társadalom számára, hogy egyszerre több kapcsolódó tematikájú weboldal árait hasonlíthassa össze. Így különösebb erőfeszítés nélkül találhatja meg a legolcsóbb terméket, legyen szó bármilyen iparágról.”

És amit ma látunk: A Google vagy az Amazon segítségével könnyedén kereshetünk rá egy termékre és eredményül megkapjuk annak különböző árait. Olyan oldalak mint a NexTag és a PriceGrabber mind kifejezetten ár összehasonlítás céljából jöttek létre.

2. Mobil eszközök

Gates előrejelzése: „Az emberek kicsi eszközöket fognak magukkal hordani, amelyek segítségével képesek lesznek a folyamatos kapcsolattartásra és elektronikus ügyintézésre bárhonnan bármikor. Híreket olvasnak, repülőjegyet foglalnak, információt szereznek a pénzügyi piacról, és ezeken keresztül bármi mást is el fognak tudni intézni."

És amit most látunk: Okos telefonok, és most már az okos órák is.

tablet_full.jpeg

3. Gyors online fizetés, jobb egészségügyi ellátás a weben

Gates előrejelzése: „Az emberek a számláik kifizetését, pénzügyeik felügyeletét és az orvosaikkal való egyeztetéseket is már mind interneten keresztül fogják intézni.”

És amit ma látunk: A technika nem volt képes ilyen szintű változást hozni az egészségügyben, bár van néhány oldal mint a ZocDoc, amely leegyszerűsíti az orvos megtalálását és ütemezését. Lehetőség van online kölcsönt igényelni olyan oldalakon keresztül mint a Lending Club és könnyedén tudunk  fizetni a PayPal vagy a Venmo segítségével.

4. Személyi asszisztens

Gates előrejelzése: „A fejlesztés előtt álló ’Személyi asszisztens’ egy olyan kütyü, amit egy ötletes megoldással csatlakoztatni és szinkronizálni lehet majd minden eszközhöz otthon vagy az irodában lehetővé téve az adatcserét. Ezzel az eszközzel meg tudjuk nézni az email-eket, értesítőket és bármilyen információt el tudunk érni, amire éppen szükségünk van. Mielőtt vásárolni indulunk elég csak az étel receptjét megadni, és az okos eszköz össze is állítja a bevásárló listát benne a hozzávalókkal, nekünk annyi dolgunk marad, hogy megvegyük."

És amit ma látunk: A Google ma egy okos asszisztens, ami mobil eszközökön is fut és kezdi átvenni az irányítást. Közben az olyan okos eszközök mint a Nest adatokat gyűjt a napi rutinokból és automatikusan igazodik az otthon hőmérsékletéhez. 

5. Online home-monitoring

Gates előrejelzése: „Folyamatos videó visszajelzések a házunkról, lakásunkról egy általánosan bevett dolog lesz, amikor nem vagyunk éppen otthon az eszköz tájékoztat amikor valaki meglátogat.”

És amit ma látunk: A Dropcam értékesített ilyen kamerákat, amelyek az otthonunkat, házunkat figyelték, a céget a Google megvásárolta 555 millió dollárért.

6. Közösségi média

Egy személyes weboldal közösen a barátokkal és családtagokkal, ahol chatelhetünk és közös programokat szervezhetünk.

- állította Gates.

És amit ma látunk: Közösségi-oldalak, mint a Facebook és az Instagram megvalósította Gates elképzeléseit.

social-media-business-1080x675.jpg

7. Automatizált promóciós ajánlatok

Gates előrejelzése: „Olyan software, ami tudja hol foglaltunk utat, felhasználva ezt az információt, programokat ajánl a szállás környékén. Kikapcsolódási lehetőségeket, kedvezményeket, ajánlatokat, és kedvező áron kínál számos opciót, amelyekben részt vehetünk.”

És amit ma látunk: Utazási oldalak mint az Expedia és a Kayak ajánlatokat küldd a foglalás alapján. A Google és a Facebook is promóciós reklámokon keresztül kínál lehetőségeket a user lokációnk és az érdeklődésünk alapján.

8. Élő sportmérkőzések real-time fórum oldalai

Gates előrejelzése: „Mialatt nézzük a sportmérkőzéseket a televízióban, addig online meg tudjuk vitatni az élőben zajló eseményeket, és fogadhatunk az esélyesebbikre."”

És amit ma látunk: Egy rakás közösségi média oldal ezt lehetővé teszi, a Twitter az egyértelmű vezető ebben. Élőben kommentelhetünk olyan sport oldalakon mint például az ESPN.

