Rémisztő hallucinációk gyötrik két kazah kísértetváros lakóit
Egy bezárt uránbánya lehet a rejtélyes alvókór okozója
Két éve ismeretlen eredetű betegség bukkant fel Kazahsztán egyik lepusztult, és szinte teljesen elhagyatott régiójában. Dizájnerdrogokra emlékeztető hallucinációk és ájulásszerű alvás jellemzi a megbetegedést. Most talán megfejtették a rejtélyt.
Egy bezárt uránbányát fedeztek fel a rejtélyes alvást előidéző megbetegedés forrásaként, amely két kazahsztáni falu lakosságát fertőzi 2013 óta.
„A betegség okozója a szénmonoxid.” – mondta Berdibek Szaparbajev kazah miniszterelnök-helyettes. „Egy uránbánya volt azon a területen, mely már be van zárva. Alkalmanként szénmonoxidot és szénhidrogént (valószínűleg metánt) bocsátott ki magas koncentrációban. Ekkor történtek ezek az elalvós-ájulós rosszullétek, de voltak, akik séta közben állva aludtak el.”
Kalacsi és Krasznogorszki szomszéd falvak: alig fél kilométerre fekszenek egymástól. Mindkét település akói furcsa álmosságra, hányingerre és hallucinációkra kezdtek panaszkodni 2013 márciusában. Az orvosok megállapították, hogy a megbetegedés körülbelül minden tizedik embert érinti.
Hányt, hallucinált, békákat látott a falakon
– mondta egy érintett édesanya kisfiáról. „Ijesztő látvány volt. Borzasztó volt nézni a fiamat a kórházban, ahogy napokig szenvedett.”
„Volt, aki csigákat húzott ki az arcából. Így hallucinált. Más valaki azt visította, rögtön felrobban a feje. Ez egy rémálom.” – nyilatkozott egy kazah férfi.
Szaparbayev azt mondta, hogy a kazah kutatók tájékoztatása Moszkvában és Prágában megtörtént. A helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy mindkét falvat biztonságosabb területre költöztetik.
Krasznogorszki bányaváros volt 6500 fős lakossággal, 1960 után pedig uránércet biztosított a szovjet nukleáris iparnak. A város népessége azonban 130 főre csökkent, miután a bánya a kilencvenes évek elején bezárt. Kalacsiban jelenleg 600 lakos él. A hatóságok most mindkét település lakóit evakuálják.
Olvasson tovább Kazahsztán rejtélyeiről, itt, itt és itt.
(írta: siera)