Jézus életének talán legrejtélyesebb időszaka az a 40 nap, amelyet a feltámadása és a pünkösd ünnepe előtt 10 nappal történt mennybemenetele között a földön eltöltött. Váratlan helyeken és közösségekben bukkant fel, időnként bejelentés nélkül, a zárt ajtókon keresztül vagy a Genezáreti-tó partján. Ellenségei előtt nem mutatkozott, viszont sokat volt tanítványaival, de nem mindig. Mit tett közben? Félrevonult és imádkozott? Vagy talán nem is volt mindig itt, a földön ebben az időszakban? Összegyűjtöttük, mit ír az Újszövetség és néhány apokrif forrás Jézus titokzatos 40 napjáról.

Az első nap 

A feltámadás napján Jézus többször is megjelent, először Mária Magdolnának, aki első pillanatban kertésznek nézte őt. A találkozás során Jézus nem engedte magát megérinteni, mondván, “nem mentem még fel az én Atyámhoz”. (Jn, 20,11-18)

Még ugyanezen a napon még egyszer megjelent Mária Magdolnának és “a másik Máriának” (Mt. 28, 11-15), akik által megüzente tanítványainak, hogy

menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.

Ezt követően megjelent két tanítványnak (egyikük neve Kleofás volt), akik Jeruzsálemből a közeli Emmausba tartottak, még mindig Jézus három nappal korábbi brutális kivégzésének a sokkhatása alatt. Ezen az sem változtatott, hogy Mária Magdolnától és másoktól már eljutott hozzájuk a hír az üres sírról, és arról, hogy “angyalok jelenését is látták, akik azt mondják, hogy ő él” (Lk 24, 13-22) Annak ellenére sem ismerték fel Jézust, hogy hosszan elbeszélgetett velük az úton, csak amikor estére Emmausba értek, és benn, a házukban Jézus kenyeret vágott és nekik adta. A történet érdekessége, hogy ezután Jézus “eltűnt őelőlük”.

Caravaggio: Vacsora Emmausban

Az eseményektől fellelkesülve még aznap éjjel visszatértek Jeruzsálembe, ahol a 10 apostol (Tamás nem volt velük) már képben volt a feltámadásról, mert Jézus közvetlenül Péternek is megjelent. (erről a találkozásról később Pál is beszámol, ld. 1Kor. 15,5) Míg a nap váratlan eseményeit egyeztették, Jézus - a leírásból úgy tűnik - a zárt ajtón keresztül megjelent előttük, megmutatta a begyógyult sebeit, engedte magát megérinteni, és együtt is evett tanítványaival. (Lk 24, 36-43; Jn 20,19-23) Abból, hogy a tanítványok - Mária Magdolnával ellentétben - megérinthették Jézust, kikövetkeztethető, hogy időközben már “fenn is járt”, az Atyánál. Jézus tehát ebben a 40 napos időszakban már szabadon közlekedett a föld és menny között - és ezt az utat legalább egyszer, de akár többször is megtette.

A feltámadás utáni találkozások

“Nyolc nap múlva” Jézus újra a zárt ajtókon keresztül jelent meg a tanítványok előtt, akik között ekkor már Tamás is ott volt, akinek személyesen is megmutatta sebeit. (Jn 20, 26-31, 1Kor 15,5)

A következő találkozásra már Galileában került sor, a “Tiberiás tengerénél”, ahol Péter, Tamás, Nátánel, Jakab és János (“a Zebedeus fiai”) és “más két tanítvány” halásztak éjszaka, sikertelenül (Jn 21,1-25). Jézus másnap reggel megjelent a parton, segített nekik a halfogásban, együtt ebédelt velük, majd hosszabb beszélgetésbe elegyedett Péterrel (Szeretsz engem? - kérdezte Jézus háromszor is). 

Szintén Galileában történt “egy hegyen” az a találkozás, amely során Jézus kiküldte a 11 apostolt, hogy “tegyenek tanítványokká minden népeket”. (Mt28,16-20)

Pál apostolnak egyik, i.sz. 53-57 között írt leveléből kiderül még, hogy ebben a 39 napos időszakban legalább egy alkalommal nem csak a legszorosabb követői, hanem tömegek is láthatták Jézust, aki “megjelent több mint 500 atyafinak egyszerre, akik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak”.

