2015. máj 17.

Millió dolláros hajsza

írta: vigyazo
Millió dolláros hajsza

Az igazi Nemzet Aranya: tízezrek keresik Forrest Fenn kincsesládáját

12600.jpg

Vannak még hóbortos milliomosok, akik nem sajnálják feláldozni vagyonuk egy részét azért, hogy kimozdítsák a mai, elpuhult embereket a négy fal közül. Forrest Fenn öt évvel ezelőtt egy arannyal és ékszerekkel teli ládát rejtett el a Rocky Mountains hegységben, a kincs értéke állítólag 3 millió dollár körül lehet. A 84 éves műkincsgyűjtő The Thrill of the Chase (A hajsza izgalma) címen kiadott könyvében utalásokat rejtett el a kincs hollétére vonatkozóan. Több tízezren próbálkoztak már rábukkanni a ládára, de eddig még senki nem járt sikerrel - számolt be az ABC News.

Forrest Fenn mesél a kincses ládáról

Fenn 1970-ben nősült meg, majd Santa Febe költözött feleségével.1988-ban veserákkal diagnosztizálták és nem sok esélyt adtak neki a túlélésre. Ekkor kezdett el azon gondolkozni, hogy hogyan tudná kreatív módon megosztani másokkal is vagyonát.

Még a kezelések alatt vásárolt egy antik, körülbelül 25x25 cm-es bronz ládikát, amit teletöltött arannyal és felbecsülhetetlen értékű történelmi ereklyékkel. A rákot végül legyőzte, de elhatározása mellett kitartott, és elrejtette a kincset a Rocky Mountains területén, de még azt sem árulta el senkinek, hogy melyik államban. A láda tartalmát senki sem ismeri biztosan, de többen láthatták azt, köztük Douglas Preston, a New York Times újságírója is. A médiának adott tájékoztatás szerint 256 aranyérme van benne, aranynuggetek, köztük van akkora is, mint egy tojás, ősi kínai jáde figurák, drágakövek, gyémántok és más dolgok.

Azt akartam, hogy a pénzbeli érték is számítson azoknak, akik keresik, de leginkább az volt a célom, hogy felállítsam a gyerekeket a kanapéról és elráncigáljam őket az üzenetküldő kütyüiktől és kimozduljanak a hegyek közé.

- mondta Fenn.

A férfi öt éve beszélt először tettéről, és azóta tízezrek keresik lázasan azt a kilenc nyomot, amit könyvében egy versben rejtett el. Tavaly nyáron 30.000-en vágtak neki a keresésnek, idén 50.000 emberre számítanak.

forrest-fenn.jpg

A mozgalom már Fenn szerint is megállíthatatlan. Elmondása szerint voltak, akik 60 méternyire is megközelítették a ládát, de fogalmuk sem volt róla, milyen közel vannak.

Valaki megtalálhatja holnap és talán ezer évig sem fogják. Az összképet nézem. Nagyon sok ember, aki a kincset keresi, nem úgy néz erre a dologra, mint én. Szeretném, ha valaki megtalálná holnap, de ha senki nem találja meg száz évig, akkor az is rendben van.

- mesélte Fenn.

Fenn időről időre újabb bejelentéseket tesz, amelyek a rejtély megfejtését hivatottak elősegíteni. Rebecca Latham, Új-Mexikó turizmusért felelős államtitkára azt nyilatkozta, hogy fogalmuk sincs róla valóban létezik-e a kincs, de az biztos, hogy az államukat minden egyes napvilágra került részlet az érdeklődés középpontjába helyezi.

(szerző: space)

Szólj hozzá

kincs milliomos USA szerintunk Forrest Fenn Új Mexikó