2016. jan 25.

13 meglepő idézet Barack Obamától

írta: Europa22
13 meglepő idézet Barack Obamától

Mit gondol az amerikai elnök a vallásokról, a mennyről és a pokolról?

obama-mea-culpa_2734973b.jpgAhogy közeledik Barack Obama második elnöki ciklusának a vége, úgy szaporodnak a tevékenységét összegző értékelések. Az alábbiakban 13 olyan idézetet gyűjtöttünk össze, amelyekben Obama nem a politikáról, hanem a vallásokról, erkölcsi alapelvekről és a természetfeletti világról osztotta meg gondolatait. 

Az iszlámról…

1. "A muszlimokat imára hívó müezzin hangja az egyik legkedvesebb hang a Földön, amit estefelé hallani lehet. (Interjú a New York Times-ban, 2007)

2. “Mint aki történelmet is tanultam, tudom, mivel tartozik az emberi civilizáció az iszlám felé. Az iszlám volt az… amely az oktatás világosságát oly sok évszázadon át hordozta, utat készítve az európai reneszánsz és felvilágosodás előtt… A történelem során az iszlám mind szavakban, mind tettekben bemutatta, hogy lehetséges a vallási tolerancia és a faji egyenlőség… Azt is tudom, hogy az iszlám mindig is része volt Amerika történetének… Az iszlám a tolerancia tradíciójával büszkélkedhet…

Az iszlám nem a probléma része az erőszakos szélsőségesség elleni harcban – fontos szerepe van a béke előmozdításában…

A muszlim közösségek – az ókori időkben és napjainkban egyaránt – élen jártak az innovációban és az oktatásban.” (Beszéd a Kairói Egyetemen, 2009. június 4.)

2a749f9fa2ecac5536d58fabf3ffc8ec_l.jpg

Barack Obama Egyiptomban, 2009

3. “Ezek a vallási szokások azokra az alapelvekre emlékeztetnek bennünket, amelyek közösek bennünk, illetve az iszlám szerepére abban, ahogyan előmozdította az igazságosság, a fejlődés, a tolerancia és a minden ember számára kijáró méltóság eszméit.” (Fehér Ház, közlemény a ramadán alkalmából, 2009. augusztus 21.)

4. “A jövő nem lehet azoké, akik sértegetik az iszlám prófétáját…” (Beszéd az ENSZ közgyűlése előtt, 2012. szeptember 25.)

A homoszexualitásról…

5. “…nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy a Rómaiakhoz írott levél egy félreérthető mondata inkább kifejezi a kereszténységet, mint a Hegyi Beszéd…” (Barack Obama: A remény bátorsága – The Audacity of Hope című könyvéből)

Arról, hogy támogatta a homoszexuális párokat…

6. “Aki ezt ellentmondásosnak érzi, annak figyelmébe ajánlom a Hegyi Beszédet.” (Beszéd a Hocking Egyetemen, 2008. március 2.)

Mi a bűn?

7. “Ha nem vagyok összhangban az értékrendemmel.” (Interjú Cathleen Falsanivel, 2004. március 27.)

Mennyről és pokolról…

30obama-600.jpg

Barack Obama egy baptista gyülekezetben kampányol az alabamai Selma városában, 2007

8. “Ez egy olyan terület, ahol komoly vitáim lennének a keresztény testvéreimmel. Úgy gondolom, hogy bonyolult dolog minden vallás, így a kereszténység esetében is az, amikor egy ponton az evangelizálásra, a térítésre szólítanak fel. Létezik egyfajta meggyőződés, bizonyos körökben, hogy azok az emberek, akik nem fogadják el Jézus Krisztust személyes megváltójuknak, azok a pokolba kerülnek… Számomra nehéz azt elhinni, hogy az én Istenem az emberiség négyötödét a pokolba küldené. Kizártnak tartom, hogy az én Istenem engedné, hogy egy hindu kisfiú Indiában, aki soha sem kerül kapcsolatba a kereszténységgel, végül a pokolban égjen örökkön-örökké…” (Interjú Cathleen Falsanivel, 2004. március 27.)

9. “A mi otthonunkban a Biblia, a Korán és a Bhagavad Gita ott sorakoztak a görög, a norvég és afrikai mitológiával kapcsolatos könyvek mellett.” (Stephen Mansfield: The Faith of Obama – Obama hite című könyvéből)

10. “…vannak zsidók, muszlimok, hinduk, ateisták, agnosztikusok, buddhisták – az ő kegyelem felé vezető útjukat ugyanúgy el kell fogadjuk és tisztelnünk kell, mint a mi utunkat.” (2010. szeptember 29.)

cacingpita.jpg

Abdullah szaúdi királlyal, 2013

11. "Abban hiszek, hogy sok út vezet ugyanarra a helyre…” (Interjú Cathleen Falsanivel, 2004. március 27.)

Amerikáról…

12. “Nem keresztény nemzetnek tartjuk magunkat…” (Beszéd a Kairói Egyetemen, 2009. június 4.)

13. “Bármi is voltunk régen, nem vagyunk többé csupán keresztény nemzet, zsidó, muszlim, buddhista, hindu nemzet is vagyunk, illetve a nem hívők nemzete…” (Interjú a CBN-televízióban, 2007. július 30.)

Január elején a nemzetközi sajtót bejárta a hír, miszerint Barack Obama elnöki mandátuma lejárta után megpályázhatja az ENSZ-főtitkári pozíciót. Bővebben erről itt írtunk.

Szólj hozzá

homoszexualitás vallás iszlám kereszténység hatalom Biblia Barack Obama Obama ENSZ Egyesült Államok Korán érték/ítélet