2015. máj 28.

Megállíthatatlan a kereszténység csökkenése?

írta: eisen64
Megállíthatatlan a kereszténység csökkenése?

Washington Post: Nincs szükség kulturális egyházra

uptown-joel-osteen-lakewood.jpg

A hanyatlás egyedül a nagy létszámú evangéliumi keresztény közösséget nem érintette  

Pünkösd előtt olyan közvélemény-kutatás jelent meg Amerikában, ami a keresztény hit visszaszorulását jelezi: 78 százalékról 70 százalékra csökkent a magukat kereszténynek vallók aránya, miközben az emberek 23 százaléka állítja, hogy semmilyen valláshoz nem kötődik. A csökkenés szinte minden felekezetet érint, az evangéliumi keresztények az egyedüli csoport, akik tartották magukat. A felmérésről mi is írtunk, (részletesen pedig itt) most Michael Gerson vezető publicista - korábban George W. Bush elnök szövegírója - “Az alkalmi kereszténység vége” című írását közöljük a Washington Postból.

Tacitus, római történész így ír Néró keresztényüldözéséről: „Sportot űztek a halálukból: vadállatok bőrébe bújtatták, és széttépették őket kutyákkal, keresztre feszítették, felgyújtották őket, hogy amikor a nap lenyugszik, ők legyenek az esti világítás”.

A Pew Research Center legutóbbi jelentése Amerika vallási térképéről a keresztények számára ennél jobb hír volt, szemben azzal, amit olvasni és hallani lehetett. Egy szalagcímben az állt, hogy “Is Christianity in America Doomed?” (Menthetetlen az amerikai kereszténység?), pedig a lakosság 71 százaléka ezt a vallást követi a mai napig.

rtr17ymf.jpg

A hívők számának 2007 és 2014 közötti csökkenése főleg a római katolikusokat és a főáramú protestánsokat érintette, illetve azokat, akik kevésbé szorosan kapcsolódtak egy valláshoz. Az evangéliumi keresztények száma közel változatlan maradt, mely egy szokatlan láncreakciót indított el. A szekuláris kommentárok üdvözölték a kereszténység visszaszorulását. Több konzervatív keresztény pedig örült a liberális teológia térvesztésének. Ez utóbbi egy régi ellenszenvről tanúskodik.

A 20. század elején a főáramú protestantizmus egyértelműen kulturális vezető szerepre tett szert és a fundamentalistákat visszaszorította a szubkultúrába. Így hát a főáramú protestantizmus nehézségeire könyörtelen megelégedéssel reagálnak bizonyos konzervatív körök - nevezhetjük ezt William Jennings Bryan bosszújának is. De a „hanyatlás” nem pontos kifejezés, ugyanis a főáram nem hanyatlásba kezdett, hanem sokkal inkább elkezdett beolvadni az általános kultúrába.

A liberálisok megtanulták, hogy nehezen éli túl a gyülekezet, ha semmi sem különbözteti meg a tömegkultúrától 

- mondja George Marsden történész.

És pontosan ezt írja le a Pew tanulmánya is: egy vonzó, erőteljes kultúra előretörését, különösen a fiatal rétegekben. Ennek megvannak a maga elvárásai, értékei (önkifejező individualizmus, morális relativizmus, és liberális életmód), de már nem feltételez vallásos hitet és nem találja elnyomónak a tradicionalizmust. A második világháború utáni időszak jelentős részében kereszténynek lenni egyet jelentett azzal, hogy valaki „nem zsidó” - mivel ez volt a két választási lehetőség. Ezért sok amerikai vallotta magát olyan vallás követőnek, melyet nem gyakorolt. De az előfeltevés, hogy mindenki hívő, fokozatosan - most pedig egyre gyorsuló ütemben - esik szét. A gyakorló kereszténység vagy visszaszorul, vagy nem, de

az alkalmi kereszténység és a vallás, mint polgári kellék a szemünk láttára omlik össze.

A média főként a változásoknak a család szerkezetére és a szexuális értékrendre gyakorolt hatásaira összpontosít. A konzervatív keresztények közben egyfajta gondolkodásmódbeli kiigazításon esnek át. Egy „elkeresztényietlenült” kultúrában egyre nehezebb valamifajta morális többség részeként elképzelni magukat. Ez sosem volt teljesen igaz, de az alkalmi kereszténység visszaszorulásával hihetetlenné vált. Ezek után vajon hogyan látja magát, és kulturális szerepét, a - ha nem is többséget képviselő, de jelentős kisebbségnek számító - 62 milliós evangéliumi kereszténység és más, teológiailag konzervatív irányzatok?

Az első opció, hogy sértett és elnyomott maradékként tekintenek magukra. Ezt a fajta hozzáállást igen harsányan képviselik, de ez valójában az elveszett társadalmi pozíciótól való félelmet jelzi.

Számukra Amerika, amelyre egykor az új Izraelként tekintettek, ma az új Babilonná válik.

E nézet szerint az egyház szembeszáll a világgal, hogy diagnosztizálja a dekadenciát, és közben a saját jogait védelmezi.

Van egy másik, felfedezés alatt álló út is. Jim Daly, a Focus on the Family (Középpontban a család), szervezet elnöke arra szólítja fel a keresztényeket, hogy legyenek egy vidám kisebbség. (Ez a szervezet korábban a kultúrharc társadalmi értékeket védő oldalának főhadiszállása volt).

„Azért nem vagyunk hatékonyak a meggyőzésben, mert hiányzik belőlünk az alázat” - mondja Daly. „A hívők közösségében többen elvesztik a hitelességüket a fiatal generációban, mert sok keresztény csak beszél az igazságról, de nem képes meg is cselekedni azt.

Az igazság megcselekvése pedig a keresztény hit központjában lévő személyességhez vezet vissza - a meggyőződéshez, hogy minden emberi lény értékes, megtört, és kegyelemre van szüksége. „Mindig a személyt kell figyelembe vennünk” - mondja Ferenc pápa, nagy befolyást gyakorolva a társadalmi befolyás új modelljét kereső evangéliumiakra.

Az a hit, melyre az alázat, és az egyén figyelembevétele jellemző, meglehetősen nagy érdeklődésre tarthatna számot. Az uralkodó kultúra számon tartja az erényt és az áldozatokat is. Az intézmények hanyatlása sok embert elárult, magányos és megtört állapotban hagy - ők nem csak valláshoz nem tartoznak, de családhoz, közösséghez sem, nélkülözve azokat az elköteleződéseket, mely tartalommal töltik fel a szabadságot. Ezt a társadalmi szerepet pedig nehéz ideges és feszült arccal betölteni.

Szólj hozzá

katolikus egyház Biblia Írás Kereszténység evangéliumi keresztények Ferenc pápa Washington Post Pew Research