9. Okos hirdetések

Különböző digitális eszközeinken okos hirdetések fognak futni. Ismerni fogják a vásárlási szokásainkat, személyre szabott hirdetések jelennek meg a preferenciáinknak megfelelően.

- mondta Gates.

És amit ma látunk: A legtöbb online hirdetés szolgáltató azt a megoldást alkalmazza, hogy a hirdetések a user kattintási múltjára alapozva célzott, személyes érdeklődés és vásárlási jegyek szerint jelennek meg.

10. Televíziózás közben átlinkelhetünk weboldalakra

Gates előrejelzése: „Televíziós műsorszórás tartalmazni fog olyan linkeket, amelyek releváns tartalmú weboldalakra visznek át és kiegészítik a műsorban látottakat.”

És amit ma látunk: Szinte minden élő sportmérkőzés tartalmaz hirdetési linkeket, amelyek átvisznek specifikus oldalakra. A hirdetések időnként mutatják a csapatok Twitter elérhetőségét is.

11. Online vita felületek

Gates előrejelzései: „Az embereknek lehetőségük lesz internet-alapú vitát folytatni az őket érintő ügyekről, úgy mint; helyi politika, várostervezés, vagy biztonság kérdésében.”

És amit ma látunk: A legtöbb híroldalnál külön helyet biztosítanak a kommenteknek, ahol az emberek valós idejű vitákat folytathatnak, míg más website-okon pont ilyen célra létre hozott ’forum’-ok vannak, ahol az emberek kérdezhetnek és válaszolhatnak bizonyos kérdésekre. A Twitter és a Facebook nagy szerepet játszott a líbiai-, egyiptomi-, és tunéziai politikai forradalmak irányításában.

12. Érdeklődés-alapú weboldalak

Az online közösségek tagjait nem az azonos hely, hanem az azonos érdeklődési kör fogja összetartani.

- állította Gates.

És amit ma látunk: A legújabb honlapok és az online közösségek mind egy témára fókuszálnak. Sok új website kifejezetten egy bizonyos témával foglalkozik különböző mélységekig, ez által nyújtanak még több ismeretet az adott területen.

13. Project-management software-ek

Gates előrejelzései: „A jövőben a project manager-ek képesek lesznek munkájukat teljes egészében online végezni. Egy internetes felületre fölteszik a project leírását, és az interneten keresztül pedig ajánlásokat gyűjthetnek a munkára jelentkező személyekről.

És amit ma látunk: Milliónyi munkafolyamatra szakosodott software segíti vállalkozásokat és forradalmasítja a munkaerő felvételt, a csapat kialakítását és a feladatok cégen belüli delegálását/továbbítást.

14. Online munkaerő felvétel

Gates előrejelzései: „Hasonlóképpen a munkahelykeresőknek is lehetőségük lesz, hogy az interneten válogathassanak az állásajánlatok között, természetesen azokon a területeken ahol az ő képességeikre van leginkább szükség.”

És amit ma látunk: Az olyan oldalak, mint a LinkedIn engedélyezi a fölhasználóknak, hogy az önéletrajzukat föltöltsék, megadva ezzel a lehetőséget, hogy megtalálják a legjobb munkahelyet, ahol szaktudásukat kamatoztathatják. A cég HR-se pedig a betöltésre váró pozícióhoz szükséges késségek alapján tud keresni a milliónyi munkavállaló közül.

0b48815a78b7d48383d3a69f7019b6e97d542d8d_1.jpg

15. Softwarek üzleti közösségeknek

Gates előrejelzései: „A cégek képesek lesznek, hogy árajánlatot kérjenek be különböző cégektől, akár az egy cég irodájának a megtervezése, akár egy reklám kampány kivitelezése. Ez mindkét oldal számára előnyös lesz, hiszen itt olyan munkákról beszélünk, amely nem főprofilja az adott cégnek, ezért a munkát mindenképpen más cégnek kell kiszervezni. Természetesen jó a munkát megnyerő cégnek is, aki új ügyfeleket keres, és így kihagyhatják a folyamatból a megrendelő és a szállító összekötésével foglalkozó cégeket, melyeknek szolgáltatási színvonala igen gyenge.

És amit ma látunk: Rengeteg vállalkozási software fókuszál ezen a területen is a dolgok közösségi oldalára, vagyis itt is létre jönnek közösségek, ahol a fölhasználók könnyen föl tudják venni a kapcsolatot más iparágban dolgozó cégekkel. Ezáltal egyeztetni tudnak az adott feladatról, ötleteket tudnak cserélni, sőt ami a legfontosabb megrendelésekhez jutnak.

Szólj hozzá

internet trend technológia kvantum USA Bill Gates