2015. sze 21.

24 érv a pokol létezésére

írta: vigyazo
24 érv a pokol létezésére

Az univerzalizmus tana szerint minden ember üdvözül, a Biblia szerint nem

5_zps87120860.jpgWilliam Booth, az Üdvhadsereg alapítója arra tette fel az életét, hogy a szegényeket felemelje a bűnből és szegénységből, állítólag ezt a bejelentést tette: „A legtöbb keresztény szervezet el szeretné küldeni a dolgozóit teológiai főiskolára 5 évre. Én legszívesebben a pokolba küldeném a tagjainkat 5 percre. Az egy életre felkészítené őket a könyörületességre.”

Booth egy valódi, örökkévaló pokolban hitt, ez vezette őt ahhoz, hogy megmentse az embereket a jelenlegi állapotuktól és a jövőbeli pusztulástól.

William Booth: Salvation Army rövid bemutatója látható 10 percben

Ezzel a látásmóddal szemben kialakult az univerzalizmus, ami egy olyan tan, mely minden ember üdvözülését vallja. Tehát azt, hogy Jézus Krisztus halála és feltámadása végső soron automatikusan megmenti az egész emberiséget. Egyértelmű bibliai igazságok szólnak viszont ez ellen. Lássunk is 24-et. Íme néhány érv az univerzalizmus cáfolására.

1. Jézus a megbánást és a hitet is a bűnbocsánat feltételeinek mondta. „Ha meg nem tértek mindnyájan, hasonlóképpen elvesztek” (Lukács evangéliuma 13:3).

Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa, térjetek meg és higgyetek az evangéliumban

olvasható a Márk evangéliuma 1:15-ben.

2. Az élet vize mindenkinek fel van ajánlva, de nem mindenki kapja meg vagy kívánja. „És aki szomjúhozik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jelenések könyve 22:17).

3. A Biblia szerint lesz egy ítélet a halált követően. „És miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet” (Pál apostol Zsidókhoz írt levele 9:27).

4. Azok, akiknek nem volt valódi megtérése, egy olyan ítéletben fognak részesülni a bűneik miatt, melyet a Biblia „második halálnak” nevez. „A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és utálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál” (Jelenések könyve 21:8).

5. Ellentétben az univerzalizmus eszméjével, Jézus tanítása jelzi, hogy az emberiség többsége a széles úton halad, ami a pusztulásba vezet:
„Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek. Mikor már a gazda felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nékünk, és ő felelvén, ezt mondja néktek: Nem tudom honnét valók vagytok ti. Akkor kezditek mondani: Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál. De ezt mondja: Mondom néktek, nem tudom honnét valók vagytok ti, távozzatok el én tőlem mindnyájan, kik hamisságot cselekszetek!” (Lukács evangéliuma 13:24-27)

jfp_jesus-film-clip-08-21-14.jpg

6. Jézus gyakran beszélt az ítéletnek egy borzasztó helyéről, amely azokra vár, akik az ő királyságába nem mentek be.

Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, akik gonoszságot cselekszenek. És bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lesz sírás és fogcsikorgatás.

Jézus szavai a Máté evangéliuma 13:41-42-ben.

7. A Biblia egyaránt tanít Isten szeretetéről és a bűn feletti ítéletéről is. Krisztus áldozatának elfogadása ment meg minket az ítélettől. „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa” (Pál apostol Rómaiakhoz írt levele 5:8-9).

8. A Biblia egyik legkedvesebb versében Jézus az örökkévalóság lehetséges kimeneteleiről beszél.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

János evangéliuma 3:16.

9. A Szentírás azt tanítja, hogy végtelen, örökkévaló ítélet vár azokra, akik nem ismerték meg Istent és nem válaszoltak hittel az evangéliumra. „Nektek pedig, akik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival. Tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől” (Pál apostol Thesszalonikaiakhoz írt második levele 1:7-9).

10. Jézus nyomatékosan tanította, hogy a szellemi születés nélkülözhetetlen a mennyek királyságába való belépéshez. „Felelt Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom neked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát” (János evangéliuma 3:3).

11. Pál apostol egy nagyon tiszta választ adott arra a kérdésre, hogy mi szükséges az üdvözüléshez.

Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad!

Apostolok cselekedetei 16:31.