Ugyanebből a levélből tudjuk, hogy Jézus megjelent testvérének, Jakabnak is. (1Kor 15,7).   A felsoroltakon kívül minden bizonnyal még több találkozásra is sor került, mert János azt írja, hogy “sok más jelt is tett Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben” (Jn 20, 30), akiknek “sok jel által meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nekik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról” (Ap 1,3-8) és akiket előzetesen már a pünkösdi élményből is részesített: “rájuk lehelt, és mondta nekik: Vegyetek Szent Szellemet” (Jn 20, 22)

A negyvenedik nap

A feltámadás utáni 40. napon Jézus és tanítványai újra Jeruzsálemben találkoztak, ahol az Olajfák-hegyének keleti oldalán, Bethániához közel elbúcsúzott tőlük: “felemelvén az ő kezeit, megáldotta őket. És lőn, amint áldotta őket, felviteték a mennybe” (Lk 24,50). Ugyanezt az eseményt Lukács az Apostolok cselekedetiben is feljegyezte (Ap 1,9) Mind megtudjuk, Jézus ugyan eltűnt a felhőkben, de tanítványai követték az utasítását, hogy “el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét” (Ap. 1,4). Ez tíz nappal később, pünkösd (sávuot) ünnepén következett be - az eseményről és előképeiről ebben a posztunkban írtunk.

A 40 nap az apokrif irodalomban

Jézus ezt követően - évekkel később - még egyszer megjelent Saulnak a damaszkuszi úton (Ap 9,3-9; 1Kor 15,8), és az első század utolsó évtizedében, Patmos szigetén látomásban az utolsó életben maradt apostolnak, Jánosnak is (Jel 1, 9-16), ám a feltámadás utáni 40 nap eseményei nem hagyták nyugodni a későbbi korok keresztényeit sem. Számos apokrif legenda született erről az időszakról. Mint Répás László, a Debreceni Egyetem latin-ógörög szakos oktatója írja:

Az a negyven nap, mialatt a halálból feltámadott Jézus több alkalommal is megjelent a tanítványai körében, a kanonizált evangéliumokon kívül az úgynevezett apokrif hagyományban is nagy érdeklődésnek örvendett. A kánoni evangéliumokban közelebbről nem említett, de Pál által dokumentált Jakabnak való megjelenés eseménye a korai zsidó-keresztény apokrif hagyományban is feltűnik, és úgy tűnik Jakabnak, Jézus féltestvérének a korai jeruzsálemi egyház életében betöltött vezető szerepét megerősíteni, igazolni hivatott.

Az apokrif Tamás szerinti evangélium Jézusnak tulajdonított idézete ebből az időszakból így szól: „A tanítványok mondták Jézusnak: ’Tudjuk, hogy el fogsz menni tőlünk, ki az, aki nagy lesz fölöttünk?’ Jézus mondta nekik: ’Ahonnan jöttetek és ahová menni fogtok, az Jakab, az Igaz, aki miatt az ég és a föld keletkezett.’” (Hubai Péter fordítása in: Jézus rejtett szavai, szerk. Háy János Holnap, Budapest 1990.).

Ebbe a hagyományba illeszkedik a Héberek szerinti evangélium elbeszélése, amelyet az 5. századi bibliafordító Szent Jeromos egyházatya idéz A kiváló férfiakról (De viris illustribus) című munkájában, amikor Jakabról az Úr testvéréről ír: „Az Úr pedig miután odaadta a gyolcsot a főpap szolgájának, elment Jakabhoz és megjelent neki. Jakab ugyanis megesküdött, hogy nem eszik kenyeret attól az órától fogva, hogy kiitta az Úr kelyhét, mindaddig, amíg meg nem látja Őt feltámadni a halottak közül.” Majd ugyanott valamivel később: „Hozzatok”, mondja az Úr, „asztalt és kenyeret,” de nyomban hozzáteszi: „vette a kenyeret és megáldotta és Jakabnak, az Igaznak adta,” mondván: „testvérem, edd a te kenyeredet, mert feltámadott az Emberfia a halottak közül.” (Rugási Gyula fordítása in: Jézus rejtett szavai, szerk. Háy János Holnap, Budapest 1990.)