2016. júl 05.

Globális cenzorok: A Facebook és az Amazon betiltotta Ulfkottét

írta: vigyazo
Globális cenzorok: A Facebook és az Amazon betiltotta Ulfkottét

Összezár a nemzetközi elit a Brexit után

slider_juli_2016_grenzenlos-kriminell_952300.jpgHatártalan bűnözők címmel írt könyvet Udo Ulfkotte arról, hogyan romlott Németországban és más európai országokban a menekülthullám nyomán a közbiztonság. Szerzőtársa egy német rendőrtiszt. A Facebook most bekeményített, letiltotta a szerzőt, miután hírt adott új könyve megjelenéséről. A könyv forgalmazását a német Amazon is megszüntette. Ulfkotte szerint a döntésben már a Brexit hatása is érzékelhető, mert az európai elit attól tart, hogy újabb országokban döntenek a választók népszavazással az unióból való kilépésről.

Udo Ulfkotte Facebook-oldalának több mint 30.000 követője volt. A közösségi oldal szerkesztői egyoldalú, statáriális döntéssel július 4-én este törölték az oldalt. Ezzel egy időben a legnagyobb internetes könyváruház, az Amazon német oldala is felfüggesztette az éppen megjelent könyv forgalmazását. (Elkezdték árulni, majd a Facebook döntésével egy időben az oldalon az jelent meg: "Ez a könyv még nem rendelhető.”)

Ezek a lépések azért is feltűnőek, mert Ulfkotte eddig sem rejtette el kritikus véleményét a hatalmi elitek korruptságáról vagy a menekültválság haszonélvezőiről.

A német újságíró korábbi könyvei – a megvásárolt újságírókról és a menekültiparról – Németországban és Magyarországon is megjelenésük óta a sikerlistákon szerepelnek.

ulfkotte_bestseller.png

A hivatalos média agyonhallgatta ezeket a műveket, de könyveit nem tiltották be és a közösségi oldalakon sem korlátozták megszólalásait.

A brit népszavazás után Ulfkotte azonban kifejtette, hogy szerinte

a Brexit az Európai Unió végének a kezdete. 

Mint blogunk kérdésére elmondta, arra számít, hogy lesznek további népszavazások más tagállamokban is, hasonló eredménnyel.

udo_1.jpg

“A válság következtében az euró össze fog omlani” – véli Ulfkotte. “Mindenki harcolni fog mindenki ellen, a pénz miatt. Minden ország azt fogja kérdezni: ki fizeti ki az én adósságomat? Amint látjuk, hogy egy ország sem akar több menekültet befogadni, úgy egyetlen ország sem lesz hajlandó elfogadni a másik adósságait, ez az előrejelzésem.”

Nem lesz békés a jövő. Merkel és Brüsszel új háborúba vezeti Európát

– állítja a német újságíró.

A Facebookkal szemben a napokban egy izraeli miniszter is kemény kritikát fogalmazott meg. Gilád Erdán szerint

a Facebook egy szörnyszülött

és alapítója, Mark Zuckerberg kezéhez tapad azoknak az izraelieknek a vére, akik az utóbbi időszak erőszakhullámának áldozataivá váltak, miután a közösségi portál semmit nem tett az izraeli lakosok elleni palesztin uszítás megfékezésére.

Szólj hozzá

média facebook menekültek Amazon Soros György Udo Ulfkotte