12. Jézus soha nem mondott olyat, hogy sok út vezet Istenhez. Azt mondta, hogy ő maga az egyetlen út. „Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanem ha én általam” (János evangéliuma 14:6).

umwqr.png

13. A korai egyház apostolai azt hirdették, hogy Krisztus az egyetlen út az üdvözüléshez. „És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk” (Apostolok cselekedetei 4:16, lásd még Pál apostol Timóteushoz írt első levele 2:5, Pál apostol Zsidókhoz írt levele 2:3-4, I. Péter levél 1:3-5).

14. A Szentírás szerint csak azok Isten gyermekei, akik elfogadják Jézust és hisznek benne. „Valakik pedig befogadják őt, hatalmat ad azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek” (János evangéliuma 1:12).

15. Az evangélium az Isten ereje az üdvözüléshez mindenki számára, aki hisz.

Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek.

Pál apostol Rómaiakhoz írt levele 1:16, lásd még 10:9.

16. Azzal a tanítással ellentétben, hogy azok, akik nem hisznek Krisztusban, már üdvözülve vannak, a Biblia azt állítja, hogy valójában ítélet alatt állnak. A Krisztusban való hit hoz ki a kárhozatból. „Aki hisz ő benne, el nem kárhozik, aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (János evangéliuma 3:18).

ben_hur_sermon.jpg

17. Csak azok számára engedélyezett az Isten országába való belépés, akik szerepelnek az élet könyvében. „És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vettetett” (Jelenések könyve 20:15, lásd még 21:27).

18. Az emberek nem automatikusan lesznek igazak. Amikor kinyilvánítjuk a Jézus Krisztusban való hitünket, Isten igaznak nyilvánít minket a szemében. „Ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul” (Róma levél 4:5).

19. Az örök életet csak az Istennel való kapcsolat által lehet megnyerni. Az Atyát pedig nem lehet megismerni anélkül, hogy ismernénk a Fiút. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (János evangéliuma 17:3). 

20. Krisztus keresztje az a hely, ahol a bűneinkért való fizetség rendezve lett. Csak akkor üdvözülhetünk, ha hiszünk ebben. „És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János evangéliuma 3:14-15).

maxresdefault_13.jpg

21. Csak azoknak van örök élete, akikben az Isten Fia lakozik.

És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban

I. János levél 5:11-12.

Ezeken a verseken kívül Kornéliusz története (Apostolok cselekedetei 10, 11) is erőteljes bizonyítékot szolgáltat az univerzalizmus tanítása ellen. Kornéliusz istenfélő ember volt, gyakran imádkozott, segítette a szegényeket és még egy angyal is meglátogatta. Isten mégis eljuttatta hozzá is az evangéliumot, hogy meg tudjon térni Jézushoz és üdvözüljön.

22. A Szentírás bizonyítékain kívül van még néhány gyakorlati érv is az univerzalista tanítások helyességének cáfolására. A történelem alapján állíthatjuk, hogy az univerzalizmus elfogadása az egyházat egy csuszamlós lejtőre terelte, a teológiai liberalizmus irányába. Nem sok idő múlva a Bibliában való bizonyosság eltűnt és a keresztény evangélium egyedülállósága elpárolgott.

23. Hogyha elfogadnánk az univerzalizmust, nem lenne indíttatásunk az evangélium hirdetésére és missziók indítására. Valójában az evangélium és a misszió fogalmak újradefiniáltak lennének. Nem kell távolabbra néznünk a legtöbb fővonali felekezeteknél, hogy meglássuk, mi történik az evangelizációval, amikor az univerzalizmus elterjed.

24.

Hogyha az univerzalizmus elterjed és befogadják az emberek, minden örökké el lesz veszve, beleértve azokat az embereket is, akik nem hisznek Krisztusban.

Az univerzalizmus befogadása tehát veszélyes dolog. De ha elfogadjuk és hisszük azt, amit a Biblia állít, hogy az emberek elvesznek Krisztus nélkül és hogy csak a benne való hit által lehet üdvözülni, akkor tudjuk, hogy az evangéliumot mindenhol, mindenkinek hallania kell.

(Írta: siera)

Szólj hozzá

vallás hit pokol kereszténység megváltás üdvösség örök élet univerzalizmus Biblia Jézus Írás Isten Messiás szerintunk érték/ítélet örök ítélet