Egy nappal azután, hogy az ISIS Magyarországot is megfenyegette, meglepő és nyugtalanító elemzést közölt a Commentary magazin. Mint írják, az Iszlám Állam Al-Naba című kiadványa felszólította az európai dzsihadistákat, hogy a jövőben ne az Izrael elleni harcra összpontosítsanak, hanem a “közeli ellenséget” támadják. A látszat ellenére ez nem jó hír Izrael számára sem, mert a megalkuváspárti európai vezetők fokozott anticionista politikával reagálhatnak a fenyegetésekre, hogy visszatérítsék a dzsihadistákat “eredeti céljukhoz”.

“A palesztinai dzsihád nem előzi meg a máshol folytatott dzsihádot” – ezzel a címmel jelent meg az Iszlám Állam Al-Naba című magazinjában az a cikk, ami stratégiai váltást sürget az iszlamista harcosok számára. Több mint 70 éven át az “Először Palesztina” jelszó határozta meg a dzsihadisták célkitűzéseit. Úgy tartották, hogy a muszlimok első feladata a palesztin föld felszabadítása, most azonban az ISIS ideológusai megfordítják a sorrendet: 

A zsidók elleni harcnál fontosabb a “keresztesek és a mindenfajta politeisták elleni harc”.

Az ISIS cikke ennek indoklása során a Koránra hivatkozik, mely szerint a muzulmánoknak “mindenütt harcolniuk kell a hozzájuk legközelebb élő hitetlenek ellen”, mert ebben érhetik el a legnagyobb sikereket.

Az irányváltás sötét jövőt ígér Európa számára.

Évtizedeken keresztül jól működött a nyugat-európai kormányok megbékéltetési politikája. Mint nemrég egyértelműen kiderült, egyes országok, mint például Svájc pénzt és szabad tartózkodást biztosítottak arab terrorszervezeteknek, cserébe azért, hogy megkíméljék országaikat a terrortámadásoktól. Az alku kimondatlan záradéka volt, hogy a terroristák Európa helyett Izraellel szemben összpontosítsák erőforrásaikat, miközben az európai politikusok és média folyamatosan igyekeztek nyomás alatt tartani a zsidó államot a “palesztin kérdés” megoldása érdekében. 

Nem véletlen, hogy a terrorszervezetek erősödésével az Izrael-ellenes európai politika is felpörgött: ezért indult verseny a kormányok között, hogy ki ismeri el előbb a nem létező “palesztin államot”, ezért hozta Brüsszel az izraeli termékek megbélyegzéséről szóló direktíváját, és ezért vállalta fel Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaként az Izrael-ellenes határozat beterjesztését és kezdeményezte nemzetközi konferencia megtartását Palesztina egyoldalú elismerésére, abban az esetben, ha Izrael nem hajlandó mindenben együttműködni a “nemzetközi közösséggel”. Nemcsak kormányok vettek ebben részt, hanem a kormányzatok elvárásaihoz alkalmazkodó civil szervezetek és a velük együttműködő média is fontos szerepet vállaltak a bojkott és az Izrael-elleni delegitimáció erősítésében.

Az is kiderül az Al-Naba cikkéből, hogy a szaúdi arisztokrácia hiába tömte pénzzel az ISIS-t, mert "ha lehet egyáltalán rangsorolni a dzsihád céljai között, akkor az első számú prioritás a >>szent helyek<< felszabadítása a szaúdi királyi család uralma alól".

A terrorista status quo ante helyreállítása érdekében tett erőfeszítések

kettős célja tehát a terror “visszafordítása Palesztina felszabadítására” (vagyis Izrael ellen), egyidejűleg a zsidó állam folyamatos gyengítésével.

Ez a taktika azonban ma már nem működik. A modern dzsihadisták nem elégednek meg azzal, hogy Izrael felé terelgetik őket, nem utolsó sorban azért, mert az európai várakozásokkal ellentétben Izrael nem gyengült meg és nem akarja biztonságát feláldozni “a nemzetközi közösségnek” való megfelelés érdekében. Sőt, ma Izrael stratégiai, biztonsági szempontból erősebb, mint modern kori története során bármikor. Tisztában vannak Európa árulásával, és ezért a világ más térségeivel (például Indiával és Kínával) erősítik – sikeresen – a kapcsolataikat.

Európának rá kellett döbbennie arra, hogy a megbékéltetés politikája éppúgy nem működik a dzsihadistákkal szemben, mint ahogy nem működött 1938-ban Hitlerrel szemben sem.

Hiába adatnák oda Izraellel a Nyugati-partot a palesztinoknak, ők folytatnák a harcot a “folyamtól a tengerig” a teljes föld felszabadításáért. (Ahogy Hitler sem elégedett meg a Szudéta-vidék bekebelezésével.) Izrael legyőzése után a térség arab rezsimjei következnének, utána pedig sorra kerülne Európa is.

Terrorveszély-szintek Nyugat-Európában

Nem Izrael az oka az Európa elleni terrorhullámnak (amint azt nem is olyan kódoltan sokan igyekeznek elhinteni), hanem az Iszlám Állam stratégiai váltása, ha úgy tetszik, visszatérése a dzsihád eredeti programjához, a “hitetlenek” elleni globális harchoz. Ezért került Európa – és benne Magyarország is – a célkeresztbe.

Ebben a helyzetben a józan és felelős európai politika – írja a Commentary – az lenne, ha a kontinens vezetői Izraellel összefogva vennék fel a harcot a közös ellenséggel szemben. Erre azonban kevés az esély, mert Európa mai vezetői továbbra is jobban bíznak bukott és végzetes Izrael-ellenes politikájukban, reménykedve abban, hogy az iszlamista szörnyet megszelídíti az, ha koncként odadobják eléjük a zsidó államot.

Párizs és Brüsszel azonban egyértelmű jele annak: a szörny Európát akarja. Jobb, ha ezzel az anticionista európaiak is tisztában vannak.